Nagy Ervin

Vélemény és vita

Távol a népakarattól

Hahó, Hollande, hahó, Juncker és Merkel! Hahó, Európa fura urai!

A demokrácia - Abraham Lincoln elhíresült gettysburgi beszédét idézve - a néptől, a nép által, a népért való hatalom, amelyért küzdenünk kell, ha hiszünk benne. És ha azt akarjuk, hogy soha ne tűnjön el a föld színéről. Hisztek-e még ti egyáltalán benne? Tegnap volt százötvenkét éve, hogy elhangzottak ezek a szavak, de még mindig megállják a helyüket, még mindig oda kell rájuk figyelni, még mindig érdemes számvetést tartani, hogy valóban a mondanivaló alapján cselekszenek-e választott vezetőink.

Mert ha nem, akkor a demokrácia lényegét árulják el. Minket és az európai értékeket dobják a történelem szemétdombjára. Pontosan azok a politikusok, akik már nem egyszer oktatták ki demokráciából a másképpen gondolkodókat. De mi lesz velük, ha a nép többségének véleménye eltér a privát vélekedésüktől? Hűek tudnak-e maradni a lincolni elvekhez, a demokráciához? Vagy politikai zárványba szorulva fulladnak majd bele önös elveikbe?

Francois Hollande a francia kongresszus előtt jelentette ki, elengedhetetlennek tartja, hogy az Európai Unió folytassa a szíriai és iraki menekültek befogadását a párizsi merénylet után is. „Ezeknek az országoknak a lakóit, mégpedig az Iszlám Állam által ellenőrzött területen élőket mártírrá tették, ők menekülnek. Ennek a terrorrendszernek az áldozatai” – magyarázta Hollande az okokat a képviselők és a szenátorok előtt Versailles-ban. Porba taposva a többség véleményét és mindezzel a trikolór zászlaját.

A francia fővárosban történt tragédia megerősíti mindazt, amit a német kormány ez idáig képviselt a menekültválság kezelésével kapcsolatban – fogalmazott Christiane Wirtz helyettes kormányszóvivő hétfőn Berlinben. A nagykoalíció kitart politikai irányvonala mellett, és továbbra is úgy véli, hogy biztosítani kell a külső határokat. Továbbá az „illegális bevándorlást legális bevándorlással” kell felváltani, küzdeni kell a menekülthullámot kiváltó okok megszüntetéséért, és méltányosan meg kell osztani a válság terheit. Azaz marad a kvóta mint elérendő cél...

Mindezek után először Sigmar Gabriel alkancellár, az SPD elnöke erősítette meg a régi irányvonalat; majd még aznap, a törökországi Antalyában, a G20-csoport tagjainak egyeztetésén Angela Merkel tett a lehetséges vita végére pontot. Tehát a német kormányzat részéről marad minden a régiben, bármi legyen is a közvélekedés a migrációval kapcsolatban. Persze, hogy is lenne másképpen, hiszen a kancellár asszony ura a helyzetnek...

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke folytatta a sort, amikor szintén a G20-tanácskozáson csatlakozott Merkel szavaihoz. Kijelentette, hogy a párizsi merényletek után sincs szükség az unió eddigi, nyitott határok menekültpolitikájának felülvizsgálatára. „Az elkövetők ugyanazok az emberek, akik miatt a menekültek útra kelnek” – magyarázta hasonlóképpen az okokat. Szembeköpve ezzel az unióban élő polgárok többségét. Habár Juncker hatalma - az uniós intézmények természetében rejlő demokratikus deficit miatt - nem „a néptől” származik (hisz nem közvetlenül, a polgárok által lett megválasztva), „a népért” kormányozni lehetősége lenne. De nem így tesz. Inkább ragaszkodik pökhendi módon azokhoz az elveihez, amelyeket a többség (akiket neki képviselni kellene) csöppet sem vall. Elárulva ezzel Európát, elárulva a demokráciát.

De a demokrácia, minden hasonló problémájával együtt, vélhetően fennmarad. Hiába vét a népakarat ellen a francia vagy a német államfő, hiába süket a polgárok hangjára a bizottság elnöke - a többség végül úgyis felülkerekedik. A közvélekedés elsöpri majd a felhatalmazás nélkül cselekvő vezetőket. A kérdés pedig inkább az lesz, hogy mennyi károkozás, mennyi tragédia után: kik és milyen célokkal fogják átvenni Európa irányítását?

 

Nagy Ervin: Távol a népakarattólHahó, Hollande, hahó, Juncker és Merkel! Hahó, Európa fura urai! - A demokrácia -...

Szerző: Magyar Hírlap2015. november 19.