Vélemény és vita
Tudomány és politika
A Magyar Tudományos Akadémia és annak tudományáganként szervezett testületei életében háromévenként a demokratizmus jegyében választásokat tartanak.
Ezt megelőzően az egyes testületek tagjai nem ritkán erőteljes lobbitevékenységet is folytatnak. Ez volt jellemző az idén az MTA Agrár-közgazdasági Bizottsága – amely az MTA IV. Agrártudományok Osztályához tartozik – tagjainak a megválasztásakor is. Mielőtt az osztályról, illetve annak Agrár-közgazdasági Bizottságáról szólnék, néhány mondat erejéig tekintsük át, melyek azok a fő tendenciák, amelyek az agrárökonómiát mint tudományterületet, illetve annak képviselőit nemzetközi szinten – ez alatt elsősorban az Egyesült Államok, valamint az Európai Unió (és főként a tizenötök) értendő –, valamint a hazai helyzetet jellemzik.
Az Egyesült Államok és az unió prominens agrárközgazdászai túlnyomórészt liberális beállítottságúak. Az Egyesült Államok szakemberei esetében a természeti, gazdasági és társadalmi körülményeket figyelembe véve ezen nem is lehet csodálkozni. Az EU 15-ök tekintetében más a helyzet. Ott a túl kicsi, húsz hektár körüli birtokméret növelésének a célját jelölhetjük leginkább meg a tudományos tevékenységgel foglalkozó agrárközgazdászok fő motiváló tényezőjeként.
A hazai agrárpolitikával foglalkozó szakemberek zöme az említett szemléletmóddal van beoltva, megspékelve azt a posztszocialista nagygazdasági apologetikával. Azon kevesek, akik a realitásokat figyelembe véve tartják szükségesnek a magyar mezőgazdaság birtok- és vállalati szerkezetét a családi gazdaságok irányába elvinni, a hazai „tudományos” közegben alapvetően marginalizálódnak.
Ezekre az ismeretekre szükség van ahhoz, hogy megértsük, milyen szakmapolitikai tényezők játszanak kulcsszerepet az MTA IV. Agrártudományok Osztályán a személyi kérdések eldöntésekor. Az MTA nevezett köztestületi szervezeti egységében a génmanipuláció- (GMO) párti és egyben nagygazdaságpárti akadémikusok vannak túlsúlyban. Ez egyben azt is jelenti, hogy ők hol nyíltan, hol pedig burkoltan, de mindenféleképpen szembehelyezkednek a kormány családigazdaság-párti, a magyar mezőgazdaság GMO-mentességét fenntartani kívánó politikájával.
Az elmondottak ismeretében könnyű megérteni, miért egy GMO- és nagygazdaságpárti személy került a 2014–2017 közötti akadémiai ciklus idejére az Agrár-közgazdasági Bizottság élére. Őt egy nemzetközileg ismert balliberális GMO-párti és a magyar mezőgazdaság jelenlegi birtok- és üzemi viszonyait – tehát a mostani nem kívánatos status quót fenntartani kívánó – akadémikus, a bizottság eddigi elnöke (aki 1985-89 között az MSZMP KB tagja is volt, majd a „rendszerváltást” követően a Világbank két elnökének főtanácsadójaként tevékenykedett) egyedüli személyként javasolta a nevezett testület vezetőjének. Az egyhangúlag megválasztott új elnök családigazdaság-ellenes és GMO-párti. Külön is elfogadhatatlannak tartom, hogy ő mint agrárközgazdász a GMO-ról nem tárgyilagosan ír. Ami egyben tudományetikai szempontból is elfogadhatatlan.
Ezek után feltehetjük a kérdést, mit vonhatnak maguk után az elmondottak? Nem célszerű túlértékelni, de alulbecsülni sem a kialakult helyzetet. Mondjuk ki őszintén, az MTA egyes bizottságai a politikai súlyukat illetően úgy a rendszerváltás előtt, mint az után sem bírtak/bírnak nagy jelentőséggel. Ugyanakkor éppen azáltal, hogy az MTA-nak, illetve annak a tudományos leágazásainak – például a Magyar Akkreditációs Bizottságot (MAB) – meghatározó szerepe van az egyetemi tanárok (professzorok) kiválasztásában, mégsem szabad alábecsülni azt. A MAB-ba ugyanis a bizottság delegál tagot. Másrészt a bizottságnak van javaslattételi joga az osztály felé az MTA doktora címének a megszerzésével kapcsolatosan.
A tudomány és a politika viszonya, pontosabban az, hogy annak milyennek kellene lennie, a „rendszerváltástól” kezdődően mindmáig kellőképpen nem definiált. Ez a megállapítás különösen is igaz az agrárpolitika és az agrárökonómia területeire. Másrészt az is igaz, hogy a jobboldali kormányok a korábban leírtak miatt nem támaszkodhatnak szervezeti szinten a tudomány képviselőire. Ugyanakkor jó volna, ha az agráriumot illetően ez a helyzet megváltozna. Ám a baloldali és a liberális oldal ezen a területen is összezár. Ez nyilvánult alapvetően meg az MTA Agrár-közgazdasági Bizottsága tagjainak a megválasztásakor. Ebből a helyzetből kiindulva kell nekünk most a változás útját megtalálnunk.
A feladat elvégzésére a kevés számú, zömében izolált jobboldali agrárközgazdász egyedül nem képes. A csata sikeres megvívása nem képzelhető el az agrárkormányzat következetes és hathatós támogatása nélkül.