Vélemény és vita
Szocialista realizmus
Botka László csak szánalmas próbálkozás volt – olyan ember próbálta megszabadítani a rettenetes őszödi figura árnyékától a pártot, aki maga is „ezer sebből vérzett”
Álmaim vetítővásznán egy különös film pereg napok óta.
A mennyei kávéház törzsasztalánál Beckett, Dürrenmatt és Örkény István ücsörög. A huszadik századi abszurd irodalom három örök létű klasszikusa egy „hatkezes” drámát tervezget a magyar baloldal jelenlegi állapotáról. Kezdetben nyugodtak, tejfölsűrűn gomolyog a cigarettafüst, gőzölög az éteri kávé, konyak is akad – ilyen klasszikusok esetében még a Megváltó is elnézőbb. Sorjáznak az ötletek, szálkás betűkkel teleírt kutyanyelvek szállnak a felhők felett, de aztán egyszer csak Örkény az asztalra csap: „Uraim, ez nem fog menni! Mi ott lent a földön megpróbáltuk tótágasra állítani a világot, hogy ezáltal próbáljuk elmesélni az emberi lélek elmesélhetetlenségét. De értsétek meg, a lenti idő elszállt felettünk! Esetleg próbálkozzunk inkább a másik ötletünkkel, amiben az itteni angyalok szörföznek az interneten, és közben fognak egy rózsaszín legyet! Talán abból kijöhet valami új tanulság.”
Beckették nem nagyon értik. Nem éltek e hazában. Nem éltek a posztkommunizmusban. Nem ismerik Gyurcsányt. De látják Örkény arcát, és szó nélkül nekikezdenek a rózsaszín légynek.
És jól teszik, mert a magyar zseninek igaza van. A magyar baloldal vonatkozásában az abszurd meghalt. A jövő, a szürreális vízió immáron a jelen, a művészi fantáziának nem maradt tere. Tisztázzuk a helyzetet röviden, sallangmentesen, mintegy alátámasztva az égi jelenést: Magyarországon Botka László lemondásával gyakorlatilag megszűnt az MSZP, a baloldali eszmeiség politikai feltámadásának esélye gyakorlatilag a nullára csökkent. Mindez – no, itt az abszurd! – nem egy potens, hanem egy teljesen alkalmatlan és lejáratódott vezető bukásával következett be. A honi baloldalt innentől kezdve még egy Botkánál is alkalmatlanabb, bukott alak fogja irányítani, aki ráadásul többször elárulta a baloldalt, és jelenleg olyan pártot vezényel, amelynek még egy székháza sincs, viszont a legszélsőségesebb, keresztény- és határon túli magyargyűlölő liberálisokat hozta egy zászló alá.
Tetszenek még tudni követni? Ha nem, ne csodálkozzanak, valahol erre gondolhatott Örkény az álombéli kávéházi asztalnál. De innentől most már hagyjuk alkotni a géniuszokat a nékik kijáró éteri magaslatban, és próbáljuk összefoglalni ezt az abszurdra alkalmatlan, és mindamellett sötét árnyakat vető földi abszurdot.
Se bal-, de jobboldali polgár ne áltassa magát: Gyurcsány 2014 után ismét átverte a komplett baloldalt, bohócsipkát húzott azokra, akiket már sokszorosan megalázott. Hitvány győzelem ez, de győzelem. Szinte felfoghatatlannak tűnhet, hogy a szinte minden gazdasági és kapcsolati tőkét „megöröklő” szocialisták miképpen süllyedhettek olyan mélyre, hogy immáron másodszor (és vélhetőleg véglegesen) úgy „lejmolják le” őket, mint a használtautó-piacon a kisebbségi aktivisták az „itt a piros, hol a piros” nevű mérsékelten legális szerencsejátékban a gyanútlan kuncsaftokat.
Ám aki némileg elmélyült a honi közéletben és nyomon követte az MSZP-ben az elmúlt két évtizedben zajló folyamatokat, az nagy lelki nyugalommal fixre vette volna a Tippmixen a most zajló végjátékot.
Némileg tovább folytatva a metaforikus megközelítést: amennyiben egy hídnak képzeljük el az elmúlt két évtized magyar szociáldemokrata (?) próbálkozását, akkor az Horn Gyula és Molnár Gyula között feszülne, építőkövei, pillérei pedig Lendvai Ildikók, Kovács Lászlók, de Mesterházy Attilák és Kunhalmi Ágnesek is. Márpedig nincs az a zseniális mérnök, aki vállalná, hogy repedésekből masszív instrumentumot épít. A szocialisták hosszú éveken keresztül megpróbálták kényszeredetten az „erényének számító sokszínűséggel” magyarázni az állandó kamarillapolitikát, a folyosói alkukat, a kibeszélést, az intrikát. De ez a porhintés legkésőbb 2014-re végképp megbukott: amikor a Farkasházy Tivadar és Heller Ágnes által fémjelzett ortodox liberális értelmiség az egykori humorista szárszói nyugdíjas-találkozóján és a Bitó-szalonban adott utasítást Mesterházy Attilának az összefogásra. És megbukott akkor is, amikor az egykori rettegett kommunista cenzor, Lendvai Ildikó, volt MSZP-elnök kampányolt a szocialistákat aljasul eláruló Gyurcsánnyal való összebútorozásra. Nos, akkor jött el, amit Dürrenmatt nem érthet, és igazából akkor kezdett omlani a homokvár.
Ami így utólag különösen szánalmas, hogy némi empátiával és politikai tisztánlátással bizonyosan elkerülhető lett volna az összeomlás. Ha 2014-ben nem acsarog ostoba módon a rezsicsökkentés ellen az aktuális vezetés, de legalább a teljesen egyértelmű társadalmi elutasítottság ellenére nem kampányolnak veszekedetten az illegális migránsok mellett – amolyan konstruktív nemzeti baloldal képzetét keltve –, jó eséllyel megőrizhették volna támogatóik jelentős részét. De nem így tettek. Győzött a féktelen Orbán-gyűlölet és nemzetietlen tehetségtelenség. Márpedig ezekben a műfajokban a DK a legerősebb a magyar piacon.
Ennek megfelelően bizton állítható, hogy most jön Gyurcsány. Botka László csak szánalmas próbálkozás volt – olyan ember próbálta megszabadítani a rettenetes őszödi figura árnyékától a pártot, aki maga is „ezer sebből vérzett”.
Maradt az összevissza kommunikáló, platformok és megélhetési politikusok által szabdalt, rokkant formáció – ezt akarta Gyurcsány, ez neki az ideális ellenfél.
A történetben ráadásul az az abszurd – istenem, hányadszor már! –, hogy minden ellenkező kötelező politikai reklámszöveggel szemben Gyurcsánynak szemernyi esélye sincs a győzelemre. Nemcsak 2018-ban, de 2022-ben sem. A Jobbikkal való összefogás nélkül ugyanis nincs olyan politikai képlet, amely ezt lehetővé tenné. Ezt minden bizonnyal józanabb vazallusai is tudják: a minden erkölcsi érzékét elvesztett Vona talán még össze is állna vele, de az elképzelhetetlen, hogy a párt törzsét képező tisztes radikálisok torkán még ezt a békát is le lehetne nyomni. Négy év pedig nagy idő, előbb lesz köztársasági elnök Pumped Gabó, mint miniszterelnök egy teljesen leamortizált, „öregecskedő” ripacs.
Botkának ebben az alapvetésben igaza volt – erre belebukott a hazugságba. Gyurcsány végighazudta politikai pályafutását – most úgy győz, hogy nem nyerhet. Botka bukása, mint baloldali, törvényszerű volt. Gyurcsány a maga köré összegyűjtött inkoherens, liberális, gyűlölködő morzsalékokkal átveszi és letarolja a magyar baloldalt. Ez van, ez lesz.
