Tiszta Amerika

Elég annyi, hogy jó barátunk, M. André Goodfriend, az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője egyszerűen teszi a dolgát, és szárazon, elfogultság nélkül jelenti elnökének, hogy a magyarok már megint rosszalkodnak, jó dolgukban már kínaiakra lövöldöznek. Hát mi ez: rasszista céllövölde Európa közepén?

Csoda, hogy Obama elnök egy szemhunyásnyit sem alszik? Legfeljebb pillanatokat a kamerák előtt. Mert a demokrácia őre, a népek atyja, az emberiség nagy barátja az Iszlám Állammal csak-csak elbír, Afganisztánt is sikerült demokratizálnia, és az oroszokat is lassan a helyükre pofozza. De a magyarok. A magyarok megzabolázása már sehogy sem akar sikerülni. Nem, azok Istentől és globalizációtól elrugaszkodott emberek, nem férnek az összement Kárpát-medencében, folyvást azon törik a fejüket, miként bosszantsák fel szomszédaikat, s hogyan számolják fel a demokráciát.

Most itt van ez a lövöldözés. Hogy Amerikában is lövöldöznek? Hogyne, de az vívmány, egyenesen demokratikus jog, elvégre nagyon is jól működik a fékek és az ellensúlyok rendszere. Az meg, hogy Saint Louisban fehér rendőr négert – bocsánat, színes bőrűt vagy afroamerikait – lő le, egyenesen azt bizonyítja, ott nincs rasszizmus, bőrszín nélkül lőnek mindenkire, aki éppen arra jár. Nem, nincs előtte casting, nem mondja senki, hogy én jelentkezem, engem tessék, kérem, jól mellbe trafálni, bár idővel, a demokrácia nagy kiterjesztésével és még nagyobb dicsőségére akár ez is megeshet.

Igen, egy jól működő demokráciában ez így megy, erre nem is kell külön figyelni, s ezért aztán nem csoda, hogy Obama elnök ránk, haszontalan, javíthatatlan magyarokra fordítja értékes ideje egy részét. Mint legutóbb is, amikor kiderült, hogy nagyobb a honi civilek körül a hajcihő, mint hajdanán a keresztényüldözés. Rendőrök vegzálják a norvég pénzen civilkedőket, rossz arcú adóhivatali emberek zaklatják őket, s nem átallják azt követelni, tegyék nyilvánossá könyvelésüket. Persze, hogy ezt nem nézheti tétlenül a világ – legalábbis a demokratikus fele –, s nem csoda, hogy Obama elnök kibeszélt, jól leputyinozott bennünket.

S gondolom, Angela Merkelre sem más sors vár. A német kancellárnak ugyanis nem igazán tetszett, hogy amerikai barátai, barátaink az ő telefonjait is lehallgatták, természetesen szigorúan a terrorizmus elleni harc jegyében. Még tiltakozott is, bár kicsit erőtlenül, így aztán várható, hogy Obama neki majd azt magyarázza el – türelmesen, barátilag –, hogy egy demokráciában nem szabad gátat vetni az információk szabad áramlásának. Nem bizony.

Mellesleg a csepeli Somogyi Matyi járt így, akit NB I.-es meccsen, Tarjánban a Vörös Kovács úgy felrúgott, hogy annak nyomait még az unokája is viseli, mi meg nem tudtuk, mentőért kiáltsunk, vagy egyenesen papot hívjunk hozzá. De Vörös megoldotta a bonyolult kérdést, a fetrengő Matyi fölé hajolt, és iszonyúan palócosan azt mondta neki: „Mit jájgatsz! Ne jájgass! Légy férfi! Nekem is fáj a lábam, mégsem jájgatok.”
Hát, igen. Merkel is lehet férfi, meg mi is lehetünk azok. Igaz, tőlünk Obama elődei ötvenhatban is ezt várták, s mondták, is, hogy tartsatok ki, drága magyar testvéreink, megyünk. Segítünk. Mi meg vártunk, vártunk büdösül. S még mindig várunk, várunk, de már kevésbé lelkesen, nem annyira büdösül.

Annyiban azóta változott a helyzet, hogy a pénzük már megérkezett, azt előreküldték. Ők meg talán jobb lenne, ha mégis maradnának, s hagynák, hogy mi, tuskó, éretlen, demokráciára végképp alkalmatlan magyarok barbár nyelvünkkel és uneurokomform szokásainkkal, illiberalizmusunkkal végleg kikopjunk a művelt világból.

Persze, a kamatokat akkor is rájuk hagynánk.