Születni

A volt–van–lesz sodrásában szépen úszva az időben, előbb-utóbb fölénk repül a kérdés: miért? Miért vagyunk éppen itt vagy ott, és miért akkor. Minden válasz a születéssel kezdődik, és azzal is fejeződik be. Azért vagyunk, mert megszülettünk. A Teremtő akaratából és terve szerint, bele a teremtett világ rendjébe. Vagyunk, mert lehetünk, mert sokan voltak előttünk, rengeteg tömegben, annyian, mint ahányan következnek, bár ki tudja, mennyien lehetnek még utánunk. A világ, a félelmesen óriási végtelen, az esendő szívünknek nehezen fogható, az élet, legalábbis az evilági, véges.

A születés pillanatában minden jövő. A halál pillanatában minden múlt. De közben? Mi van közben? – kérdezi Gyurkó László, aki minden kommunistasága ellenére talán a legközelebb jutott a magának-magunknak feltett kérdés válaszához. Az élet van közben. A van, a jelen. Az egyszeri és megismételhetetlen, az élet, amit a szüleink segítségével kaptunk, és amit a gyerekeinknek adunk tovább. Szemek vagyunk a láncban, az élet gyönyörű, csillogó DNS-ostorában, öröklünk és örökítünk.
Az életmagyarázók némelyike tudományosan közelít. A születés négy szakaszból áll: a magzati lét, a folyamatos jól lét állapota, a veszélyeztetettség, a tehetetlenség beszorulva a szülőcsatornába, majd küzdelem az életért, a mozgásos szakasz – ez az, amikor kijutunk biztonságos benti világunkból, majd kint lenni, lélegzetet venni, alkalmazkodni az új helyzethez, megnyugodni és pihenni.
Aztán lényegében megy minden magától.

Felnevelkedünk, felnőtté válunk, tanulunk, dolgozunk, házasodunk, és a Teremtő akaratából vagy továbbadjuk az életünket, vagy nem. Közben meg nézzük azt a rengeteg csodát, amit születésnek nevezünk. Az idétlen költők hosszú időket töltenek azzal, hogy megtalálják rá a szavakat, keresik egész életükben, hát persze, hogy nincs meg, azért csoda.

A születés egyszerre kezdet és vég, aki megszületik, magában hordozza elmúlását is. A dalai láma megrázó mondatokkal beszél erről: A halál elől nincs menekvés. Olyan lenne ezzel próbálkozni, mint négy égig érő óriás hegy öleléséből szabadulni. Nincs menekülés a négy hegy völgyéből. A születés, a betegség, az öregség és a halál hegye fogva tart minden élőlényt. Amikor az öregkor eljön, semmivé foszlik az ifjúság, amikor megjelenik a betegség, semmivé lesz az egészség. Amikor pedig egészség híján az élet nyomorúsággá változik, eltűnik belőle minden érték, a jellem kiválósága, s a korábban csillogó képességek. Végül a halál teljes győzelmet arat az életen. Még ha gyors vagy is és kivételesen ügyes, akkor sem futsz el a halál elől. És nem állítod meg őt sem gazdagságoddal, sem mágikus mutatványokkal, de még a legjobb medicinákkal sem. Ezért a legjobb, legbölcsebb dolog, ha már most készülsz a halálodra.

A kedves tibeti ember, akit hívei istenként tisztelnek, nagyon okos. Szeretjük. Mi azonban mást gondolunk és hiszünk a halálról. A Teremtő elküldte közénk fiát, hogy Jézus Krisztus megváltson minket bűneinktől, és megmutassa, az életnek nincs vége a halállal. Van öröklét, van másik világ, van feltámadás. Ezt üzeni minden születés híre. Ez az örömhír. Az evangélium.

Hogy aztán a világ merre tart, azt János apostoltól pontosan megtudhatjuk: a szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.