Vélemény és vita

Új ellenfél, új helyzet

Bő két hónappal ezelőtt a legnagyobb nyugalommal és magabiztossággal lehetett leírni, hogy a Fideszt csak önmaga verheti meg

A sorvadt baloldali ellenzék bármilyen felállásban veselkedett neki ennek, kísérletei egyenesen komikusak voltak. Miről szóltak a balos hírek? A béna főpolgármester-jelöltről, a sokszorosan bukott Gyurcsány Ferencről, a híveit veszítő MSZP-ről, s persze ostorozták az újabb rezsicsökkentést, de a banki elszámoltatást is… Láttunk egy lépten-nyomon ügyetlenkedő baloldali ellenzéket, s egy kormányképesnek nem tartott jobbszélt, s egy közöttük kimagasló, erős kormánypárti tömböt, melynek volt figyelemre méltó mondanivalója. Például az, hogy Magyarország jobban teljesít, amit alá tudott támasztani a megújuló fővárossal, rezsicsökkentéssel, a nyugdíjak értékének megtartásával és még megannyi dologgal, a választások eredményeire utalva pedig el lehetett mondani, hogy Magyarország összefog. Ez is megállja a helyét, hiszen április előtt csak remélhették azt a választói felbuzdulást és összefogást, ami az őszig háromszor is megmutatta magát. El lehetne mondani most is, hogy a magyar emberek összefogása révén lehet a gyermekeket vállalókat lakástámogatáshoz juttatni, s a magyar emberek összefogása révén bontakozhatott ki a gazdasági növekedés, s lesz ismét három százalék alatti a költségvetés hiánya…

Korábban sokat lehetett hallani bukott, korrupt, maffiaszerű baloldalról. Itt meg kell állnunk egy pillanatra. Ez utóbbiról most is lehetne beszélni, erős szavakkal odaszúrni sok mindent, de a dolog valahogy most mégsem működik úgy, mint korábban. Az ellenzék maradt az, ami korábban volt. Az egykori MSZP-s elnökhelyettes furcsa módon kifizette adóhátralékát, s honnan, miből, nem tudjuk (lásd „korrupt maffiabaloldal”). Az Együtt–PM pártszövetség mintegy a baloldali belvillongások záróakkordjaként felbomlott. És íme, itt a hét egyik híre: Gyurcsány Ferenc Brüsszelben tárgyal. A DK tájékoztatása szerint azért, hogy építse a párt európai kapcsolatait, illetve, hogy úgymond „Magyarország európai kapcsolatait megerősítse, s enyhítse a Kelet falovaként viselkedő Orbán-kormány okozta elszigeteltséget”, vagyis azért, hogy ejtsen néhány szót Martin Schulzcal és más európai szocialista és liberális vezéregyéniségekkel az általa kitűzött célról, azaz az előre hozott választásokról. Vagyis: „tollba akarja mondani az európai szocialistáknak, miként lépjenek fel a  magyar érdekekkel szemben”.

Bizonyos szempontból ugyanakkor megcáfolva látjuk azt a kijelentést, amely szerint a Fideszt csak önmaga képes meggyengíteni. Ez a kijelentés ugyanis csak belső és csak pártszereplőkkel számolt. A Fidesz támogatottságának visszaeséséhez gyakorlatilag nincs köze a ténylegesen tönkrevert baloldalnak, de nem is a Jobbiknak köszönhető. Azonban nem várt és igencsak potens ellenfelek bukkantak fel különböző irányokból, melyek ütési felületet találtak a maratoni és csaknem hibátlanul végigküzdött kampány után a lankadó figyelmű, s hibákat is vétő kormányoldalon. Most az ellenérdekelt szereplők kezdtek felépíteni egy átfogó kerettörténetet, melynek egyértelmű célja a kormány megszorongatása, netán megbuktatása.

Hogy lássuk, miről szól az új sztori, elég belekukkantani az RTL egyik híradójába. Láthattuk korábban, hogy a baloldal által építgetett „demokráciahiány” című történet nem igazán működött, az emberek nem voltak rá vevők, éppen ezért a kormányoldal új ellenfelei jelentősen átbalanszírozták, kipofozgatták azt. Nagyjából arról szól az új ellen sztori, hogy a kormányzati oldal korrupt, hatalmaskodó, távol tartja magát az emberektől, hétköznapi problémáiktól, ami gyakorlatilag a rezsicsökkentéssel és hasonló lépésekkel felépített képet igyekszik porba dönteni. Látható persze, hogy a tönkrevert ellenzék nem tud felkelni haló poraiból, és a kormányoldalra mért ütései, valamint a fideszes népszerűségvesztés ellenére sem állt feje tetejére a világ. A Fidesz veszteségei ellenére is utcahosszal vezeti a pártok népszerűségi rangsorát, ráadásul jobban áll, mint ahogy támogatottságának 2012-es mélypontjakor állt. Emellett ne feledjük azt sem, hogy a miniszterelnök kijelentése szerint a kétharmados többség már távolról sem létszükséglet számukra.


Az azonban bizonyos, hogy új helyzet keletkezett az új ellenfelek felbukkanásával. A kormánypártoknak össze kell „kapniuk” magukat, hogy felvehessék a versenyt a közélet tematizálásában, a történtek csomagolásában. S fontos lenne számukra, hogy ne dobjanak jutalomfalatkákat a rájuk vicsorgó ellenfeleknek, mert azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a választási szezon után ilyen tekintetben nem fukarkodtak. A kormányzó erő belső összefogása, az önmérséklet és az óvatosság megállíthatja és megfordíthatja a zajló folyamatokat – 2012 után láttunk már ilyet ettől az oldaltól, s a miniszterelnök aktívabb kommunikációs fellépése arra enged következtetni, hogy a gatyába rázás kezdetét vette.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom