Túl a piros vonalon

 Lehet, fel sem kellett volna tenni, bár ez így most már csak utólagos okoskodás, végül is a törvényalkotók azt szerették volna, hogy még a kirakatokon keresztül se „kaphasson reklámot” a dohányáru, amelyről köztudott, hogy mennyire káros az egészségre, és milyen sokba kerül a dohányzásból eredő betegségek gyógyítása, illetve mennyi embert veszít el miatta évente a társadalom.

Egyébként mindenki emlékezhet rá, milyen erővel próbálta hatalmas problémává fújni a kormány „trafikreformját” az ellenzék, politikai kérdést varázsolva a dohánykereskedelem átrendezéséből, illetve az abban mutatkozó ilyen-olyan hibákból. Hosszan tartó kampány volt ez, amely igyekezett lázba hozni és lázban is tartani a közvéleményt, mintha a trafikügy pont az a kérdés lehetne, amely okot adhatna a kormány lemondatására. Maradjunk abban, hogy a társadalom nem vette a lapot, ami nem azt jelenti, hogy a dohánykereskedelem átrendezésébe és törvényi szabályozásába ne csúsztak volna hibák, de az emberek jelentős része valós rangjukon kezelte ezeket. Viszont volt egy réteg, amelyet megint sikerült felhangolnia a ballib médiának.

Nem ez volt az első találkozás az alvilág és a balliberális politikai tömb között, és nyilván nem is az utolsó. Megkaptam a magamét, amikor azt merészeltem feltételezni egy tavalyi írásomban, hogy nyilvánvalóan van valamilyen összefüggés a trafikok ügyében zajló hangos politikai kampány és a trafikokat érő rablótámadá-sok között. Emlékezetem szerint akkor jártunk éppen az ötven-valahányadik trafikrablásnál, ami azért eléggé „szép teljesítmény” volt az alvilágtól, hiszen ezek a támadások szűk fél év alatt történtek. Fene tudja… Addigi tapasztalataim azt mutatták, hogy az alvilág mindig a balliberális politikai oldal felé húz, hiszen az ígér gyenge államot, következésképpen gyenge rendőrséget, ügyészséget, és az próbálja átrendezni az értékeket, relativizálni a bűnöket, az találta ki a „megélhetési bűnözés” fogalmát, minden morális felelősség alól felmentve azokat például, akik védtelen nyugdíjasokat fosztanak ki szinte üzemszerűen.

Az alvilág ösztönösen is igyekszik a liberális baloldali politikai tömb kedvében járni, segíteni őt piszkos háborújában, a maga eszközeivel persze. Tengernyi példát lehetne felhozni erre, az egyik legemlékezetesebb egy 2002-es eset volt. A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felszólította az ország lakosságát, hogy ne vegye le a kabátjáról, felöltőjéről a március 15-i ünnep után a kokárdát, hanem viselje azt egészen a választásokig. Sokan így is tettek. Magam írtam riportot arról, hogy aztán hány „kokárdás”, azaz vélhetően jobboldali szavazót ért inzultus Budapest utcáin vagy a tömegközlekedési eszközökön, hány embert köptek le, sőt, bántalmaztak – olykor igen súlyosan is – alvilági és kifejezetten lumpen alakok. Miután a kokárdás akciót összehangoltan támadta a balliberális média.

Sajnos a trafikrablások az utóbbi időkben már nem érték el a közvélemény ingerküszöbét. Speciális támadások ezek, de a forgatókönyv szinte mindig ugyanaz. Kapucnis, baseballsapkás ifjak érkeznek, késsel vagy valamilyen „fegyvernek látszó” tárggyal, pénzt követelnek, kapnak néhány tízezer forintot a megdöbbent eladótól, és már távoznak is. A fólia miatt egyetlen járókelő sem látja mi történik az üzletben, azaz senki sem siet az eladó segítségére. Nyilvánvaló, hogy a fólia segíti az elkövetőket. Zárt térben, ketten az eladóval, aki fiatal lány, de legalábbis nő, rendszerint. És hát úgyis mindenki a trafik ellen van, ezt hallani egyes tévécsatornákon, ezt mondják a jó fejek a kereskedelmi rádiók egy részében… Ne tagadjuk, bár utóbb jelentősen csökkent a trafikrablások száma, de kezdtek ezek az esetek rutinná válni, mindenki számára, ideértve a büntetőbírákat is.

Kaposváron azonban a tettes átlépte a piros vonalat. Gyilkolt. Brutálisan. Ami azért is furcsa, mert egy trafikban nincs akkora napi bevétel, amelyért egy „komoly” bűnöző ekkora kockázatot vállalna. A város meggyászolta a fiatal eladónőt, aki belehalt a tettes késszúrásaiba, de nemcsak Kaposvár nem tudott túllépni a történteken, hanem a trafikosok, sőt az egész magyar társadalom sem, ideértve a politikai elitet is. Egyrészt szükséges a trafiktörvény módosítása – bár a fóliázás eddig sem volt kötelező –, és meg kell oldani, hogy a cigarettásdobozok ne vigyorogjanak bele, onnan belülről, a járókelők, különösen az iskolás gyerekek képébe. Egy környékbeli trafikos azt mondja, akár szekrényszerű, ajtókkal csukható polcokról is lehetne árulni a cigarettát, reklámnak pedig ott lenne az üveglapú polc, ami alá oda lehet dugni az új márkákat, azt kívülről nem lehetne látni.

A kaposvári rablógyilkosság persze több mint kijózanító, és a tragikus esetnek messzire mutató hatása van, nem véletlenül hangzott el, hogy „Magyarországon napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését”. A kérdését és nem a visszaállítását, de ezt persze a baloldal megint csak félremagyarázza. Az Európai Unió idegesen reagált – még maga Martin Schulz is idegesen kapkodott a telefonkagyló után, de persze feleslegesen.

És természetesen az egyéb, a futottak még hazai, liberális politikai körök, jogvédők és más, magukat a filantrópia bajnokának álcázó személyek is megszólaltak, és pillanatok alatt megkezdődtek a felvetéssel kapcsolatos politikai kombinációk, félremagyarázások, úgy, ahogy szokták, ahogy a trafikügy minden létező vonulatában is tették.