Gyurcsány, a jelen idő racionalistája – rájött arra, hogy a talmi diadalért nincs szükség intellektusra, jelenleg ott tart, hogy reklámfilmjében azt is ki meri mondani, hogy „ha Orbán győz 2018-ban, nem lesznek többé parlamenti választások, és kilépünk az EU-ból”!
Nos, egy ilyen alak veszi át a néhai MSZP szerepét az elkövetkező hónapokban, tisztelt baloldali polgártársaim. Ha hagyjátok. És sajnos az a helyzet, hogy nem tudtok mit tenni, hagyni fogjátok. És – csak hogy a „mieinknek” is adjak egy pengevágást – kedves nemzeti érzelmű honfitársaim, akik örömködtek Botka bukásán: Gyurcsány rosszabb lesz. Persze nem fog nyerni, de a hazai és külföldi gyűlöletkampány erősebb lesz, mint valaha. Ezért létfontosságú a 2018-as választás.
Epilógus: Nyakó István, az MSZP „örökös” szóvivője, egy teljesen jelentéktelen, vidéki konfliktus miatt gúnyos választ írt kollégájának, a DK-s Gréczy Zsoltnak. Aki amúgy hónapok óta gúnyolta, alázta, zsarolta a szocialistákat, ez ügyben konkrétan perrel fenyegette őket.A szürke minden árnyalatában játszó Molnár pártelnök egy órán belül leváltotta Nyakót, mondván, „nem tűri a Gyurcsány-ellenes megnyilvánulásokat”. Szegény Nyakó, valószínűleg még most sem érti, merre van a hány méter, miután az anti-gyurcsányista Botkát is Molnár védte. Az 1994-ben még Horn Gyula győzelménél nyilvánosan hengerbucskázó egykori MSZP-alelnök, később független, még később Fidesz-tag, majd azt is elárulva jelenleg a Simicska- és Jobbik-féle Hír Tv fő megmondó embere, Csintalan Sándor bejelentette, hogy hajlandó lenne átvenni az MSZP vezetését.
Most már tetszik érteni a helyzetet, Dürrenmatt úr?
A mennyei kávéház törzsasztalánál Beckett, Dürrenmatt és Örkény István ücsörög. A huszadik századi abszurd irodalom három örök létű klasszikusa egy „hatkezes” drámát tervezget a magyar baloldal jelenlegi állapotáról. Kezdetben nyugodtak, tejfölsűrűn gomolyog a cigarettafüst, gőzölög az éteri kávé, konyak is akad – ilyen klasszikusok esetében még a Megváltó is elnézőbb. Sorjáznak az ötletek, szálkás betűkkel teleírt kutyanyelvek szállnak a felhők felett, de aztán egyszer csak Örkény az asztalra csap: „Uraim, ez nem fog menni! Mi ott lent a földön megpróbáltuk tótágasra állítani a világot, hogy ezáltal próbáljuk elmesélni az emberi lélek elmesélhetetlenségét. De értsétek meg, a lenti idő elszállt felettünk! Esetleg próbálkozzunk inkább a másik ötletünkkel, amiben az itteni angyalok szörföznek az interneten, és közben fognak egy rózsaszín legyet! Talán abból kijöhet valami új tanulság.”
Beckették nem nagyon értik. Nem éltek e hazában. Nem éltek a posztkommunizmusban. Nem ismerik Gyurcsányt. De látják Örkény arcát, és szó nélkül nekikezdenek a rózsaszín légynek.
