Tizenhárom nap

A történelem sok-sok viharát élte meg ő maga is az 1924-ben bekövetkezet haláláig, amikor tiszteletére róla nevezték el az addig Babapuszta és Sári néven is ismert kis vajdasági települést, a mai magyar határtól alig hét kilométernyire. A Nagy Háború harctereit megjárt szerb önkénteseket telepítettek le ide az első világégés után, ekkor adtak új nevet a településnek. Mintegy százhúsz kilométernyire van innen Becskerek, ahol 1980-ban megszületett egy bizonyos Dragan Djuric, aki azonban szinte egy napot sem élt ott, Babapusztán nevelkedett.

Djuric nem volt jó tanuló, kicsit talán tompának is mondhatnánk, már a középiskolából is kimaradt, és hamarosan hentesként kezdett dolgozni. 2001-ben aztán gondolt egy merészet és elköltözött a faluból, 2012 óta dolgozott Belgrádban, a surcini Ambar mészárszéken. Munkában volt szerdán este is, amikor a rendőrség őrizetbe vette. Ezzel sajnos egy tragikus történet véget ért.

Mielőtt este tíz óra tájban érte mentek, a nyomozók már azonosították őt mint a tizenöt éves szabadkai kislány, Tijana Juric lehetséges elrablóját, már órák óta megfigyelés alatt tartották. De ez a csaknem két méter magas, száz kiló fölötti testsúlyú férfi semmiféle gyanús jelet nem adott. Nebojsa Stefanovic, Szerbia belügyminisztere csütörtöki sajtótájékoztatóján mondta el, hogy ő maga adott utasítást arra, hogy mégis vegyék őrizetbe, mert akkor még a hatóságok is abban reménykedtek, hogy Tijanát életben találhatják, talán Djuric lakásán, talán egy raktárhelyiségben, talán máshol, s lényegében mindegy is lett volna, hogy hol. Csak hogy él.

Dragan Djuric július 21-én kezdte meg évi szabadságát, és „hazatért” falujába a régi cimborákkal duhajkodni. Babapusztától pedig Bajmok már csak alig kilenc kilométernyire van, szinte természetes hát, hogy ha valaki itt nevelkedett, akkor a közeli településen is vannak ismerősei, akikkel érdemes összejönni. A szabadságos hentes június 25-én át is autózott Bajmokra… A tizenöt éves, szabadkai Tijana Juric néhány nappal korábban tért haza a tengerparti nyaralásról, és a faluban élő nagyszüleihez utazott, hogy a nyári szünidő egy részét ott töltse. Kettejüknek sohasem kellett volna találkozniuk!

A történet folytatását és tragikus végkifejletét pedig már ismerhetik olvasóink az elmúlt napok híradásaiból. Djuric, miután szerdán este elbukott a hazugságvizsgálaton, mindent bevallott, és ő maga vezette el a rendőröket arra helyre, ahol Tijana holttestét elkaparta. Tizenhárom nap telt el a kislány eltűnésétől a brutális gyilkos leleplezéséig. Ez a tizenhárom nap pedig lényegében az egész régiót, nemcsak Vajdaságot és Szerbiát, de a környező országokat is felkavarta. A nyomozásba a magyar hatóságok is bekapcsolódtak, mert Bajmok a magyar határtól ugyancsak kilenc kilométerre van, akárcsak Babapusztától, tehát pontosan félúton; de azért is, mert Tijana mobiltelefonja az eltűnése után utoljára két kilométerre a magyar határtól jelentkezett be a szolgáltatónál; és azért is, mert néhány szemtanú a határ innenső oldalán vélte felismerni őt. Időközben jelentkeztek olyanok is, akik azt állították, hogy Boszniában látták őt, három férfi társaságában, akik talán az elrablói lehettek… Sok-sok szálon folyt hát a nyomozás.

Tizenhárom nap. Szinte naponta tűnnek el gyerekek a világ minden táján, így régiónkban, akárhogy nevezzük s akárhogy definiáljuk is magunkat, Kelet-Közép-Európában, a Kárpát-medencében, de még az internet globalizált világában is csak a kirívó esetek kapnak akkora nyilvánosságot és publicitást, mint Tijanáé. Pedig a tizenhárom nap alatt – az AMBER Alert európai szervezetének adatai alapján – tizenhárom hasonló korú gyermek tűnt el a régióban. Tehát minden napra jutott egy!

Három kislány tűnt el Horvátországból, egy Szerbiából, és kilenc gyermek – hangsúlyozom: kilenc! – Magyarországról. Zágrábban veszett nyoma a magyar nevű, tizenhat esztendős Kelemen Krisztinának (Kristina Kelemen) és az egy évvel idősebb Anamaria Knezevicnek; Karlovacról – vagyis régi magyar nevén Károlyvárosból – tűnt el az ugyancsak tizenhat éves Monika Brkljacic. Szerbiában nagy erőkkel keresték Tijana Juricot. Itthon pedig Kaposváron eltűnt a tizenöt éves Váradi Klaudia Valentina, Encsen az egy évvel idősebb Gulyás Judit, de Kisteleken sem tért haza a tizenöt esztendős Balog Gabriella Jolán; Nyíregyházáról a tizenhat éves Seres Bianka Erzsébet és az egy esztendővel fiatalabb Menyu Roland János eltűnését jelentették, s a fővárosban hiába keresték a tizenhat esztendős Fityó Dénest és a nálánál két évvel fiatalabb Lakatos Gyulát és Goldner Dezső Sándort, Fonyódon pedig a tizenhárom éves Pápai Józsefnek veszett nyoma. Ezek akkor is elgondolkodtató és cselekvésre késztető adatok, ha semmilyen kommentárt nem fűzünk hozzájuk. S elnézést kérek, ha valamelyikük nevét talán rosszul, betűhibásan írtam volna, de az AMBER Alert adatait használtam, ott pedig így jegyezték fel őket, illetve az eltűnésüket.

Az AMBER Alert egy nemzetközi szervezet, tulajdonképpen egy értesítési lánc, amelynek célja az eltűnt gyermekek felkutatása, nevét pedig az 1996-ban a texasi Arlingtonból kilencévesen elrabolt és meggyilkolt Amber Rene Hagermanről kapta. Az ő gyilkosát azóta sem fogták el, Tijanét tizenhárom nap után igen. De még így is tehetetlenül állunk a tények előtt. A társadalom képtelen feldolgozni az ilyen tragédiákat – gondoljunk csak a kiskunlacházai Horák Nórára –, csak a magatehetetlen düh halmozódik. Csak abban bízhatunk, ahogy Szerbia belügyminisztere is tette szerdán este, hogy akit még nem találtak meg, az élve előkerülhet.