Vélemény és vita
Túllövés
Álláspont. Mától hitelre, saját és utódaink jövőjének kárára fogyasztunk levegőt, ivóvizet, élelmiszert, energiát, nyersanyagot és iparcikket egyaránt
A szabadságharc leverése, legjobb barátja elvesztése és saját életének egzisztenciális válsága ihlette Arany János legfájdalmasabb, legkeserűbb, legkomorabb verseit az 1850-es évek elején. Ezek közül is kiemelkedik a Kertben című, amely a népe és az emberiség sorsát illető fájdalmas csalódását és mély, tömény pesszimizmusát így fejezi ki: „Közönyös a világ… az ember / Önző, falékony húsdarab, / Mikép a hernyó, telhetetlen, / Mindég előre mász s – harap. / S ha elsöpört egy ivadékot / Ama vén kertész, a halál, / Más kél megint, ha nem rosszabb, de / Nem is jobb a tavalyinál.”
Vajon hogyan reagálna, rezonálna a sokak szerint legnagyobb magyar költő arra a mostani hírre, hogy az idén augusztus 8-ra esett az „ökológiai túllövés” napja? Ami azt jelenti, hogy – a Global Footprint Network nevű nemzetközi szervezet számításai szerint – az emberiség tegnap használta el a Föld idei, megújulni képes erőforrásait, vagyis mától bolygónk jövő évi természeti, biológiai erőforrásait használjuk, azaz a jövő évet éljük fel. Úgy is fogalmazhatunk, hogy mától hitelre, saját és utódaink jövőjének kárára fogyasztunk levegőt, ivóvizet, élelmiszert, energiát, nyersanyagot és iparcikket egyaránt. A modern emberi társadalom a vágyakra, kívánságokra és azok kielégítésére, a fogyasztásra mint uralkodó ideológiára, kultuszra, fő szabályozó elvre épül, ahol minden eladható és eladandó áruvá válik, még maga az ember is – sokkal inkább, mint a klasszikus rabszolgatartó társadalmakban.
Márpedig ahol minden közösségi és egyéni cselekvés, törekvés a fogyasztásra – és az azt szolgáló termelésre, a gazdasági növekedésre – épül, ott nem lehet csodálkozni azon, hogy egyre több embernek egyre nagyobb a természetes és mesterséges szükséglete, igénye, vágya, és a nála jobban élők magasabb életszínvonalát utánozva egyre többet fogyaszt. Ha az emberiség nem gyarapodna, akkor is emelkedne a globális összfogyasztás – de mint tudjuk, az emberiség lélekszáma soha nem tapasztalt, kóros mértékben, öngyilkos ütemben nő. Míg 1800 körül még egymilliárdan voltunk, 1927-ben két-, 1960-ban három-, 1974-ben négy-, 1987-ben öt-, 1999-ben hat- és 2011-ben már hétmilliárd ember élt a Földön, vagyis egyre gyorsabban sokasodunk. Ha ez a trend folytatódik, 2055 körül elérjük a tízmilliárdot. Vajon hol a határ? A csillagos ég?
Aligha. Igaz, az optimisták szerint az emberiség eddig mindig sikeresen alkalmazkodott a változó körülményekhez, az ipari és a technológiai forradalmak újabb hullámai következtében még soha nem volt ilyen magas a jólét. Bár még ma is százmilliók tengődnek és nélkülöznek mélyszegénységben, az emberek döntő többsége őseinknél sokkal jobban táplált, jobb, kényelmesebb lakásviszonyok között él, több élvezetben részesül, védettebb a betegségekkel szemben, és lényegesen nagyobb az esélye, hogy magas kort érjen meg. Csakhogy az optimisták nem látják, milyen áron. A realisták szerint az egyre növekvő és burjánzó populáció egyre gyorsabban és alaposabban kifosztja, kimeríti, szó szerint feléli az életterét. A folyamatot jelző „ökológiai lábnyom” alapján kiszámított „ökológiai túllövés” napja évről évre hamarabb jön el. Az ezredforduló óta – ami történelmi léptékben a pillanat töredéke – mintegy két hónappal rövidült az az idő, amely alatt az emberiség felélte az adott évre rendelkezésére álló, megújuló ökológiai erőforrásokat (tiszta levegő, ivóvíz, élelem, energia és egyebek). Az emberiség jelenlegi életmódjának fenntartásához már 1,6 bolygóra lenne szükség, és ha parazita módon – „önző, falékony húsdarabként” – továbbra is egyre többet fogyasztunk, használunk el, mint amennyit elő- és helyreállítunk, hamarosan már két Föld sem lenne elég, hogy életben maradjunk – de egy Földünk sem lesz!
