Teknősbékatempó

Az ENSZ illetékesei, hivatkozva az ebben a témában szerzett több évtizedes gyakorlatukra – amely soha nem tapasztalta meg az Európába irányuló jelenlegi népvándorlás mértékét –, elmarasztalják Magyarország kormányát. Drótkerítéssel nem lehet megoldani a problémát, mondják.

Tegyük fel – remélhetőleg csak elvileg –, hogy az ENSZ székházát foglalnák el a személyi ismeretlenség homályába burkolózó tömegek. Feltételezem, hogy bőrükön érezve a veszélyt, ugyanazok az illetékesek villámgyors és igen hatékony intézkedéseket hoznának.

Az Európai Unió elbürokratizálódott szervezetei és vezetői immár hónapok óta csóválják a fejüket. Első körben túlzottnak minősítették a magyar kormány aggodalmát és segítségkérését, majd a másodikban könnyedén, de ellentmondást nem tűrően kijelentették, hogy márpedig a schengeni határokat az uniós jogszabályok teljes betartásával a saját területén Magyarországnak kell megvédenie.

Köszönjük az instrukciót, ezt eddig is tudtuk és teljesítettük.

Azóta már nemcsak mi tapasztaltuk meg, hogy az uniós jogszabályok nem védenek a zöldhatáron beözönlő illegális migránsokkal szemben. Eljött az idő, amikor a népvándorlás rajtunk átzúdulva elérte a nyugati szomszédokat is.

„Ejnye, ejnye” – hallottuk ekkor az érintett országok vezetőitől –, a magyarok nem tartják be a szabályokat, és máris a Dublin III. szerződéssel fenyegettek. Tudvalévő, hogy e megállapodás szerint az illegális migránsokat abba az országba kell kitoloncolni, ahol átlépték a schengeni határt, vagyis Magyarország kapja vissza azokat a tömegeket, amelyeket a zöldhatáron „átengedett”.

Ma már ott tartunk, hogy az Európai Unió vezetői a tények előtt fejet hajtva elismerik Magyarország kiemelt érintettségét, és azt is, hogy a bevándorlás valós, egész Európát érintő veszedelem. De a többletterhet egyelőre némi segéllyel próbálják kompenzálni, ami tényleges költségeinknek csak a töredékét teszi ki. A csekk mellé üzenetet is küldtek, miszerint szerintük nincs szükség drótkerítésre, ezért nem is díjazzák.

A ránk háruló jogszabályi kötelezettségek valóban előírják, hogy a schengeni egyezmény szerint Magyarország őrizze a saját határát, amely egyben az unió határa is. Ez azt jelenti, hogy a határon csak az európai uniós előírások teljes betartása mellett lehetne átkelni, ha nem így történik, az Magyarország felelőssége. Azonban a zöldhatáron behatoló, embercsempészek által kioktatott, irat nélküli, többségükben gazdasági célú határsértőknek eszük ágában sincs a schengeni egyezmény szabályaihoz igazodni. Magyarország így két tűz közé került, egyik oldalról a jogi előírások, másikról a valóság kezelhetetlen tényei égetik. Lehetetlen betartani az unió előírásait, és egyidejűleg megállítani, mégpedig „úri módon” a legújabbkori népvándorlás kezdetét jelző embertömeget.

Csak a vak nem látja a tényleges helyzetet. Szövetségeseink egy része ennek ellenére – ellentétes pártérdekekből – mégis felemelte fenyegető hangját, szórja erkölcsi intelmeit, míg a józanul értékelő többieknek egyelőre fontosabb a görög válság kezelése – ahol a saját pénzükről van szó –, mint egy másik tagország uniós szintű dilemmája.

Az országunkat sújtó súlyos veszélyhelyzetben mit tesz a magyarországi ellenzék? Híven eddigi magatartásához, most is kivitelezhetetlen ötletekkel rohangál az Európai Unióba, egyszerre próbálja bizonygatni a magyar kormány tehetetlenségét és menekültellenességét.

Hitelességük demonstrálására megnyitják egymilliárd forintos jelzáloggal terhelt, kiürített székházukat a menekültekkel foglalkozó, egyébként önálló telephellyel rendelkező civil-szervezeteknek.

