Tervezett konfliktus

Kezdjük azzal, hogy nincs is olyan, hogy „amerikai rendőrség”. Ott minden állam önálló rendfenntartó szervezettel – ha úgy tetszik, rendőrséggel – rendelkezik, ahol együtt szolgálnak fehérek, feketék, latinok és ázsiaiak, az arányokat persze mindig az adott állam lakosságának összetétele és hagyományai határozzák meg.

Tény persze, hogy úgy nagy általánosságban az amerikai rendőrök más felfogásban tevékenykednek, mint mondjuk európai társaik. Nem most, azaz 2014-ben fordult elő először, hogy lelőttek egy igazoltatni szándékozott személyt, mert az meggondolatlanul a zsebébe nyúlt. Az amerikai rendőrök, s az amerikai törvények szelleme szerint a rendőr nem tudhatja, hogy nem fegyvert akarta-e előrántani az illető… A nyolcvanas-kilencvenes években csak New Yorkban hetven rendőr halt hősi halált évente bűnözők pisztolygolyóitól. Az adott társadalmi, gazdasági és politikai folyamatok, azaz az amerikaiak lassú, de biztos elszegényedése, az ottani pénzügyi és gazdasági válság nyomvonalán igen feszült hangulat alakult ki mára a „lehetőségek hazájában”, illetve „a népek kohójában”. És ezt a feszültséget mint valami baljós, ki nem sütött energiamennyiséget ide-oda lehet tologatni a valóság dimenziói között. Most éppen a rasszok terepén látjuk, mintha a „fehér fajt” megtestesítő rendőrök szeretnének leszámolni az amúgy is kiszolgáltatott, diszkriminált, de annál szabadságszeretőbb fekete lakossággal. És ennek lenne az eszköze az a bizonyos „túlzott erőszak” – micsoda képtelen szókapcsolat –, amit a fehér rendőrök mutatnak a feketékkel szemben. Az Egyesült Államokban a tiltakozásokról készített televíziós riportok főműsoridőben futnak minden csatornán, a kérdésből lassan országos méretű probléma lett, Amerikának azokban a szegleteiben is foglalkoznak vele, ahol amúgy semmilyen hasonló jellegű feszültség nem borzolja a lakosság kedélyeit. De ott is van már véleményük az embereknek a lövésekről, a tiltakozásokról, az esküdtszékek döntéseiről, feketékről és fehérekről…

Ami a mostani, porondon lévő „rendőri ügyeket” illeti, nyilván rövid időn belül megjelennek róluk a magasabb szintű, esszenciális elemzések is, bennük a fajokról, rabszolgaságról, igazságtételről, esélyegyenlőségről kifejtett magvas gondolatokkal, ami várhatóan aktivizálja majd a teljes amerikai értelmiséget is, tehát ki fog bontakozni egy heves ideológiai vita is az események kapcsán.

Nehéz nem arra gondolni – különösen az arab tavasz és a Majdan után –, hogy csak úgy spontán, mintegy önmaguktól képesek beindulni efféle eseménysorozatok. Ma már tényleg senki sem tudja, hogy pontosan kik és milyen magasságokban intézik a világ dolgait, de régóta szólnak arról különféle – nem összeesküvéselmélet-szerű – elemzések, hogy a világban zajló konfliktusok döntő többségét a kormányok fölött, illetve mögött álló hatalmi struktúrákban tervezik mérnöki pontossággal. Megdöbbentő módon már sok-sok elemző ilyennek tekinti a WTC tornyok elleni 2001. szeptember 11-i terrortámadást is. És mintha most a rasszok terepére tolták volna a tervezők a már említett feszültséget. Hogy elfedje a szegénység lopakodó terjedését, a kilakoltatottak sátorvárosait, a törvénytelen adatgyűjtéseket, s Washington nagy külpolitikai kudarcait, amelyek az adófizetők súlyos dollármilliárdjaiba kerültek már eddig is, és igencsak kikezdték az ország megingathatatlannak hitt tekintélyét.