Az Európa létét veszélyeztető újkori tömeges népvándorlás okainak vizsgálata és a vészhelyzet elhárításának keresése során még mindig túl kevés figyelem jut a kontinensünk szomszédságában fekvő ázsiai és afrikai nagy térségek patologikus mértékű népességrobbanására. Pedig józan ésszel nem túl nehéz belátni, hogy azok a természetes életterek, amelyek termőföldje, ivóvíz-, nyersanyag- és energiakészlete évezredekig egy lassan, fokozatosan növekvő népességszám megélhetésére elegendő volt, most néhány évtized leforgása alatt nem képes háromszor-négyszer annyi embert eltartani. Márpedig Afrika népessége 1950 és 2016 között több mint ötszörösére, Ázsiáé több mint háromszorosára nőtt, míg Európáé csupán 1,3-szeresére emelkedett.
Mégis, ma még szinte alig akad olyan európai politikai vezető – az álliberális, álhumanista píszí véleménydiktatúra miatt –, aki ki meri mondani, hogy az Európába irányuló, egyre nagyobb és veszélyesebb illegális bevándorlást pusztán politikai, rendészeti és gazdasági eszközökkel nem lehet feltartóztatni, és még mérsékelni is csak ideig-óráig, ha nem sikerül megfékezni az afrikai és ázsiai őrült túlnépesedést.
Ehhez azonban gyökeresen más szemléletre, stratégiára és sokoldalú – a felvilágosult iskolai neveléstől a sok helyen alávetett, szexuális eszköznek és „szülőgépnek” tartott nők emancipálásán és a felelős családtervezésen át a fenntartható gazdaságfejlesztési programokig – globális együttműködésre van szükség, hogy az afrikai és ázsiai embertömegek saját szülőföldjükön, saját hazájukban tudjanak és akarjanak élni, boldogulni. Máskülönben tovább közelít az év elejéhez – egyben az emberi történelem végéhez – a túllövés napja.
Vajon hogyan reagálna, rezonálna a sokak szerint legnagyobb magyar költő arra a mostani hírre, hogy az idén augusztus 8-ra esett az „ökológiai túllövés” napja? Ami azt jelenti, hogy – a Global Footprint Network nevű nemzetközi szervezet számításai szerint – az emberiség tegnap használta el a Föld idei, megújulni képes erőforrásait, vagyis mától bolygónk jövő évi természeti, biológiai erőforrásait használjuk, azaz a jövő évet éljük fel. Úgy is fogalmazhatunk, hogy mától hitelre, saját és utódaink jövőjének kárára fogyasztunk levegőt, ivóvizet, élelmiszert, energiát, nyersanyagot és iparcikket egyaránt. A modern emberi társadalom a vágyakra, kívánságokra és azok kielégítésére, a fogyasztásra mint uralkodó ideológiára, kultuszra, fő szabályozó elvre épül, ahol minden eladható és eladandó áruvá válik, még maga az ember is – sokkal inkább, mint a klasszikus rabszolgatartó társadalmakban.
