Sinkovics Ferencă

Vélemény és vita

Üzenetre várva

Laposra? Hát igen, lapos és unalmasra sikeredett Gyurcsány Ferenc szombati évértékelője.

A lényege egyetlen bővített mondatba is belefér: Orbán, a gonosz tönkretette, kizsigerelte az országot, és itt az ideje, hogy jöjjön végre valaki, aki rendbe hozza. Na persze, nem mindenki alkalmas erre a feladatra. Sőt!

A legtöbben egyáltalán nem alkalmasak rá. Gyurcsány nem sok esélyt adott most sem a kormány, illetve a jelenlegi hatalom leváltására a „civileknek” és más „demokratikus erőknek”, de még annak a Nyugatnak sem, amelytől oly sokan várják szerinte  hogy avatkozzon be végre a magyarországi viszonyokba. Az Orbán-rendszert a legközelebbi választáson kell legyőzni, mondta a DK elnöke, s ügyesen elbújtatta nyakatekert szónoklataiba azt az üzenetet, hogy erre a győzelemre csak egy szervezett, mondhatni egységes politikai erő képes, amelyet természetesen ő vezet. Mint ahogy hosszabb ideje igyekszik is maga alá hajtani a baloldali és liberális politikai formációkat, mondhatni „egységesíteni őket”, egyelőre sikertelenül, mint ahogy meg akarta lovagolni a „civil tüntetéseket” is, de ott sem jutott előbbre. Ilyen értelemben Gyurcsány Ferenc évértékelője nem is klasszikus és elemző évértékelés volt, sokkal inkább egy burkolt programbeszéd saját személye mellett. Tegyük hozzá, türelmetlen programbeszéd, nyilván úgy látja, hogy az ellenzéki erők inkább folytatják sehová sem vezető akcióikat, mint hogy belátnák végre, hogy az ő kezébe kell adni a vezetést.  

A DK elnökét természetesen most sem zavarták a pályafutását jellemző ellentmondások. Olyanok például, hogy miniszterelnökként éppen ő volt az, aki a rendszerében és politikájában csalódott választóknak azt ajánlotta: el lehet menni az országból... Most viszont pont azt igyekszik az Orbán kormány orra alá dörgölni, hogy fiatalok tömegei hagyják el hazánkat, elnéptelenedik az ország. Gyurcsány Ferenc persze azt is elfelejtette, hogy 2006 februárjában éppen Vlagyimir Putyin volt az aki Budapesti látogatásával megmentette az ő miniszterelnöki székét, amely erősen ingott, és olyan hangokat is hallani lehetett, hogy azt elsősorban az MSZP-n belülről ingatják. Méghozzá nem is akármilyen lendülettel. Titkon most mégis Angela Merkeltől vár egy rövid üzenetet, hogy hátha mégis őrá esett a választás odakint…