Csizmadia László

Vélemény és vita

Taccs

A CÖF-CÖKA 2009-es megalakulása óta hitet tett Magyarország nemzeti függetlensége és polgárainak szabadsága mellett.

Közép-Európa szívében hangoztatjuk az Európai Unió fontosságát, az alapítók eszmeiségével egyező hagyományok megőrzésének szükségességét.

A világban zajló történésekre ma már napról napra gyors és jól átgondolt válaszokat kell adni. A válaszok egyik forrása az uniós közösség képviseletében a brüsszeli intézményrendszer, a másik pedig, vele párhuzamosan – az egyelőre még nem jól körülhatárolt szabályzórendszer figyelembevételével – a szuverén államok döntési mechanizmusa. Kizárandó azonban, hogy a brüsszeli bürokrácia vezetői az Európai Unió alapszabályzatát önálló jogalkotással, a tagországok parlamentjeinek megkerülésével, ma már szinte új gyakorlatként elvégezhessék.

Az újkori népvándorlás, a gazdasági bevándorlók tömeges megjelenése rámutat az Európai Unió gyengeségeire, és jelzi az azonnali elkerülhetetlen reagálások hiányát. Világossá vált, hogy vezető személyiségek a megnövekedett feladatok közös érdekű megoldására képtelenek. Tevékenységük a közösség kontrolljára szorul. Néhányuk gátlástalansága elvezethet az európai civilizáció végnapjaihoz.

A magyar ellenzéki pártok álbaloldali vándorcirkusza ma már szót sem érdemel. Az elkerülhetetlen és teljes tisztánlátás érdekében a jobboldali ellenzéki párt mozgását azonban elemeznünk kell. Ennek politikai lépései ugyanis a szívritmuszavar jeleit mutatják. Politikai játszmát nyitottak. Élettapasztalat, hogy játék közben lehet legjobban megismerni a partner igazi arcát. Sokáig kezdő pártpolitikusok túlzó radikális eszmeiségével feltöltött, de nemzeti érdekű pártnak tartottam a Jobbikot. Úgy tűnik azonban, hogy tévedtem. A kötelező betelepítési kvótát elutasító belpolitikai játszmában és az azt megelőző felkészülési időben a politikai helyzetet rosszul elemezte, meggondolatlanul változtatott irányt. Vezetője hirtelen fordulattal a néppártosodást vette célba. Ennek érdekében feláldozta a hozzá hű „nehéztisztjeit”. A nép azonban így sem özönlik a kicserélt zászló alá, viszont a párt alakzatai között kialakult zűrzavar – belül és kívül egyaránt – bizalmatlanságot keltett. A migránskérdés radikális megoldására irányuló lépés, miszerint az alaptörvény kiegészítése a Parlament kétharmados szavazati többségével azonnal megoldható, nem hozta meg a pálfordulás kárenyhítését. A valódi nemzeti érdekek mentén haladó kormány nem kívánta az emberek jövőjét a jobboldalon megkezdődött barátságos mérkőzés előtt az öltözőben lejátszani.

Miért nem?

Mert tudatában volt annak, hogy a családjukért és hazájukért aggódó polgárok szilárd támaszt adhatnak a Brüsszelben megvívandó döntő csatához. Értelmes gondolat volt a jogállamiság és a demokrácia keretei között kiírt népszavazás, amelyen az aktív szavazópolgárok kilencvennyolc százaléka a külföldiek erőszakolt betelepítése ellen szavazott. A Jobbik mérsékelt lelkesedése ellenére, de mégis úgy gondoltuk, hogy nincs további akadálya alaptörvényünk kiegészítésének, és világgá kiálthatjuk a magyarok többségi állásfoglalását, jelezve a kötelező betelepítési kvóta elutasítását. A Jobbik vezetője azonban tizenkilencre lapot húzott. Azt álmodta: itt az ideje annak, hogy megmutassa, ő nemcsak a jövő embere lehet, hanem a jelené is. A miniszterelnöktől távozóban, megittasulva a szoba hangulatától, feltételt szabott az általa már jónak tartott alaptörvény-módosítás megszavazásához. Pártja számára elszabadult egója akár végzetessé is válhat. Hiszen ezzel tulajdonképpen átállt ahhoz a baloldalhoz, amely a hatalom megszerzéséért bármilyen árat hajlandó megfizetni. Szerintük pedig a nemzet elárulása nem is nagy ár.

A Fidesz–KDNP és a többségi civil közösség ellen egy barátságosnak induló, de eldurvult mérkőzésen kiharcolt taccs a saját térfélen nem tud bekerülni a mérkőzés krónikájába. Még ennyit sem ér ugyanis az időhatárhoz kötött betelepítési kötvény azonnali megszüntetésére irányuló zsarolás. Az alaptörvény zsarolás nélküli megszavazása történelmi jelentőségű, a krónikásoknak való esemény. A nemzeti sorskérdésben nemcsak lehetséges, hanem kötelező a konstruktivitás, ezzel az ellenzéki jobboldal hitet tehet a haza iránti hűségéről.

A kormány már jelezte, hogy az év végéig kivezeti a betelepítési kötvényt, s ha ezt nem tenné meg, taccs helyett a Jobbik tizenegyest rúghatna. Nincs szükség tehát megalkuvásra.

Jelentős mérkőzések előtt hirdetésekben láthatjuk a világ állásfoglalását: „Rasszizmus, NO”! Véleményem szerint a nemzetérdekű politizálásban ugyanígy kimondható, hogy „Zsarolás, NEM”!