Sinkovics Ferencă

Vélemény és vita

Tudós a bírák előtt

Az a különleges helyzet állt elő a Fővárosi Törvényszéken, hogy az ügyész és az ügyvéd is a vádlott felmentését kérte.

Hóman Bálint, az egykori kultuszminiszter perújítási tárgyalásán pénteken történt mindez. Több vádpontban is bűnösnek találta őt a népbíróság 1946-ban, előbb úgy volt, hogy halálra ítélik, de végül életfogytiglani börtönbüntetést kapott. A rácsok mögött halt meg 1951-ben. Többek szerint az életfogytiglani ítélet csak afféle álca volt, nem kis részben Hóman nagyszámú mentőtanúinak „megnyugtatása”, a kultuszminiszter ugyanis nem kevés izraelita származású művészt és értelmiségit mentett meg különféle dokumentumokkal, menlevelekkel a háború vége felé. Ők is mellette szóltak. Vannak, akik szerint Hóman Bálintot szándékosan halálra éheztették a börtönben, ahol eredeti testsúlyának felére fogyott. Jeltelen sírba temették, sokáig azt sem lehetett tudni, hol nyugszik, rokonai is csak két év múlva kaptak hivatalos értesítést a haláláról.

Hóman tehetséges, sok mindennel foglalkozó, sok mindenhez értő politikus, tudós volt. Március 1-jén volt kilencvenöt éve annak, hogy Horthy Miklóst az ország kormányzójává választották, ő alapvetően a Hóman-típusú tehetségekre számított, amikor a Trianon utáni újjáépítés került szóba. Talán meglepő, de akkoriban sok ilyen kaliberű embert lehetett találni a hazai tudományos és közéletben.

Ennek ellenére Hóman ugyan nem kellett az új, háború utáni rendszernek, a népbíróság elítélte, többek között azért, mert a kormány tagjaként ő is megszavazta Magyarország háborúba lépését a Szovjetunió ellen. Az ötleteit azonban megvalósították.

A Magyar Tudományos Akadémia kizárta a volt kultuszminisztert, és a legutóbbi időkig sem rehabilitálta, mert a hivatalos nyilatkozat szerint Hóman Bálintot addig nem veheti vissza soraiba, amíg büntetőjogi ítélet van érvényben ellene. (Érdekes, de Lukács György, aki 1919-ben Poroszlón vöröskatonákat tizedeltetett meg mint az alakulat komisszárja, ma is az akadémia tagja.) De ha most a Fővárosi Törvényszék meghallgatta az ügyész és az ügyvéd egybehangzó kérését, és értékelte a történész szakértő, Ujváry Gábor érveit, akkor Hóman Bálintot hivatalosan is újra nagy tudósnak tekinthetjük. Jóllehet az volt eddig is… A törvényszék várhatóan pénteken hirdeti ki ítéletét.