Kacsoh Dániel

Vélemény és vita

Táborvádak

A társadalmak ugyanis nem holmi fasiszta tendenciákkal riogató, haláltáborokat emlegető okostojásokra vágynak, hanem felelős, cselekvőképes vezetőkre

Talán a közhelyek közhelye, hogy a balliberális éceszgébereknek szinte mindenről ugyanaz jut az eszükbe. Nevezetesen a náciveszély. A migrációs krízis, illetve az arra adott magyar, visegrádi, majd olasz válaszok szinte tálcán kínálták a barna veszedelemmel riogatók számára a hasonlatot, a legutóbbi uniós csúcson született kompromisszumos megoldás miatt azonban szinte elszabadult a hisztivonat. Pedig azt már a józanabb rettegők is kezdték belátni, hogy mondvacsinált – és persze sok esetben aktuálpolitikai – okokból farkast kiáltani nemhogy pótcselekvés, de kifejezetten önsorsrontás. A társadalom ugyanis könnyen elveszítheti erkölcsi immunrendszerét, amennyiben évtizedekig olyan bűnöket, attitűdöket olvasnak a fejére, amelyek nyilvánvaló túlzások. Ez azonban különösebben mégsem vette el a morális bunkósbotot előszeretettel lóbáló értelmiségiek és politikusok kedvét a kioktatástól.

Most pedig eljutottunk oda, hogy bár 2010 óta szinte kötelező kritikai elem az Orbán-kormánnyal szemben, hogy szembemegy Brüsszellel, az Európai Tanács legutóbbi határozata néhány hazai antiorbánistát is arra sarkallt, hogy nekirontson az uniónak. Aligha meglepetés: a „zárt tábor” kifejezés ragadta meg a fantáziájukat, amely egyébként a végleges dokumentumban nem is szerepel. Helyette ellenőrzött befogadóközpontok lesznek. De persze Horváth Gábor Népszava-főszerkesztő vagy Zentai Péter külpolitikai szakújságíró szerint ez pusztán szómágia. Itt bizony muszáj utalni Auschwitz és Dachau szörnyűségeire. Ott is zárt táborok létesültek, és tudjuk, mi lett a vége. Nem árt az éberség, magyarázzák. Agyrém.

Amikor a jelenlegi hipertoleráns, melegfelvonulásos, gendermámorban úszó Nyugatot azzal vádolják az „érte aggódók”, hogy a náci hagyományok felé kacsingatás esete forog fenn, s hogy majd pár évtized múltán szégyenkezhetnek a gyermekeik előtt, akkor az ember kapkodja a levegőt. Ráadásul amikor háromévnyi teszetoszaság után, nem kis társadalmi nyomásra az unió vezetői is hajlandók végre racionális lépéseket tenni, akkor nem kifejezetten européer magatartás Brüsszelt támadni. Úgy, hogy ha a belga művárosból ejnye-bejnye jönne a magyar kormány miatt, akkor természetesen rögtön elalélnának a Fidesz ellenlábasai. Mondanánk, hogy megint működik a kettős mérce, csak hát már annyiszor merült fel ez a kifejezés, hogy könnyen az idegengyűlölet vádjának sorsára juthat, ha ezt is túl sokszor használjuk. Még ha igaz is.

Visszatérve a táborhasonlatra: Angela Merkel és Jean-Claude Juncker már évekkel ezelőtt megállapodott Törökországgal a migránsáradat lefékezéséről. Afféle törékeny, ám egyelőre eredményes alku született. Mit gondolnak az újfent aggódók, hőn szeretett kancellárjuk és a vele kéz a kézben intézkedő, kissé mámoros EB-elnök vajon kikötötte, hogy nem lehetnek zártak az ottani létesítmények? Aligha. Tehát jelenleg is működnek, kvázi EU-s jóváhagyással ilyen központok.

A még csak a tervezőasztalon lévő, ám a magyar határon kialakított tranzitzónákra kísértetiesen hasonlító befogadóközpontokban azonban nyilván nem török vagy szír, hanem uniós bürokraták intézik majd az ügyeket, akik sokkal inkább a migránsok iránti vonzalomról, mintsem a kegyetlen magatartásról ismertek. Ahogy pedig a brüsszeli tempót ismerjük, ezek a „táborok” nem holnap nyílnak meg, és az intézményrendszerrel szoros viszonyt kialakító Soros-hálózat sem lesz tétlen a következő időszakban. Sőt, az álcivil aktivizmus csak erősödni fog, mentenék a menthetőt, azaz a nagy migrációs projektet a nyílt társadalom jegyében, már amíg ez lehetséges. „Ijesztő, hogy azokat, akik eljutnak Európába, zárt táborokba akarják csukni. Ez valójában az udvariasabb megfogalmazása annak, hogy fogva tartják a védelemért Európába menekülőket. Ez nagyon messze van az olyan közös értékektől, mint a szolidaritás és az emberi jogok tisztelete” – aggodalmaskodott a napokban az Amnesty International. Ismerős szólamok, leheletfinom csúsztatásokkal.

Az unió soros elnökségét átvető Sebastian Kurz osztrák kancellár azonban a jelek szerint – legalábbis ebben a kérdésben – nem hallgat Sorosékra, sőt, újabb szigorítást vetett fel, alig pár nappal a csúcs után. Mégpedig azt, hogy a hotspotoknak is nevezett helyszíneken ne lehessen menekültkérelmet beadni. Az első látásra nonszensz elképzelésben, hiszen éppen az adminisztráció eszköze lenne ez az új intézmény, mindenesetre van némi logika. Sőt. Ez a lehetőség ugyanis kvázi meghívó lenne az Európai Unió területén lévő központok esetében. Márpedig Kurz szerint sokkal inkább helyben kell segíteni, illetve eldönteni a kérelmezőkről, hogy valóban üldözöttek-e, s így jogosultak menekültstátusra Európában. Ismerős?

Az ifjú kancellár természetesen ezzel azt kockáztatja, hogy ő is a balliberális kórus, illetve a mostanság ismét a migrációs krízis súlyosságát bagatellizáló tábor célkeresztjébe kerül. Talán megkapja a nácipecsétet is. Ebben a klubban azonban nem lesz egyedül, ott vannak ugyanis azok, akik kikezdhetetlen választói felhatalmazás nyomán lépnek fel a multikulturalizmust elutasítók érdekében, a nemzeti szuverenitás és a biztonság védelmében. Nem rossz csapat.

A társadalmak ugyanis nem holmi fasiszta tendenciákkal riogató, haláltáborokat emlegető okostojásokra vágynak, hanem felelős, cselekvőképes vezetőkre. A lejárt lemezt kár újra és újra feltenni, a zene egyre hamisabb.