Nagy Ottó

Vélemény és vita

Túró Rudi

Egyre gyengébben pislákol a palagázláz, hagyjanak hát bennünket építkezni Pakson, az atomenergia zöldebb és biztonságosabb.

A palagáz-kitermelés ellenzőinek fölényes győzelmével végződött az első, erről tartott romániai helyi népszavazás a Temesvárral szomszédos Szakálházán. A szavazáson a választójoggal rendelkező szakálháziak 31,2 százaléka vett részt, és a szavazók 97,24 százaléka ellenezte, hogy a hidraulikus repesztés módszerét alkalmazzák a község területén. A szavazócédulákon az a kérdés állt: „Egyetért-e azzal, hogy a hidraulikus repesztés módszerét alkalmazzák a természeti erőforrások kitermelésében, amely árthat az emberek, az állatok egészségének és a környezetnek?” A szavazati jogával élő 2085 szakálházi polgár közül csak huszonhat válaszolt igennel.

Az ellenzők magas aránya különösen figyelemreméltó akkor, ha hozzátesszük azt is, hogy a község térségében az altalaji kutatásokhoz engedélyt szerző ADX Energy Pannonia perek tucatjait indította a helyi lakosok ellen, akik nem engedték, hogy a tulajdonukban levő földeken kutatásokat végezzenek.
Ennél a pontnál rögtön elmélázunk a készülő, és a jelek szerint egyszer mindenképpen megkötendő amerikai–uniós szabad kereskedelmi egyezményről, amely bizonyos kérdéseket tagállami hatáskörbe utal majd, lásd GMO vagy nem GMO, mert könnyen feltételezhető, hogy nagy, jelentős anyagi háttérrel és még jelentősebb profitvárakozással rendelkező vállalatok nemcsak a kiskerttulajdonosokat, hanem egész országokat fognak perbe. Független, amerikai, választott bíróság előtt.

A szakálháziak tehát bátrak, és nem azért, mert színmagyar településről lenne szó, már csak a gyökerek miatt sem, ugyanis az 1900-as évek elején az ott élő 3655 lakosból 3435 német, 92 román volt, és csak 26 magyar.

A szakálháziak azért bátrak, mert felfogták, rájöttek, tudják, hogy egy palagázmező és a kitermeléssel járó fellendülés nem sok jót hozna nekik. Persze a reménybeli kitermelő cég biztosan nem adja fel, majd próbálkozik máshol, vagy éppen itt, mert ő is, mint ennek az egészen fiatal iparágnak az egésze, előremenekül. A menekülés oka és célja egyszerű, ebbe az egészen fiatal iparágba 2013-ban nagyjából negyven-negyvenkét milliárd dollárt öltek bele, de 2012-ben csak harmincat vettek ki. (A költségeket tehát csökkenteni kell, azt meg csak termeléssel lehet, megy tehát előre az összes palagázos rendületlenül, és továbbra is gázkígyóként harapdálja a saját farkát, mert nem nyereséges az, amit csinál. Mert túlkínálat van a gázpiacon. Mert túl sok a palagáz, ami lenyomja az árakat. És mert a Gazprom még egy darabig bírni fogja ezt a nyomást.)

És ez a hazardírozás folytatódik, függetlenül attól, vagy éppen mit sem törődve azzal, hogy a nem hagyományos fosszilisenergia-hordozók kitermelése jár némi környezeti kockázattal. A nem hagyományos gázok ugyanis vízzáró kőzetrétegek repedéseiben, pórusaiban találhatók, így lehet beszélni a pala- mellett márgagázról is, sőt homokkőréteg is tartalmazhat gázt. Ahhoz pedig rétegrepesztéssel lehet hozzájutni, amihez víz kell, egy-egy akcióhoz nagyjából 15 000 000, azaz tizenötmillió liter – és egy-egy palagázkútnál akár tízszer is végezhetnek rétegrepesztést. Ez a vízmennyiség egy körülbelül tízezres európai kisváros éves vízszükségletét fedezi. Hogy egyre nagyobb kincs az édesvíz, hagyjuk, úgysem értjük meg. Azt viszont megemlítjük, hogy azt a negyvenkétmilliárd dollárt hétezer új palagázkút fúrására költötték el. Most lehet számolni, hátha.

Szakálházához visszatérve, okkal feltételezhető, hogy az ottaniak is tisztában vannak azzal, hogy az irdatlan vízmennyiség mellett egy-egy repesztés alkalmával cirka egytonnányi mérgező anyag, például erősen rákkeltő benzol és formaldehid is a földbe pumpálódik. Ennek aztán egy része visszakerül a felszínre, egy része nem, de akárhol is marad, mindenhol problémát okoz. Ami lent marad, az szennyezheti a talajban lévő vizet. (Akár még a Makói-árokban is, ahol komoly palagázkészlet lapul, igaz, a szokásosnál mélyebben, hat-hétezer méteren, ám ez olyan földgázkincs, amibe néhány próbálkozónak már beletörött a fúrótornya.) Ami meg a talajban található, az különböző nehézfémekkel is szennyezve visszakerül a felszínre, s vagy újrahasznosítják, vagy tárolni kell, ami újabb költségeket generál.

Amikor a nem mellé tették az x-et a romániai kistelepülésen, akkor valószínűleg ismerték e technológia üvegházhatásra gyakorolt hatását is, az úgynevezett diffúz metán, amely természetesen a légkörbe kerül, a kitermelt gázmennyiség 7,9 százalékát is elérheti. És a környéken az élővilág jelentős részét elpusztíthatja. Ami megmarad, azt meg elvihetik a földrengések, mert a rétegrepesztésnek lehet ilyen hatása is. Az Egyesült Államokban van egy térkép, amelyen piros pöttyök jelzik a földrengések helyét. Sok van a keleti part északi részén és a nyugati partnál, a Szent András-árok mellett. Texasban, ahol sokáig nem volt egyetlenegy pöttyöcske sem, most egyre többet helyeznek el azon a bizonyos térképen.

Mivel az utóbbi időben több nagy multiban is kihunyt a palagázláz, Romániában és Lengyelországban mindenképpen, ráadásul Texasban előállt az a képtelen helyzet, hogy nem a piros pöttyös az igazi, azt kell mondani, hogy hagyjanak bennünket építkezni Pakson. Az atomenergia ugyanis még mindig a legolcsóbb, legzöldebb és a legbékésebb energia. Bizonyítékként tekintsenek Donyeck felé, onnét meg fel a magas igazgatótanácsokba, és a cirill betűs ukrán nevek mellett betűzzék ki, hogyan hívják az amerikai ejtőernyősöket.