Vélemény és vita
Újságforgatók
Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon! – fakadt ki egykor Csokonai Vitéz Mihály.
Nem sokkal jobb azonban annak a helyzete sem, aki megmarad hagyományos újságolvasónak. A hét közepén hajnalban indultam Keszthelyről buszon Zalaegerszegre, és gondoltam, hogy mire a megyei kórházba érek, átolvasom a napi sajtót. A keszthelyi vasútállomáson a szokott árusítóhely megszűnt, és Egerszegen a kórházban sem kaptam napilapot. A „tulipános” térnél a trafikban sem volt újság, a könyvárudában pedig közölték, hogy ilyesmivel nem foglalkoznak.
Egynapi bolyongás után végre otthon, a keszthelyi bazársoron, a Béla élelmiszerboltjában kaptam újságot. Még Magyar Hírlapot is, pedig az igazi ritkaságszámba megy itt, a nyugat-balatoni régióban. Úgy tűnik, a terjesztőket anyagilag az újságbiznisznek ez a része nem érdekli, kevés helyen terítenek. (Némi restelkedéssel azért meg kell állapítani, hogy a megyei napilapoknak jut még némi oxigén, köszönhetően társasági és halálozási híreiknek, apróhirdetéseiknek, s a megyei harmadosztályt is bemutató sportrovataiknak.) Tudom, a napi újság böngészése, még a Nemzeti Sporté is, az új nemzedék számára unalmas. A fiatal korosztályok a gépükön olvassák a híreket, ami számomra egy kicsit olyan, mintha a régi körúti villanyújság beköltözött volna minden otthonba, minden utcasarokra.
Mi még a napilapok rövid, sőt „mínuszos” híreiből meg a Népsportból próbáltuk kihámozni, mi is történhet az országban, meg az 1956-tól megjelenő, a csúcsponton a kétszázhatvanezres példányszámot is elért Esti Hírlapból, amelybe 2007-ben már a rikkancsok sem tudtak új életet verni.
A rikkancsok szerintem utoljára Csurka István oldalán alkottak nagyot: a csütörtökönként megjelenő Magyar Fórumot már szerdán széthordták a metróállomásokon és a hatos vonalán a körtértől Pesten át vissza Budára, a Moszkva térig. Talán a Magyar Fórum volt az utolsó olyan nyomtatott lap a magyar sajtó történetében, amelynek még döntő szerepe volt egy párt parlamentbe jutásában. (Kár, hogy a rikkancssirató már nem íródott meg.) S a Blaháról, a Nemzeti Színház sarkán lévő újságosstandtól indult el az első tömegtüntetés a Rákosi-érában, amikor elvesztettük 1954-ben a világbajnoki döntőt. Az újságforgató ember a Népstadionban is veszélyes volt: a Rákosi-rendszer csapatának tekintett Honvéd veresége után boldogan fáklyát csinált a Szabad Népből, a Népszabadság jogelődjéből.
Újságot forgatni legelegánsabban a pesti békebeli kávéházakban lehetett, majd a lassan helyükbe lépő belvárosi presszókban, amelyek életét ifj. Zeke Gyula kiváló könyve örökítette meg. Ma már igazi presszók sincsenek, és a nyilvános újságolvasás a könyvtárak mélyére húzódott vissza. Hol van már az az idő, amikor a gőzfürdők kuncsaftjai vizes rongycsomóvá olvasták a száraz gőzben az előcsarnokban vásárolt napilapot? Hol vannak már a heverészők, akik a strandon vagy otthon újságot forgattak a kezükben?
Amikor Lin Yutang az élet élvezéséről írt, a heverészéssel kezdte. Nagy, puha párnák között, körülbelül harmincfokos szögben megtámasztva magát, a derék kínai szerint bármely filozófus forradalmasíthatja az emberi gondolkodást. Csak az újságforgatás gyönyörűségét felejtette el megemlíteni ebben a pózban, amikor az ember agyát a legártatlanabb kommentár is ragyogó vallási, történelmi, parlamenti, irodalmi vagy mérnöki eszmefuttatásokra indítja. S a párnákon túl egy asztalkán ott áll józanul egy üveg bor és egy nemes szivar. Nem is értem, hogy mer a fiatal generáció a neten étlen-szomjan, kínzó testtartásban bolyongani…