Többség és kisebbség

Kereken egy hónappal az április 8-i választás után ma megalakul az új Országgyűlés, s Áder János köztársasági elnök azt javasolja a Háznak, hogy válassza ismét (immár negyedszer) kormányfővé Orbán Viktort. Mivel a Fidesz–KDNP-pártszövetségnek a választók döntése szerint ismét kétharmados többsége van a parlamentben, aligha lephet meg bárkit is, ha a Ház elfogadja az államfő személyi javaslatát, így a következő négy évben is Orbán Viktor irányíthatja Magyarország kormányát.

Ez egyszerű és egyértelmű tény, aminek – politikai felfogástól, pártrokonszenvtől és vérmérséklettől függően – lehet örülni, lehet miatta szomorkodni, amit lehet támogatni és ellenezni. Csak egyet nem lehet: azt állítani, hogy nem szabad, demokratikus választáson aratott elsöprő győzelmet a Fidesz–KDNP, amelynek vezetője a választók többségének felhatalmazásából lesz az ország törvényes és legitim kormányfője.

A modern parlamentáris (képviseleti) demokrácia már csak ilyen: a választáson számszerűsíthetően legnagyobb választói bizalmat-támogatást elnyerő párt(ok) alakíthat(nak) kormányt. Ez a világon mindenhol így működik, a demokrácia – népuralom – matematikai elven nyugszik: a többség kormányoz, a kisebbség ellenőriz és ellenez. Normális esetben a többség nem vonja kétségbe a kisebbség jogát az ellenőrzésre és ellenzésre, miképpen az ellenzék sem a többség jogát a kormányzásra, a közhatalom legitim gyakorlására. A baj ott kezdődik, amikor egy vagy több párt csak azt tartja demokráciának, amikor ő van hatalmon, és diktatúrát kiált, amikor nem ő győz a választáson. Mint a mi ellenzéki pártjaink, amelyek egy hónapja még a demokrácia győzelmeként ünnepelték a rendkívül magas választási részvételt. Április 8-án délután a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely példátlan arroganciával arra szólította fel Áder Jánost, „meg ne próbálkozzon azzal, hogy ha Orbán Viktor elveszíti a parlamenti többségét, mégis őt bízza meg a kormányalakítással”, mert biztos volt abban, hogy a magas részvétel a baloldali pártokat juttatja győzelemhez. Az MSZP azóta lemondott elnöke, Molnár Gyula még kora este is azt mondta: a választás a demokrácia ünnepe, s mivel a voksoláson „sokan mentek el, a döntés biztos, hogy legitim lesz”. Gyurcsány Ferenc DK-elnök még jóval az urnazárás után is magabiztosan úgy nyilatkozott, a magas részvétel miatt abban bíznak, hogy „a választás az Orbánnal szembenálló sokaság győzelmét hozza el”. Majd pár óra múlva, a számokkal szembesülve, letaglózva elárulta, hogy „nem találják az ellenszerét” a Fidesz politikájának. Két nap múlva azonban már „előre megfontolt, kitervelt választási csalásról” beszélt, és bejelentette, hogy nem fogadja el a választás végeredményét.

Miként az a magát „Mi vagyunk a többség”-nek hazudó, izgága kisebbség sem, amely ma a Kossuth téren tüntetve, a Parlament köré vont élőlánccal szeretné megzavarni az Országgyűlés alakuló ülését. Természetesen demokratikus országban – mint a miénk – hazudni és tüntetni is szabad. A kérdés csak az, hogy van-e ennek értelme. Vagy a provokáló, bárgyú balhéval a tehetségtelenségüket és tehetetlenségüket próbálják leplezni? Még fontosabb kérdés, hogy a Házon belüli kisebbség is hasonló, destruktív hozzáállást tanúsít-e majd, vagy megpróbál alkalmassá válni a komoly, felelős politizálásra. Orbán Viktor kétharmados kormánya a háromharmadot kívánja szolgálni, de azért az egyharmados ellenzéknek is volna bőven tennivalója. Persze csak ha még mindig demokratikusnak tartja magát.