Untauglich

A berlini merénylet és annak alkalmatlan hatósági, kormányzati „kezelése” megerősítette azt, amiről három hónapja írtam e hasábokon. Akkor Angela Merkel kancellár ország-világ előtt beismerte, hogy Németországot és őt magát is felkészületlenül érte a tavalyi menekültválság, s azt sóhajtotta bele az éterbe: „Ha tudnám, sok-sok évvel visszaforgatnám az idő kerekét.” Beismerte, hogy üres szólammá vált az általa egy éven keresztül szajkózott „Wir schaffen das!” (sikerülni fog, megoldjuk) kijelentés, de ezután nem azt mondta, hogy köszönöm, ennyi volt, vegye át a kormányrudat egy nálam alkalmasabb ember. Pedig akkor talán még emelt fővel távozhatott volna, de amikor fogadkozni kezdett, hogy „abszolút biztosan érzi”,
Németország megerősödve kerül ki a mostani helyzetből, „államnői” imázsa hirtelen szertefoszlott.

Ha valakinek az utóbbi három hónap alatt még mindig maradt illúziója Angela Merkel vezetői alkalmasságáról, azt a berlini tragédia végleg kijózaníthatta. A kancellár asszony ugyanis a hétfőn esti, a Németországot évtizedek óta ért legsúlyosabb terrortámadás után nem szólalt meg, nem sietett a helyszínre, nem intézkedett, hanem több mint tizenkét óra elteltével, másnap délelőtt tett sajtónyilatkozatot, ahol bejelentette, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint valószínűleg terrortámadás lehetett a berlini vásárban kamionnal elkövetett gázolás. Összes mondanivalója ez volt a német népnek: „Nem akarunk a gonosztól való félelem bénultságában élni.” Természetesen ezzel minden jó érzésű ember egyetért, csakhogy ez még senkit sem tesz alkalmassá arra, hogy egy országot irányítson. Ahhoz legalább annyi kellett volna, amit Horst Seehofer bajor keresztényszociális pártelnök-miniszterelnök mondott kedden, hogy a politika a berlini merénylet után azzal tartozik az áldozatoknak, a hozzátartozóknak, minden érintettnek és az egész lakosságnak, hogy felülvizsgálja és kiigazítja a bevándorlási és a biztonságpolitikát. Klaus Bouillon Saar-vidék tartományi belügyminiszter (Merkel kereszténydemokrata párttársa) pedig úgy nyilatkozott a berlini ámokfutás után: „Meg kell állapítanunk, hogy hadiállapotban vagyunk, akkor is, ha egyesek, akik mindig csak a jót látják, ezt nem akarják észrevenni.”

Nem, Merkel nem akarja észrevenni, hogy Németországot – és több más európai országot – már egy ideje támadja az ellenség, akit ő „a befogadás német kultúrája” nevében egyenesen meghívott hazájába. Nem akarja észrevenni, hogy elsősorban ő a felelős azért, hogy egy év alatt jóval több mint egymillió – nagyrészt ismeretlen személyazonosságú és szándékú, zömmel iszlám identitású – migráns zúdult Európába. Például a német rendőrszakszervezet és elnöke, Rainer Wendt is hiába figyelmeztetett arra, hogy az ellenőrizetlen bevándorlás révén terroristák is bejuthatnak Németországba, a hatalmon levő politikusok azt állították, hogy nincs összefüggés a menekülthullám és a terrorizmus között. Wendt mellett sok más józan eszű és tisztességes szándékú német közszereplő is hasztalan hangoztatta az utóbbi hónapokban, hogy felelőtlenség volt ekkora tömeget kontroll nélkül beengedni, a felelőtlen – és alkalmatlan – vezetők a helyükön maradtak. És semmit nem csináltak. Pontosabban, folytatták ostoba, szó szerint életveszélyes migránspolitikájukat.

Nem túl elegáns, ha az ember a régi szavait ismételgeti, pláne ha azt bizonygatja, hogy na látjátok, én már régen megmondtam… Nem is az önigazolás szándékával, hanem okulásul idézem kilenc hónappal ezelőtti, húsvéti cikkem – sajnos – bevált jóslatát: „Ma már nyilvánvaló, hogy az uniós vezetők többségének ostobasága, gyengesége és bűnös mulasztása miatt hosszú és nehéz, sok – a párizsinál és a brüsszelinél sokkal több! – áldozattal járó háborúra kell készülnünk, mert az iszlamista rákos daganat áttétei már beépültek a nyugat-európai társadalmak szövetébe, és belülről pusztítják, gyilkolják az egészséges sejteket.” Ezt ma már egyre többen, euró­paiak milliói vagy inkább tízmilliói is így látják, és azt követelik, hogy országuk demokratikusan választott vezetői tegyék a dolgukat: biztosítsák a közrendet, a közbiztonságot, védjék meg polgáraik életét, szabadságát, méltóságát.

Ha az európai vezetők nem tudják vagy nem akarják meghozni a nehéz döntéseket, akkor az európai választópolgárok veszik majd kezükbe a döntést, annak eredményével viszont a politikai vezetők feltehetőleg nem lesznek elégedettek – írta nemrég megjelent elemzésében Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász. Ezt a gondolatot nála is tömörebben úgy fogalmazta meg egy hete egy interjúban Orbán Viktor, hogy meggyőződése szerint „2017 a lázadás éve lesz” az európai országokban a globalista-liberális status quót képviselő erők ellen.

Bár jövőre több uniós országban is választásokat tartanak, a legfontosabb Európa legnépesebb, gazdaságilag legerősebb és politikailag legfontosabb államában, Németországban lesz. Nemrég kiderült, Merkel negyedszer is ringbe száll a kancellári tisztségért a CDU–CSU-pártszövetség támogatásával. Nem megnyugtató, hogy jelenleg ő a legesélyesebb arra, hogy 2017 őszétől újabb négy évig vezesse Németországot, amely az egész Európai Unió jelenét és jövőjét ha nem is határozza meg totálisan, de nagy mértékben befolyásolja. Minden európai embernek az az érdeke, hogy a német választópolgárok a mostaninál alkalmasabb, felelősebb politikusokra bízzák Németország kormányzását. Mert ha Merkel megnyeri a harcát, akkor Európa veszíteni fog.