Vélemény és vita
Utolsó esély
A markáns, konzervatív programmal előrukkoló Fillonnal szemben a Nemzeti Frontban már töltik a puskákba az érveket…
Meglepetésként futott be győztesként a francia jobboldali elnökjelölt-választáson a Nicolas Sarkozy csapatában csak „Mr. Senkinek” csúfolt volt miniszterelnök, Francois Fillon. A közvélemény-kutatók és elemzők kevéssé fognak nosztalgiát érezni az elmúlt év iránt, hiszen a jócskán félremért brit parlamenti választás – szoros munkáspárti győzelem helyett magabiztos konzervatív többség – után a Brexit-referendum, s az osztrák elnökválasztás első fordulója után az amerikai elnökválasztás sem úgy alakult, ahogyan jósolták. Nicolas Sarkozy volt francia elnök politikai visszatérésének lehetőségeiről pedig terjedelmes elemzések születtek – feleslegesen, hiszen Sarkozy már az első fordulóban elvérzett Francois Fillonnal és Alain Juppével szemben.
Amikor meglett a jobboldali előválasztás eredménye, a visszafogottabb címek is úgy szóltak, hogy Fillon mérkőzik meg a jövő évi elnökválasztás második fordulójában a Nemzeti Front vezérével, Marine Le Pennel, a merészebbek már következő államfőként emlegetik a politikust. Közös ezekben a következtetésekben, hogy a baloldallal senki sem számol, ami nem meglepő annak fényében, hogy a szocialista Francois Hollande népszerűtlenségi mutatóit még nézni is kínos.
A francia politika évek óta kész forgatókönyvvel készül az elnökválasztásra, amit már számos kisebb választáson sikerült tökéletesíteni: a jobb- vagy balközép jelöltje jut a második fordulóba a Nemzeti Fronttal szemben, majd átszavazással megállítják a status quót fenyegető „szélsőjobboldali kívülállót”. Nyilvánvalóan ez a terv most is, tudják ezt Le Pen stábjában is. Rossz jobbközép jelöltben bíztak, hiszen ha véletlenül mégis a szocialistákkal kerülnek a második fordulóba, az elnök már hívhatja is a költöztetőket, és irány az Elysée-palota. Fillon győzelme a Nemzeti Frontot is meglepésként érte, cikkezett is róla a francia sajtó, hogy ez az az egy eshetőség, amire nincs forgatókönyvük, és aminek a legkevésbé sem örülnek. Lefutott meccsről azért nem beszélhetünk, korai még nyugodtan hátradőlni azokon a helyeken – mondjuk, Berlinben –, ahol csak a tetszőleges anti-Le Pen győzelmére várnak. A markáns, konzervatív programmal előrukkoló Fillonnal szemben a Nemzeti Frontban már töltik a puskákba az érveket. Noha most, a Republikánusok előválasztásán Fillon nevető harmadikként tört előre, nincs meg benne a „kívülállók” sármja, amivel az elitből való kiábrándultság korában sikert lehet kovácsolni. Először is Fillon öt évig volt kormányfő Sarkozy elnöksége alatt, szóval jó eséllyel a most alulmaradt ellenfelének árnyékából valamicske rá is vetül.
Ott van például Líbia lerombolása, egy felelőtlen akció, amelynek a következményeit most nemcsak a régió, hanem egész Európa megszenvedi a terroristák megerősödését elősegítő káosz és a tömeges bevándorlás miatt. Ez utóbbit egyébként Fillon elvileg ellenzi, de lesz majd aki előveszi a kampányban a migrációbarát megjegyzéseit, nem is beszélve arról, hogy 2010-ben ő volt az első francia miniszterelnök, aki mecsetet avatott, nem is akármilyent.
Kitart a kívülállókat felemelő „Trump-hatás”, vagy a franciák mégsem mernek kockáztatni? Jövőre kiderül. Egy biztos: akár Le Pennek, akár Fillonnak hívják a következő elnököt, az utolsó utáni pillanatban kap esélyt arra, hogy Franciaországot megőrizze franciának. Már ha akarja.
Amikor meglett a jobboldali előválasztás eredménye, a visszafogottabb címek is úgy szóltak, hogy Fillon mérkőzik meg a jövő évi elnökválasztás második fordulójában a Nemzeti Front vezérével, Marine Le Pennel, a merészebbek már következő államfőként emlegetik a politikust. Közös ezekben a következtetésekben, hogy a baloldallal senki sem számol, ami nem meglepő annak fényében, hogy a szocialista Francois Hollande népszerűtlenségi mutatóit még nézni is kínos.
A francia politika évek óta kész forgatókönyvvel készül az elnökválasztásra, amit már számos kisebb választáson sikerült tökéletesíteni: a jobb- vagy balközép jelöltje jut a második fordulóba a Nemzeti Fronttal szemben, majd átszavazással megállítják a status quót fenyegető „szélsőjobboldali kívülállót”. Nyilvánvalóan ez a terv most is, tudják ezt Le Pen stábjában is. Rossz jobbközép jelöltben bíztak, hiszen ha véletlenül mégis a szocialistákkal kerülnek a második fordulóba, az elnök már hívhatja is a költöztetőket, és irány az Elysée-palota. Fillon győzelme a Nemzeti Frontot is meglepésként érte, cikkezett is róla a francia sajtó, hogy ez az az egy eshetőség, amire nincs forgatókönyvük, és aminek a legkevésbé sem örülnek. Lefutott meccsről azért nem beszélhetünk, korai még nyugodtan hátradőlni azokon a helyeken – mondjuk, Berlinben –, ahol csak a tetszőleges anti-Le Pen győzelmére várnak. A markáns, konzervatív programmal előrukkoló Fillonnal szemben a Nemzeti Frontban már töltik a puskákba az érveket. Noha most, a Republikánusok előválasztásán Fillon nevető harmadikként tört előre, nincs meg benne a „kívülállók” sármja, amivel az elitből való kiábrándultság korában sikert lehet kovácsolni. Először is Fillon öt évig volt kormányfő Sarkozy elnöksége alatt, szóval jó eséllyel a most alulmaradt ellenfelének árnyékából valamicske rá is vetül.
Ott van például Líbia lerombolása, egy felelőtlen akció, amelynek a következményeit most nemcsak a régió, hanem egész Európa megszenvedi a terroristák megerősödését elősegítő káosz és a tömeges bevándorlás miatt. Ez utóbbit egyébként Fillon elvileg ellenzi, de lesz majd aki előveszi a kampányban a migrációbarát megjegyzéseit, nem is beszélve arról, hogy 2010-ben ő volt az első francia miniszterelnök, aki mecsetet avatott, nem is akármilyent.
Kitart a kívülállókat felemelő „Trump-hatás”, vagy a franciák mégsem mernek kockáztatni? Jövőre kiderül. Egy biztos: akár Le Pennek, akár Fillonnak hívják a következő elnököt, az utolsó utáni pillanatban kap esélyt arra, hogy Franciaországot megőrizze franciának. Már ha akarja.