Vélemény és vita
Üt az író, üt a színész, üt az óra
Kultúrhökkeneteim. Kukorelly Endrét Csender Levente úgy leütötte a tokaji írótáborban, hogy a sértett kórházba került.
Eleddig a tokaji írótábor maga volt fizikai biztonság, igaz, többször összeszólalkoztak ott költők, írók. Vitatkoztak, politizáltak. Tán még egy kis lökdösődés is volt pár éve valamely politikai különbözőség miatt. De ilyen brutalitás elképzelhetetlen volt. Amúgy pedig egy íróról se hinné senki, hogy üt. Mert az írónak nem ökle van, tolla. Azzal nagyobbat tud ütni, mint bármely furkósbottal, és maradandóbb sérülést is okoz. Ne ítéljünk elhamarkodottan, lehet, hogy a két fél kibékül, megisznak valamit, az egyik elnézést kér, a másik megbocsát. Móricz egyszer úgy vágta szájon Kosztolányit, hogy a neves költő hónapokig nem mert előkerülni. Aztán kibékültek. Ez lenne a normális. De félek, nem így fog alakulni. És ez nem az ő hibájuk. A média semmit sem szeret jobban, mint elkapni egy ilyen esetet, és addig forgatni a szájában, addig csócsálni, öklendezni vele, míg abból egy igazi kultúrhányadék lesz. Ezt fel lehet használni példányszámemelésre, politikai állásfoglalásra, lehet belőle vezércikk az Élet és Irodalomban (amelynek a közbeszéd szerint már csak az élethez és az irodalomhoz sincs köze). Jön az önkormányzati választás – kell ennél jobb hír? Mit lehet tudni, ebből akár nemzetközi tőkét is lehet kovácsolni. Tiltakozni Brüsszelnél, kikutatva az írók esetleges származásából, vallási, s egyéb hol-állásából levonandó következtetéseket. És már kész is van minden ahhoz, hogy két jobb sorsra érdemes embernek kettétörjék az életét. Akik történetesen összeszólalkoztak egy kocsmában. De az egyik az ELTE-re járt, a másik a Pázmányra… Ahá! Innen már el is lehet indulni.
Kukorelly Endre verseit szívesen olvasom, szeretem. A Kicsit majd kevesebbet járkálok itt van a polcon, gyakran előveszem. Vagy a legszebb verseinek válogatását. A próza is rendben, nagyon is, de nálam a költészettel győzött. A fiatal Csender Levente most indul, kiváló kötetet adott ki jó pár éve Szűnőföldem címmel, amelyben az erdélyi ki-be-el vándorlásokat, ennek lelki következményeit, társadalmi hatását döbbenetes módon ábrázolja. Mindkettő a maga módján teszi a dolgát. Sőt, még ezek szerint a tokaji írótáborba is elmentek. Hiszen a jól bevált találkozónak épp ez a célja, hogy mindenféle különbözőség ellenére teret engedjen a vitának. Kukorelly Endre a nap folyamán A polgári-demokratikus átalakulás filozófiái és az irodalom változásai című szekcióülésen adott volna elő. Nem hiszem, hogy ennek köze van az eseményekhez. Amely esemény amúgy megoldható. A fiatal kolléga menjen el az idősebbhez, kövesse meg, dumáljanak, és legyen vége. És írjanak tovább. Csakhogy ez így nem lesz hír! Nyilatkozatokra kell őket rábírni, aztán kiforgatni a szavaikat, és mivel Kukorelly egy párt közvetlen munkatársa is, fel lehet használni pró és kontra a történteket.
Sajnáljam őket ezért, megvan az élményanyagom ahhoz, hogy átéljem az egészet. Talán másfél éve a színházi irodámba, amelynek „művészeti vezető” felirat lifegett az ajtaján, ugyanígy bejött egy színész, hörgött valamit, majd bemosott nekem egyet a szemem alá. És örüljek, hogy ennyivel megúsztam, mondta, mert eredetileg ölni akart. Ha nem szédülök meg a professzionális ütéstől, valószínűleg lendül a kar, és talán szerencsétlenség történik. Az alacsony, vézna színész esetleg az ütéstől megbotlik, beveri a fejét – neki is, nekem is végem. Mondom, még jó, hogy szédülés lett belőle, mert addig el tudott sietni. Magamhoz tértem, megnéztem az arcomat egy tükörben, kipróbáltam, működik-e rendesen az állkapcsom, és felhívtam a „közismerten pártatlan” Szinhaz.hu portál egyik munkatársát, aki ezt az egészet okozta. A színész ugyanis nyilatkozott a színházról, rólam, vérlázító módon. És én erre válaszoltam, heves felindulásban, igazságtalanul. Kicsit sok volt annak idején a teher rajtam az Új Színház kapcsán.
Kiderült, a színész nem azt és úgy mondta, ami és ahogy lejött a cikkben, én pedig ennek következtében túlreagáltam a dolgot. Gondolom, ahogy most Tokajban a fiatal kolléga. Csak én nem az öklömmel ütöttem (hisz nem volt ott senki), hanem sajnos döfésre használtam a tollamat. Hülyeség volt, nem kellett volna. Ráadásul meglehetősen gyilkos módon gázoltam az amúgy elismert színész lelkébe, még a reakciója is érthető volt. Igazolható nem, de érthető. Ember ne üssön, ha lehet. A telefonvonal végén a színházi portál munkatársának hangja remegett, a fiatal nő talán először szembesült vele, mi az, amikor szenzációhajhászásuk, a „közjó” érdekében a nyilatkozatok alapos elferdítése mit okoz, mit okozhat. Hivatalból rendőri feljelentést kellett tenni, mert munkahelyen történt az eset. De aztán később elmentem a kapitányságra, és kértem, hogy hagyják abba ezt az ügyet. Megtörtént. Jobbról is, balról is elemezték aztán a médiában az esetet, jól van, elmúlt. Ahogy a karika is a szem alatt. Megnéztem aztán a színészt egy közelmúltban bemutatott filmjében, és örültem, milyen nagyszerű benne. Szerintem azóta ő is megnézte volna valamelyik munkámat, nincs kizárva, ugyanezt érezte. És akkor már nincs más, mint lemenni a sarki ivóba, kérni két sört, és egy kicsit eldumálni. Egyszer. Többször nem, mert ami történt, egyik részről sem megbocsátható, szükség sincs rá, nem vagyunk barátok. De tisztázni lehet. Tanulság mindenkinek: ha rajtunk kívülálló okok miatt mások ugrasztanak össze bennünket, legalább legyen annyi eszünk, hogy nem egymást kezdjük el gyűlölni.
Csender Levente kemény, erdélyi srác. Szerintem meg kellene keresnie Kukorelly Endrét, és kérni, dumáljanak egyet. Aztán mindketten foglalkozzanak továbbra is értelmes dolgokkal. Csak sajnos, félek, ezek után ez nehéz lesz. Túl sok az alantas haszna másoknak ebben a történetben.