Unalom

Nem így képzeltük – mondta a hét végén egy talán szír, talán afgán, talán más nációhoz tartozó menekült, aki, meglehet, illegálisan, mindenféle regisztráció nélkül lépte át egy sor uniós és tagjelölt ország határát, és mindenen átgázolva, de hathatós európai segítséggel eljutott oda, ahová akart. És neki az ígéret földje Finnország volt.

De most nem tetszik neki, fanyalog és vissza akar menni Svédországba.

Svédországban meg egy másik menekült fanyalog, hogy unalmas. Hogy a szállás, amit adtak nekik, messze van mindentől, nincs a közelben se bolt, se iskola, se kórház. Az sem vigasztalja, hogy remek tető van a feje felett és nem sátorban kell élveznie a sarkköri ősz szépséges éjszakáit.

Hát Svédországról sajnos nem tudok nyilatkozni, nem tudom se cáfolni, se megerősíteni, hogy unalmas hely vagy sem. Finnországról azonban kicsit több élményem, emlékem van. Tudom például, hogy március végén általában ott még nagy a hó, és október közepén meg már ismét nagy a hó. Tudom, hogy a Kalevalába már nagyon hamar belefut az ember, és azt is tudom, hogy Vejnemöjnenen kívül is vannak még szereplői, legalábbis Lemminkejnen és Ilmarinen biztosan. Tudom, hogy finnek dolgos és szorgalmas emberek, és hogy az ezer tó országa minimum ferdítés, mert inkább egy hatalmas, tagolt, mégis összefüggő vízrendszerről illene beszélni, amely északról szépen dél felé folyik. Tudom, hogy ha kell, fanatikus harcosok, megállították a szovjet csapatokat is. Tudom, hogy szeretnek inni, mert hiába szép a sarki fény, a féléves sötétséget másként nehezen lehet elviselni. És szeretnek szaunázni is, és világhírnevet szerzett nekik Räikkönen, a jégember, és a Rapala, amely eredendően halászember volt, és a Nokia, amely meg eredendően város, amely jó néhány órára van Savonlinnától, ahol minden évben híres operafesztivált tartanak, és amelynek vára ugyancsak gyönyörű. És egészen megbolondulnak, ha bármiféle metálzenéről van szó, abban talán még a téli sportoknál is jobbak.

És ők valószínűleg tudják azt, amit mi, hogy mindenhol jó, de a legjobb otthon. És a Kánaánt is másfelé kell keresni. Ez a véleményem szilárdult meg 2001. szeptember 13-án, amikor hazatértem Finnországból, mert a hazaút is meglehetősen izgalmasra sikeredett – néhány berepülőpilóta jóvoltából.