Márpedig ahol minden közösségi és egyéni cselekvés, törekvés a fogyasztásra – és az azt szolgáló termelésre, a gazdasági növekedésre – épül, ott nem lehet csodálkozni azon, hogy egyre több embernek egyre nagyobb a természetes és mesterséges szükséglete, igénye, vágya, és a nála jobban élők magasabb életszínvonalát utánozva egyre többet fogyaszt. Ha az emberiség nem gyarapodna, akkor is emelkedne a globális összfogyasztás – de mint tudjuk, az emberiség lélekszáma soha nem tapasztalt, kóros mértékben, öngyilkos ütemben nő. Míg 1800 körül még egymilliárdan voltunk, 1927-ben két-, 1960-ban három-, 1974-ben négy-, 1987-ben öt-, 1999-ben hat- és 2011-ben már hétmilliárd ember élt a Földön, vagyis egyre gyorsabban sokasodunk. Ha ez a trend folytatódik, 2055 körül elérjük a tízmilliárdot. Vajon hol a határ? A csillagos ég?
Aligha. Igaz, az optimisták szerint az emberiség eddig mindig sikeresen alkalmazkodott a változó körülményekhez, az ipari és a technológiai forradalmak újabb hullámai következtében még soha nem volt ilyen magas a jólét. Bár még ma is százmilliók tengődnek és nélkülöznek mélyszegénységben, az emberek döntő többsége őseinknél sokkal jobban táplált, jobb, kényelmesebb lakásviszonyok között él, több élvezetben részesül, védettebb a betegségekkel szemben, és lényegesen nagyobb az esélye, hogy magas kort érjen meg. Csakhogy az optimisták nem látják, milyen áron. A realisták szerint az egyre növekvő és burjánzó populáció egyre gyorsabban és alaposabban kifosztja, kimeríti, szó szerint feléli az életterét. A folyamatot jelző „ökológiai lábnyom” alapján kiszámított „ökológiai túllövés” napja évről évre hamarabb jön el. Az ezredforduló óta – ami történelmi léptékben a pillanat töredéke – mintegy két hónappal rövidült az az idő, amely alatt az emberiség felélte az adott évre rendelkezésére álló, megújuló ökológiai erőforrásokat (tiszta levegő, ivóvíz, élelem, energia és egyebek). Az emberiség jelenlegi életmódjának fenntartásához már 1,6 bolygóra lenne szükség, és ha parazita módon – „önző, falékony húsdarabként” – továbbra is egyre többet fogyasztunk, használunk el, mint amennyit elő- és helyreállítunk, hamarosan már két Föld sem lenne elég, hogy életben maradjunk – de egy Földünk sem lesz!
Az Európa létét veszélyeztető újkori tömeges népvándorlás okainak vizsgálata és a vészhelyzet elhárításának keresése során még mindig túl kevés figyelem jut a kontinensünk szomszédságában fekvő ázsiai és afrikai nagy térségek patologikus mértékű népességrobbanására. Pedig józan ésszel nem túl nehéz belátni, hogy azok a természetes életterek, amelyek termőföldje, ivóvíz-, nyersanyag- és energiakészlete évezredekig egy lassan, fokozatosan növekvő népességszám megélhetésére elegendő volt, most néhány évtized leforgása alatt nem képes háromszor-négyszer annyi embert eltartani. Márpedig Afrika népessége 1950 és 2016 között több mint ötszörösére, Ázsiáé több mint háromszorosára nőtt, míg Európáé csupán 1,3-szeresére emelkedett.
Mégis, ma még szinte alig akad olyan európai politikai vezető – az álliberális, álhumanista píszí véleménydiktatúra miatt –, aki ki meri mondani, hogy az Európába irányuló, egyre nagyobb és veszélyesebb illegális bevándorlást pusztán politikai, rendészeti és gazdasági eszközökkel nem lehet feltartóztatni, és még mérsékelni is csak ideig-óráig, ha nem sikerül megfékezni az afrikai és ázsiai őrült túlnépesedést.
Ehhez azonban gyökeresen más szemléletre, stratégiára és sokoldalú – a felvilágosult iskolai neveléstől a sok helyen alávetett, szexuális eszköznek és „szülőgépnek” tartott nők emancipálásán és a felelős családtervezésen át a fenntartható gazdaságfejlesztési programokig – globális együttműködésre van szükség, hogy az afrikai és ázsiai embertömegek saját szülőföldjükön, saját hazájukban tudjanak és akarjanak élni, boldogulni. Máskülönben tovább közelít az év elejéhez – egyben az emberi történelem végéhez – a túllövés napja.