És jól teszik, mert a magyar zseninek igaza van. A magyar baloldal vonatkozásában az abszurd meghalt. A jövő, a szürreális vízió immáron a jelen, a művészi fantáziának nem maradt tere. Tisztázzuk a helyzetet röviden, sallangmentesen, mintegy alátámasztva az égi jelenést: Magyarországon Botka László lemondásával gyakorlatilag megszűnt az MSZP, a baloldali eszmeiség politikai feltámadásának esélye gyakorlatilag a nullára csökkent. Mindez – no, itt az abszurd! – nem egy potens, hanem egy teljesen alkalmatlan és lejáratódott vezető bukásával következett be. A honi baloldalt innentől kezdve még egy Botkánál is alkalmatlanabb, bukott alak fogja irányítani, aki ráadásul többször elárulta a baloldalt, és jelenleg olyan pártot vezényel, amelynek még egy székháza sincs, viszont a legszélsőségesebb, keresztény- és határon túli magyargyűlölő liberálisokat hozta egy zászló alá.
Tetszenek még tudni követni? Ha nem, ne csodálkozzanak, valahol erre gondolhatott Örkény az álombéli kávéházi asztalnál. De innentől most már hagyjuk alkotni a géniuszokat a nékik kijáró éteri magaslatban, és próbáljuk összefoglalni ezt az abszurdra alkalmatlan, és mindamellett sötét árnyakat vető földi abszurdot.
Se bal-, de jobboldali polgár ne áltassa magát: Gyurcsány 2014 után ismét átverte a komplett baloldalt, bohócsipkát húzott azokra, akiket már sokszorosan megalázott. Hitvány győzelem ez, de győzelem. Szinte felfoghatatlannak tűnhet, hogy a szinte minden gazdasági és kapcsolati tőkét „megöröklő” szocialisták miképpen süllyedhettek olyan mélyre, hogy immáron másodszor (és vélhetőleg véglegesen) úgy „lejmolják le” őket, mint a használtautó-piacon a kisebbségi aktivisták az „itt a piros, hol a piros” nevű mérsékelten legális szerencsejátékban a gyanútlan kuncsaftokat.
Ám aki némileg elmélyült a honi közéletben és nyomon követte az MSZP-ben az elmúlt két évtizedben zajló folyamatokat, az nagy lelki nyugalommal fixre vette volna a Tippmixen a most zajló végjátékot.
Némileg tovább folytatva a metaforikus megközelítést: amennyiben egy hídnak képzeljük el az elmúlt két évtized magyar szociáldemokrata (?) próbálkozását, akkor az Horn Gyula és Molnár Gyula között feszülne, építőkövei, pillérei pedig Lendvai Ildikók, Kovács Lászlók, de Mesterházy Attilák és Kunhalmi Ágnesek is. Márpedig nincs az a zseniális mérnök, aki vállalná, hogy repedésekből masszív instrumentumot épít. A szocialisták hosszú éveken keresztül megpróbálták kényszeredetten az „erényének számító sokszínűséggel” magyarázni az állandó kamarillapolitikát, a folyosói alkukat, a kibeszélést, az intrikát. De ez a porhintés legkésőbb 2014-re végképp megbukott: amikor a Farkasházy Tivadar és Heller Ágnes által fémjelzett ortodox liberális értelmiség az egykori humorista szárszói nyugdíjas-találkozóján és a Bitó-szalonban adott utasítást Mesterházy Attilának az összefogásra. És megbukott akkor is, amikor az egykori rettegett kommunista cenzor, Lendvai Ildikó, volt MSZP-elnök kampányolt a szocialistákat aljasul eláruló Gyurcsánnyal való összebútorozásra. Nos, akkor jött el, amit Dürrenmatt nem érthet, és igazából akkor kezdett omlani a homokvár.
Ami így utólag különösen szánalmas, hogy némi empátiával és politikai tisztánlátással bizonyosan elkerülhető lett volna az összeomlás. Ha 2014-ben nem acsarog ostoba módon a rezsicsökkentés ellen az aktuális vezetés, de legalább a teljesen egyértelmű társadalmi elutasítottság ellenére nem kampányolnak veszekedetten az illegális migránsok mellett – amolyan konstruktív nemzeti baloldal képzetét keltve –, jó eséllyel megőrizhették volna támogatóik jelentős részét. De nem így tettek. Győzött a féktelen Orbán-gyűlölet és nemzetietlen tehetségtelenség. Márpedig ezekben a műfajokban a DK a legerősebb a magyar piacon.
