Szocialista végjáték

„Minden nyitott kérdés lezárult, az összes, helyi szinten felmerült felvetést tisztázta a budapesti önkormányzati választáson való együttműködésben érdekelt három fél” – mondta tegnap délután az MSZP budapesti elnökségi ülését követően Kunhalmi Ágnes, a párt fővárosi elnöke. Szocialista párti nyelvből fordítva ez azt jelenti, hogy megint, újra és nagyon engedtek a liberálisoknak.

A Magyar Szocialista Párt történetében nem először fordul elő, hogy a baloldali értékeket, saját választóik akaratát félreteszik mások érdekében. S ez most egy finomkodó megfogalmazás volt.

Talán a legismertebb eset, amikor Horn Gyula elsöprő választási siker után is koalíciós partnert keresett az SZDSZ-ben, hogy utána kulcstárcákat engedjen át. A liberálisok akkor, 1994-ben a belügyminisztériumhoz ragaszkodtak. Akkor még voltak bőven a múlt rendszerből eltüntetendő nyomok. A második közös kormányzás elején már az adóhivatal volt a fontos, nyilván változtak és újultak a nyomok.

Aztán jött Gyurcsány. Ez minőségbeli különbség volt, ő már nem csak pozíciókat, juttatásokat és befolyást akart – ő a pártot vitte. Aligha véletlen, hogy az SZDSZ akkor omlott össze, hiszen mi szükség volt már rá? De aztán az MSZP is kiadós választási pofont kapott.

Mi a teendő? Főleg, hogy a „gonosz Fidesz” új világot akar teremteni, eltörölve a nekünk is kicsit, de nektek is jut rendszerváltás utáni kimondatlan törvényét. Az MSZP kap még egy esélyt, Mesterházy Attila igyekszik némi hazafias lózunggal bővíteni a szocialista propagandát. Gyurcsány Ferenc viszont kiszakítja a párt működőképes aktivistáinak zömét. Mesterházy ezt elnézi, vagy elnézetik vele.

Talán emlékeznek még, amikor a Demokratikus Koalíció csak pár százalékon volt Budapesten is. Gyurcsány nem izgult, előre játszott. Aztán tette azt, amihez igazán ért: manipulált, hergelt és természetesen egy fillérrel sem vesztegetett.

Bajnai projektje nem magyar ügy. Kívülről építették fel, külső szakértőkkel. Ők lehetnek a biztosíték arra az esetre, ha Gyurcsány megint elszabadul. S most térjünk vissza a „történelemórából” a jelenbe.

A Magyar Szocialista Párt különböző frakciói megbuktatták Mesterházyt. Valljuk meg, olyan nagyon nehéz sem volt, néha illik választást is nyerni egy magát néppárti váltópártnak tartó szervezetnek. Mesterházy azonban bukása előtt még háttérbe szorította az MSZP „öregjeit”, s Lendvai Ildikó lelkesedése ellenére is a legutóbbi kongresszuson csak részben sikerült visszatérniük.

Kik maradtak?
Gyurcsány elvitte a tapasztalt aktivistákat, a bizniszképes tagokon meg megosztozott Bajnaival. Most nem az MSZP második vonala vezet, ez már bőven a területi bajnokság szintje. Persze lelkesek.

Ennek is köszönhető, hogy Gyurcsány és a Bajnai-csoportosulás úgy verte át őket, ahogy éppen ráért. Miskolctól Budapestig ők dirigálnak. Politológusok és egyéb szakértők ezt hajlamosak a már említett tapasztalatlanság számlájára írni, mondván, fiatalok, politikai csatározásokban még keresik a hátba kést.
Ebben is van igazság. Azonban a lényeg az, hogy a Magyar Szocialista Pártra már az égvilágon semmi szükség nincs Magyarországon. Költségesen lúzernek tartják már külföldi mentoraik, a hazai választó meg nem kér belőlük.

Nem kér, mert az nem válasz minden egyes társadalmi kérdésre, hogy „Orbán rossz fiú”. Vagy egyes fideszesek ilyenek meg olyanok, főleg, hogy a saját pedigré… nos, azt hagyjuk a bulvársajtóra.

A Magyar Szocialista Párt valószínűleg már eddig is mérsékelten képviselte a benne bízókat, de ma már azt sem hiszik el róla, hogy baloldali párt. Már a szó tisztességes értelmében. A sulykolt antifasiszta mítosz, ami mögött csak szavazatmegtartó próbálkozás van, szánalmas.

Gyurcsányék fogják-e bekebelezni a szocikat, vagy liberális csatlóspárttá válnak majd? Az önkormányzati választások előtti hírek bármelyikre predesztinálják őket. Mindkettőnek van következménye, de bánkódni emiatt alighanem időpazarló szórakozás.