Tüntetések kora

Katalóniában a függetlenségért nyomulnak, a német mozdonyvezetők a több fizetésért sztrájkolnak, a magyar zsokék a megvont ostorhasználati jogért, Burkina Fasóban pedig addig tüntettek, amíg le nem mondott Blaise Compaoré, a korábban szintén puccsal hatalomra került elnök. Az pedig alighanem hungarikum, hogy futballszurkolók azért lármáznak, mert meccsre akarnak menni. Magyar meccsre!

Mit tegyünk, ilyen a világ. Ha egyszer majd tudós emberek nevet adnak az emberiség új szakaszának, nem kell sokat töprengeniük, elég, ha kimondják: a tüntetések kora. Hiába van mikrocsip, űrrakéta, televízió meg ezernyi új, más csodája a világnak, a kommunikáció mindennél fontosabb, a kommunikáció mindent legyőz. És a tüntetés is egyfajta kommunikáció, jelzés, hogy elegem van belőled, elegünk van belőletek. Az persze jó, hogy ezt ilyen szépen, adekvátan ki lehet fejezni, csak persze cseppet sem mindegy, hogy honnan hová megy az üzenet. Hogy ki mondja kinek. Mert a világosság csak az erősek szavából születik. Nálunk most éppen a korrupció ellen és a politikai elit leváltása érdekében tüntetnek, ami nemes és szép, bár kicsit amorf gondolat. Emberek táboroznak a Kossuth téren – tehetik, mert egy ideje már nem az igazi demokraták által tilosnak kijelölt, műveleti terület –, de hogy igazából mit akarnak, azt még talán maga a főtüntető sem tudná elmondani. Legfeljebb azt, hogy a kormányt le kell váltani, de az meg cseppet sem új gondolat, mert amióta világ a világ, nem szedett még adót olyan kormány, amelyiket valaki ne kívánta volna a pokolba küldeni.

Főtüntetőnek lenni persze kiváltság, s nincs messze az idő, hogy felvegyék a szakmák közé – vagy legalább a Szaknévsorba –, hiszen jó néhányan már profi tüntetőkké értek, mintha egyenesen arra a pályára születtek volna. Kaptak némi háttérképzést – természetesen civil módon, ilyen-olyan alapítványi pénzből –, így aztán már vannak jó néhányan, akik nem is az ELTE-re vagy a SOTE-ra járnak, hanem a Kossuth téren szerzik meg a diplomájukat. Tüntetés szakon. Szakember akad, van kitől ellesni a szakma fogásait.

Például ott van minden budapestiek örökös főpolgármestere, Demszky Gábor, aki már a Kádár-huszárok elöl is futott. Akkor mindent megtanult, még azt is, hogy miként kell féken tartani az elszemtelenedett tüntetőt. Traktorral behajtani tilos-táblákkal rakta tele a székesfővárost, így szelíden, demokratikusan távol tartva az elégedetlen, éretlen gazdákat a Kossuth tértől. Bezzeg, ha most is ő lenne Pesten a főnök, nincs Fidesz-székházostrom, nincs bizony. Néhány tábla, hogy számítógéppel, klaviatúrával és egérrel közlekedni tilos, és máris nincs ez a cécó, amerikai ügyvivő által is jól kifigyelt, netadó elleni rumli. Ő, aki nem volt hajlandó abban a városban élni, ahol még ő is főpolgármester lehetett, most csak háttérből, bölcsen figyelt, nyilván látta a performance gyenge pontjait. Pedig meglehet, ha szól, és még egy vödör jeges vízzel is nyakon önteti magát, a lelkes fiatalok rögvest vállukra kapják, s meg sem állnak vele Tarlós főpolgármester székéig. De úgy látszik, kiöregedett. Mert bizony a tüntetés olyan műfaj, amelyből ugyanúgy ki lehet öregedni, mint a futballból és a politikából.

Mert bizony itt is jönnek a fiatalok. A fiatalok, akik egyből el szeretnék nyelni a világot. Van, akinél a tüntetés csak fiatalkori enyhe betegség, mint a kanyaró, kinövi, kigyógyul belőle. Másoknál ennél komolyabb az ügy, szervesül velük, a szobordöntés és a fejrugdosás irodalmi munkásságuk része lesz. Mások, a legavatottabbak viszont úgy mennek tüntetni, mintha castingra járnának, számukra ez a politika előszobája. Szerveznek, megmutatják magukat, s ha szívósak és elég érces a hangjuk – némi hátszéllel – elérik, hogy életük végéig a hangjuk és nem az eszük miatt tartsuk el őket. És aztán velük együtt egy boldogabb, szebb korba tüntessük át magunkat.