Új-Zélandról álmodik az ellenzék

A kérdés persze költői. A válasz azonban nem. És most nem az ellenzék jelen állapotára, az önsorsrontó veszekedésekre, a köpönyegforgatásra, a morális és ténylegesen megjárt mélységekre gondolok, hanem arra, hogy milyen politikai rendszer az üdvösebb számunkra – függetlenül attól, hogy ki birtokolja abban a ciklusban a hatalmat. Hogy mi a jobb, hasznosabb és előremutatóbb Magyarország szempontjából. Hogy milyen rendszer kínál esélyt a mindenkori kormánynak arra, hogy alakítsa, ne csak szemlélje a történelmet. A felelősség ugyanis ebben a cselekvésben rejlik, nem a hatalom megszerzésének és birtoklásának létében.

A demokráciától, a többségi akarat mellett, sok dolgot jogosan elvárunk. Elvárjuk például, hogy valódi pluralizmus valósuljon meg. A politikai sokszínűség viszont semmiképpen sem jelenti azt, hogy az éppen regnáló kormányban minden létező, kisebb-nagyobb érdeknek vagy értéknek meg kellene jelennie. A különböző politikai törekvések egyszerre létezésének lehetősége nem más, mint egy sansz a mindenkori kormány leváltására, nem pedig követelmény a teljes politikai paletta kormányzati jelenlétére.

Így cseppet sem ellentétes a demokrácia logikájával az az igény, miszerint egy ország valóban cselekvő kormányzásához megfelelő parlamenti támogatottság szükségeltetik. Kiváltképp, ha olyan kis országról van szó, amelynek hangját bármikor elnyomhatja a szláv, az orosz, a német, az uniós vagy bármelyik globális hangzavar.

Az ősz egyik nagy meglepetése volt az az esemény, mikor a nyolc ellenzéki (baloldali és liberális) párt aláírta Gulyás Mártonék, pontosabban a Közös Magyarország Mozgalom választási törvényjavaslatát. Már csak azért is, mert ugyanezek a pártok akkor és most is a jelenleg hatályos modell szerint készülnek, ami kissé megkérdőjelezi a kezdeményezés komolyságát.

A megszületett javaslat több területen szorgalmaz kisebb-nagyobb változásokat; az országos (kompenzációs) lista arányainak számítása azonban a politikai hatalom sokkal nagyobb elaprózódásához, széttöredezettségéhez vezetne. A javaslatban az országos listán a mandátumok kiosztása a jelenlegi D’Hondt-módszer helyett a Sainte-Laguë-módszerrel történne, amely azoknak a kisebb pártoknak kedvezne, melyek egyéni körzetekben nem tudnak nyerni. Nem kell jóstehetség azon állítás megfogalmazásához, miszerint abban az estben, ha az ellenzéki javaslat lépne életbe, akkor a belső marakodás, egymás zsarolása lenne leginkább jellemző a kormányzatra, és sokkal többet lennének önmagukkal elfoglalva, mint az ország ügyes-bajos dolgaival. Fontos azonban megjegyezni, hogy a jelenleg hatályos rendszerben a mostani kormánypártok ugyanúgy megverhetők, mint a javaslat szerintiben, sőt: jobban megverhetők, mint a Gulyás Márton fémjelezte tervezet szerint. A mostani rendszer ugyanis nyitott, és bárki előnyhöz juthat, ha a társadalmi támogatottsága a többiek fölé nő.

Új-Zéland példáját Gulyás Mártonék „szakértői” említették meg, mert 1993-ban, az ország addigi „a győztes mindent visz” elvét (amely a brit örökség része volt) egy ahhoz hasonló arányos rendszerre cserélték le, amilyet most az ellenzéki pártok ajánlottak. És mekkora öngólt rúgtak nagy buzgalmukban. Egy hónapja ugyanis választásokat tartottak Új-Zélandon, amelyet ugyan az eddig kormányzó Nemzeti Párt nyert meg, mégis a kilenc éve ellenzékben várakozó Munkáspárt alakíthat kormányt. Egy hónap fáradságos vitái és megalkuvásai után az a választásokat elvesztő párt kerül a hatalomba, amely a természetes szövetségesével, a Zöld Párttal és abszurd módon a nemzetközi sajtóban „jobboldali populista” erőnek nevezett New Zealand First formációval, a választói akaratot is eláruló kompromisszumot kötött. Mintha nálunk a Fidesz-KDNP nyerné meg a választói versenyfutást, mégis a kisebb szavazóbázissal rendelkező szocialista párt vagy a Demokratikus Koalíció, például az LMP-vel és a „régi” Jobbikkal kötne koalíciót. Valóban ez az arányosság lenne az igazságosabb választási rendszer nálunk is? Valóban Új-Zéland útjára akar lépni az ellenzék Gulyás Márton hathatós segítségével? Úgy tűnik igen, de az sem a valóság, sem a realitások talaja.