Ennek megfelelően bizton állítható, hogy most jön Gyurcsány. Botka László csak szánalmas próbálkozás volt – olyan ember próbálta megszabadítani a rettenetes őszödi figura árnyékától a pártot, aki maga is „ezer sebből vérzett”.
Maradt az összevissza kommunikáló, platformok és megélhetési politikusok által szabdalt, rokkant formáció – ezt akarta Gyurcsány, ez neki az ideális ellenfél.
A történetben ráadásul az az abszurd – istenem, hányadszor már! –, hogy minden ellenkező kötelező politikai reklámszöveggel szemben Gyurcsánynak szemernyi esélye sincs a győzelemre. Nemcsak 2018-ban, de 2022-ben sem. A Jobbikkal való összefogás nélkül ugyanis nincs olyan politikai képlet, amely ezt lehetővé tenné. Ezt minden bizonnyal józanabb vazallusai is tudják: a minden erkölcsi érzékét elvesztett Vona talán még össze is állna vele, de az elképzelhetetlen, hogy a párt törzsét képező tisztes radikálisok torkán még ezt a békát is le lehetne nyomni. Négy év pedig nagy idő, előbb lesz köztársasági elnök Pumped Gabó, mint miniszterelnök egy teljesen leamortizált, „öregecskedő” ripacs.
Botkának ebben az alapvetésben igaza volt – erre belebukott a hazugságba. Gyurcsány végighazudta politikai pályafutását – most úgy győz, hogy nem nyerhet. Botka bukása, mint baloldali, törvényszerű volt. Gyurcsány a maga köré összegyűjtött inkoherens, liberális, gyűlölködő morzsalékokkal átveszi és letarolja a magyar baloldalt. Ez van, ez lesz.
Gyurcsány, a jelen idő racionalistája – rájött arra, hogy a talmi diadalért nincs szükség intellektusra, jelenleg ott tart, hogy reklámfilmjében azt is ki meri mondani, hogy „ha Orbán győz 2018-ban, nem lesznek többé parlamenti választások, és kilépünk az EU-ból”!
Nos, egy ilyen alak veszi át a néhai MSZP szerepét az elkövetkező hónapokban, tisztelt baloldali polgártársaim. Ha hagyjátok. És sajnos az a helyzet, hogy nem tudtok mit tenni, hagyni fogjátok. És – csak hogy a „mieinknek” is adjak egy pengevágást – kedves nemzeti érzelmű honfitársaim, akik örömködtek Botka bukásán: Gyurcsány rosszabb lesz. Persze nem fog nyerni, de a hazai és külföldi gyűlöletkampány erősebb lesz, mint valaha. Ezért létfontosságú a 2018-as választás.
Epilógus: Nyakó István, az MSZP „örökös” szóvivője, egy teljesen jelentéktelen, vidéki konfliktus miatt gúnyos választ írt kollégájának, a DK-s Gréczy Zsoltnak. Aki amúgy hónapok óta gúnyolta, alázta, zsarolta a szocialistákat, ez ügyben konkrétan perrel fenyegette őket.A szürke minden árnyalatában játszó Molnár pártelnök egy órán belül leváltotta Nyakót, mondván, „nem tűri a Gyurcsány-ellenes megnyilvánulásokat”. Szegény Nyakó, valószínűleg még most sem érti, merre van a hány méter, miután az anti-gyurcsányista Botkát is Molnár védte. Az 1994-ben még Horn Gyula győzelménél nyilvánosan hengerbucskázó egykori MSZP-alelnök, később független, még később Fidesz-tag, majd azt is elárulva jelenleg a Simicska- és Jobbik-féle Hír Tv fő megmondó embere, Csintalan Sándor bejelentette, hogy hajlandó lenne átvenni az MSZP vezetését.
Most már tetszik érteni a helyzetet, Dürrenmatt úr?