Vélemény és vita
Tahók
Amikor régen író voltam, írtam. Lázár Ervin azt mondta nekem, az író mindig magányos, és akkor író, ha mesterlövészként csak a célra összpontosít.
Ez pedig többek között azért nehéz, mert a feladat a semmiből saját mindenséget teremteni. Ez kórusban kivitelezhetetlen. Ezért is nem jártam össze írókkal, a barátaim villanyszerelők, asztalosok és kórboncnokok voltak.
Így nem kerültem most Göteborgba, persze, meg még azért sem, mert nem írok. Tehát már nem vagyok író.
A svédországi találkozó mindenről szól, csak az irodalomról nem. Perverz senkiházik oktatták Magyarországot, mocskos széplelkek hazudoztak és rakták tele dögletes politikájukkal már a megnyitót is. A könyvvásáron a Balassi Intézet szervezésében Magyarország 2012 óta képviselteti magát, díszvendégként először most szerepelhet. Alice Bah Kuhnke svéd kulturális miniszter a megnyitón azt mondta, fontos a szólás szabadsága. Meg hogy néhány napja a szerb–horvát határon járt, és olyan élményeket szerzett, amelyeket sosem felejt el.
Esterházy Péter levelét a svéd kiadója olvasta fel: mint az író levélírta, betegsége miatt nem tud részt venni a könyvvásáron. „Hogy mi az irodalom, azt negyvenöt év után is (azóta van toll a kezemben) nehezen tudnám megmondani” – írta a világhírnév küszöbén pipiskedő művész, aki valószínűleg posztmodernül krétát kajált, amitől lázat tudott előadni, így hiányzása igazolt. E. P. stréber.
A nyitóeseményen az íróként és melegjogi aktivistaként is ismert, orosz–amerikai Masha Gessen elmondta, hogy az általa ismert magyarok szégyellik magukat. A leszbibarát művésznő bemondta az okosat: Magyarország kiemelt vendégként való szerepeltetése ugyanolyan hiba, mint amikor New Yorkban Kína részesült hasonló megtiszteltetésben. Gessennek nem tetszett az sem, hogy a magyar kormány képviselőjével kellett egy színpadon szerepelnie. Az írónő azt is elmesélte, hogy előző éjjel a magyarországi, elnyomásban élő író barátaival beszélgetett az interneten, ahelyett, hogy aludt volna, és ez a beszéd az ő beszédük is. Mindezek után a hölgy közölte az általa „maffiaállamnak” nevezett Magyarországról, hogy a zsidók, a melegek és a cigányok zaklatásnak vannak kitéve, és „ez a légkör halálos”.
A homoszexuális liba mondókája közben Hammerstein Judit, a Balassi Intézet igazgatója és Íjgyártó István államtitkár kiment a teremből.
Én, a valamikori író, szerencsére nem jutottam el Göteborgba. Ha ott vagyok, óriási pofont kapott volna tőlem – a szabadság, testvériség, egyenlőség nevében - ez a derék Gessen hölgy. Vagy férfi. A tahóság nemfüggetlen. Ezért.