Emlékszünk, hogy még a villanyszámlát sem tudták fizetni, ezért az utolsó távozó MSZP-s lekapcsolta a lámpákat. Tény az is, hogy közel kétmilliárdos hiteltartozásuk visszafizethetetlennek tűnik. Ennek ellenére a hitelező bankok, ki tudja, milyen megfontolásból, továbbra sem lépnek, és nincs kifogásuk az újabb szocialista urizálás ellen. A valós okokba – ahogy eddig – most sem látunk bele. De ha már ilyen nagylelkű a bank és szabadon lestrapálható újra a székház, miért nem nyit benne menekültszállást az MSZP? Kiváló lehetőség lenne az önkéntes pártguruk számára, hogy ország-világ előtt példát mutassanak. Ápolják, étkeztessék, tanítsák a helyi szokásokra az egymástól és Európától eltérő identitású és kultúrájú emberek tömegeit. Talán még pénzt is lehetne rá keríteni, csak meg kell keresni a párt volt elnökhelyettesét, Simon Gábort.

Nem lankadnak, mindennap pompás javaslatokat fogalmaznak meg az adófizetők terhére. Kísérjék idegenvezetők az illegális migránsokat, útközben ingyenes büfék szolgálják ki őket, és kapjanak jól összeállított turistacsomagokat, bár tudjuk, egyáltalán nem biztos, hogy rászorulnak, és egyre gyakrabban fordul elő, hogy a „jó tett helyében” félelemben tartják a helybelieket.

A hazai ellenzék természetesen a fizikai határzár ellenzőinek kórusában énekel vezérszólamot. Felmerül a kérdés, hogy a DK jelenlegi pártelnökének a magyar emberekkel kapcsolatban miért nem voltak hasonló érzelmei? Emlékszünk még a több száz tonnányi vaskordonra, amit Magyarország polgárainak távoltartása céljából építtetett. Most meg higgyük el az ellenzéki pártoknak, hogy féltik a zöldhatáron érkező kerítésbontókat, nehogy megvágják a kezüket?

Aki nyitott szemmel jár ma Magyarországon, és nem politikai érdekek zsoldjában áll, egybehangzóan vélekedik. Mindaddig, amíg az ENSZ vagy az Európai Unió nem hoz olyan közös intézkedést, amely a tagországok együttes összefogásával képes hathatósan megvédeni Európa és Magyarország határát, kerítésügyben nincs miről beszélni. Nemcsak jogunk, de kötelességünk is megvédeni a tágabb és szűkebb hazát. Sorolhatnánk az országokat (Spanyolország, Egyesült Államok és mások), amelyek ezeket a lépéseket már évekkel ezelőtt megtették, jóváhagyásra nem várva, a saját országuk és polgáraik védelméért.

Biztos vagyok benne, hogy a magyarok barátsággal és megkönnyebbüléssel fogadnák Európa magyarországi határain a megfelelően összehangolt nemzetközi segítséget. Így például az ENSZ békefenntartókat vagy az uniós támogatással finanszírozott összeurópai határőröket.

De amíg nem történik valami ebben az irányban, mielőbb fel kell építeni a drótkerítést! Talán még a magyar ellenzék és az unió illetékesei is belátják előbb-utóbb, hogy nem az a kérdés, legyen-e és hány méter magas kerítés, hanem az, lesz-e Európának békés jövője és biztonsága.

Fogadjuk be a politikai menekülteket, és erőnkhöz viszonyítva nyújtsunk humanitárius segítséget a megtévesztett turistáknak. De az unió vezetőitől és szervezeteitől elvárható, hogy legalább olyan aktívak legyenek ebben a kérdésben, mint a görög adóssághalmaz kimentése ügyében. Tegyenek erőfeszítéseket a gyors megoldásra, pontosan úgy, ahogy a görög kérdés rendezésében tapasztaltuk, még akkor is, ha a migránsügy jelen pillanatban még nem közvetlenül az ő zsebükre megy.

Lassú az eddigi teknősbékatempó. Ha így folytatjuk, Európa szép lassan a vesztébe lépeget. Határozottan, és a teljes európai közösség összefogásával biztosítani kell az unió anyagi és humán erőből álló segítségét a schengeni határok teljes hosszában. Ha majd a zöldhatár minden bokránál áll egy uniós rendfenntartó, azonnal lebonthatjuk az ideiglenes drótkerítést.