Szövegértés

Romlott a magyar diákok teljesítménye az utóbbi években, a szövegértés és a természettudományok területén gyengébb, matematikában pedig ugyanolyan eredményeket értek el a tanulók, mint 2012-ben – derült ki a tizenöt éves iskolások képességeit összegző, nemzetközi diák­teljesítmény-mérési program, ismert rövidítésével a PISA 2015-ös felméréséből. Az adatokat a múlt héten tette közzé a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD). A harmincöt legfejlettebb országot tömörítő szervezetben a szövegértés vonatkozásában Magyarország a harmincadik helyen végzett, csak Görögországot, Chilét, Szlová­kiát, Törökországot és Mexikót előztük meg. Egy másik nemzetközi felmérés, a TIMSS tantervi tudást és alkalmazást, értelmezést mérő természettudományi és matematikatesztjein viszont a magyar negyedik és nyolcadik osztályos diákok kiemelkedő eredményeket értek el.

Szakemberek és politikusok jót vitatkoztak a legújabb oktatási eredményeken, a bal- és jobboldali ellenzéki pártok képviselői az elmúlt hat év kormányzati oktatáspolitikájának csődjéről, drámai visszalépésről, sőt nemzetárulásról beszéltek, és az emberi erőforrások miniszterének távozását követelték. Az oktatási államtitkár azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a két eredmény egymásnak ellentmond, mert a negyedik és nyolcadik osztályban a diákoknak erős tantervi tudásuk van, de ezt a tizenöt évesek a PISA-feladatoknál valamilyen okból nem tudják alkalmazni. Mindenesetre jelezte, hogy a komplex természettudományos tantárgy, amelyet most vezettek be, jó megoldás lehet erre, és az új nemzeti alaptantervben – amelynek a koncep­cióját várhatóan januárban bocsátják vitára – azt tűzték ki célul, hogy a lexikális tudás és a kompetenciafejlesztés egyaránt megjelenjen.

Abban valószínűleg a legtöbb szakember és politikus, továbbá szülő és tanár egyetért, hogy az alapvető készségek és ismeretek nemcsak az iskolában, hanem a későbbiek folyamán is kulcsfontosságúak: a továbbtanulásban, a munkaerőpiacon, a sikeres karrier felépítésében, a harmonikus, tudatos, gyümölcsöző életvezetésben. Az iskola, az oktatási rendszer előtt álló legnagyobb kihívás mindig is az volt – de az információs, kommunikációs társadalomban még inkább az –, hogy a diákokat megtanítsák tanulni. Vagy ahogy Babits Mihály írta jó száz éve fogarasi diák­jainak: „Gondolkodni és beszélni: nem lehetne rövidebben és mégis teljesebben megjelölni egész középiskolai tanításunk célját.” Az ember gondolkodó és beszélő lény, és egész élete gondolkodásból és beszédből áll, ezekből születnek a szándékok és a tettek.

Posztmodern, technológiai, a számítógépek és a robotok rohamos térnyerését mutató korunkra nemcsak a gépek „humanizálódása” jellemző, hanem az emberek elgépiesedése, lélektelen robottá válása is. A buta emberek ehelyett egyre inkább az „okos” gépek (telefonok, számítógépek, mindenféle digitális kütyük) „gondolkodnak”, tervezik és irányítják mindennapi életünket. A kütyükön és a közösségi mé­dián (Facebook és társai) felnövekvő, azok köldökzsinórján lógó új generá­ciók megvalósítani látszanak a David Riesman által jó fél évszázada leírt kívülről irányított embertípust és életformát, a magányos tömeg infantilis, életképtelen társadalmát, amely már nem érti elődei gondolkodását, „szövegét”. Ez ellen pedig nincs más ellenszer, mint a család és az iskola, a jó szülő és a jó tanár szeretve nevelő, példát mutató, őszinte odaadása, komoly figyelme és önzetlen szolgálata. Ahogy az egyik legnagyobb magyar pedagógus, Karácsony Sándor vallotta és gyakorolta: az igazi nevelő viszonyulása az igazi növendékhez – iskolán belül és kívül is – azt jelenti, hogy szüntelenül arra figyel, miben és hogyan lehet tanítványa szolgálatára, még áldozat árán is. „Mert szeretem a másik embert. Vele, általa, reá nézve élek.”

Vajon ez a gondolat, üzenet bekerül-e az új nemzeti alaptantervbe? És ha igen, mérhető lesz-e már a következő PISA-felmérés szövegértési feladatain?