Nagy Ervin

Vélemény és vita

Újraéledő marxizmus

Számos hírt hallunk, olvasunk arról, hogy mindenféle munkásmozgalmak kezdenek bele teljesen titokzatos, ugyanakkor rossz emléket idéző, most még csupán a szellemi szervezkedés szintjén vegetáló tevékenységükbe

Leginkább az interneten és a közösségi oldalakon botolhat bele az olvasó ezekbe a nevetséges, ugyanakkor felháborító és egyesekben félelmet keltő, undorító képződményekbe. És meglepő ugyan, de vannak követőik, vannak virtuális tagjaik. Ahogy az kiderül, a kérdés már csupán az lesz az ősszel, hogy az egyes törvényszékeken megtörténik-e a hivatalos bejegyzésük, vagy megragadnak a „földalatti mozgalmak” virtuális zárványaiban.

A röhögőgörcsöt kapó ifjabb nemzedéknek vagy a Csapd le csacsi című filmet vihogva idecitáló nagyközönségnek ezúton is jelzem, hogy a tomboló terrort magával hozó Tanácsköztársaság megteremtői, majd a Rákosi-rendszer véreskezű pribékjei is valahogy így kezdték. Az illegalitás és a nevetséges mivolt határán. A föld alatt és a kényes úri nagyközönség gúnyos megjegyzései, a kiépülőben lévő középosztályhoz tartozó polgárság látóterén túl. Először csupán szellemi hálózatként, majd a háború utáni válságot és a kaotikus viszonyokat kihasználva már tevékenyen, a történelmi bűnök elkövetésében is.

Mindamellett muníciót kaptak akkor és most is a politikai süketségben és vakságban szenvedő európai elit restsége által, illetve az egalitarizmussal, az egyenlőséggel kacérkodó tömeg véleménye mellett a nemzetközi munkásmozgalmaktól. Akár ma is, a ’68-as nemzedék iskolájából (esetleg óvodájából) kikerülő európai uniós vezetők – vagy inkább adminisztráció – valamiféle nosztalgikus, de komolyan vehető véleménye és tettei által. A párhuzam már felsejlik a szemünk előtt.

Mert bizony a Che Guevara-pólók viselése mellett ismét divat lett Marxot vagy Gramscit olvasni. Nálunk Lukácsot elővenni a varázscilinderből. Szobrokat, emléktáblákat, tárlatokat, esetleg konferenciákat és szellemi műhelyeket teremteni. Sajnálatos módon a konzervatívok naivitását és megfelelési kényszerét kihasználva. Amit jómagam nehezen értek és elfogadni nem tudok.

Gondoljunk csak az unió elvileg első számú vezetője, Jean-Claude Juncker Marx-szobor-avatására, vagy minálunk a Lukács-archívum körüli hercehurcára, az Akadémia által szervezett konferenciákra és a múzeumok tárlataira. Csak körbe kell nézni, leginkább a fővárosban. Mintha mára a zömmel belvárosi, marxista, lukácsista értelmiség levedlette volna liberális gúnyáját és újra vörös rongyokba szeretne öltözni.

Persze nem olyan nagy átváltozás ez az idősebb nemzedék köreiben, hisz ők még Marx gazdaságfilozófiájából, Lenin politikai tevékenységéből, Lukács esztétikájából vagy Gramsci kultúrmarxizmusából szerezték meg első tudományos fokozatukat. Ők még Kassák és a kommunista-anarchista avantgárdnak nevezett művészet értékeit tartották nagyra és követték egykoron. Nincs itt semmi szenzáció – visszatérnek a saját szellemi gyökereikhez, amikor azt látják, hogy a szélsőséges, modern liberális út tényleg zsákutcának bizonyult a kontinensünkön.

Annál ijesztőbb az a jelenség, hogy létezik, pontosabban születőben van egy a húszas évei elején járó, a kocsmákban az Internacionálét éneklő, mindenféle filozófiai zagyvaságokat hadováló, de esetleges tudományos munkára készülő vagy a Marx-emléktábláknál demonstráló generáció. Ha a közösségi oldalakon alakuló, „földalatti”, pontosabban a virtuális térben születő munkásmozgalmakat nézzük, akkor bizony hamar lenyomozható az is, hogy sokszor tényleg huszonévesek szervezik ezeket a csoportokat. Persze keresik a kapcsolatot az öreg harcosokkal, ami talán kevésbé komolyan vehető, ugyanakkor egyre inkább egymásra találnak európai elvtársaikkal. Nos, ez már sokkalta inkább ijesztő jelenség. Persze nem ma, nem a jelenben fog ez a szemünk láttára a felszínre kerülni – de ne felejtsük el azt sem, hogy a holnap hamar eljő. És ha most nem parancsolunk megálljt nekik, akkor bizony feltörnek majd, akár a gejzír.

Fontos látni ugyanakkor azt is, hogy a naiv és valamiféle nosztalgikus ködben a józan eszüket vesztő uniós és nyugat-európai politikusok kezei által (vagy alatt) bizony ébredezik a kultúrmarxizmus is. Mint ahogy félelmet keltő lehet az, hogy az állítólagos „Orbán-diktatúra” keretein belül szintén látható már ez a jelenség. Hivatkozva a vélemény- és gondolatszabadságra, meg sok egyéb komolyan vehető, de visszaélésre is alkalmas szabadságjogra. És – sajnos – megtörténik az is, hogy állami pénzeket megszerezve, a megfelelési kényszerben évtizedek óta szenvedő konzervatív intézményvezetők ódiumából fakadóan és az akadémikusok ölelő karjai közt.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom