Stefka István

Vélemény és vita

Szobrok (2)

Álláspont. Csaknem egy hónapja írtam e lap hasábjain Tisza István szobrának újjáavatásán a következőket:

Tisza István szobrának újrafelállításával azonban nem ért végett a szoborcirkusz. Hiába vallotta a szabadelvű miniszterelnök: „Töredelmesen bevallom, nemzeti alapon állunk”, s a kommunisták által ledöntött szobor újjáavatásakor Orbán Viktor miniszterelnök hiába egészítette ki: „Nemcsak nemzeti alapokon állunk, de a szabadság alapján is”, – ez sem hatotta meg a makacs tüntetőket. Őket nem zavarják a történelmi tények, ők váltig a most a felállított Szabadság téri emlékmű ellen tiltakoznak. Nem a szovjet emlékmű ellen protestálnak, ahol eszmetársaik 1945 után elpusztították az Ereklyés Országzászlót és a Nagy-Magyarországot ábrázoló virágágyat, s az elrabolt országrészekből odahordott földhalmokat, valamint a történelmi múltunkat emlékeztető szobrokat. Nem oda mennek tiltakozni. Bevallom én sem mennék, de egyikhez sem. Ők viszont most egy olyan emlékmű ellen csápolnak, ami hazánk egyik legnagyobb tragédiájával kapcsolatos, a német megszállással.

Nem értem. Mit, minek, kinek és kiért üvöltöznek a Szabadság téren? Miért dobálnak tojásokat a szoborkompozícióra Lendvai Ildikóék, Bauer Tamásék, Karácsony Gergelyék és még néhányan? Mivel nem értenek egyet? Csak nem azt akarják mondani, hogy 1944. március 19. után nem volt megszállás? Akkor mi volt? Baráti találkozó? Barátaink hurcoltak el nemzetgyűlési képviselőket, például Bajcsy-Zsilinszky Endrét, lőtték le Kiss János altábornagyot, Tartsay Vilmos századost? Szeretetből tiltottak be polgári pártokat, számolták fel a többi között a Magyar Nemzetet, zárták börtönbe Mindszenty Józsefet és a katolikus hívők százait? Menekülnie kellett a többi között gróf Bethlen István volt miniszterelnöknek, míg Horthy Miklós kormányzó fiát elrabolták a németek, hosszú a sor. Ez nem volt megszállás? Ez csak egy piknik volt, barátaim? Ne hazudozzunk egymásnak, beszéljünk az igazságról, a valóságról. Ezek szerint elmúlt évtizedek történelemkönyveit is ki kell dobnunk a szemétbe, mivel német megszállásról értekeztek a történészek, szakírók? Magyarország német megszállásáról írtak baloldali – nem jobboldali – politikusok. Elég csak Marosán György Tüzes kemencéjét említeni. Vagy ott van Kállay Gyula – Kádár bizalmi embere – kommunista politikus is, aki Életem törvénye című emlékirataiban vagy százszor leírja, hogy 1944. március 19. a német megszállás kezdete. De Vigh Károly Ugrás a sötétbe című könyvében is német megszállásról ír. És senki nem arról értekezik, hogy a magyar kormány felelősségét bármilyen módon elmossa.

Miért is mondom ezt? Én is kíváncsi voltam az emlékműre és elmentem megnézni vasárnap este. Bár mindenféle transzparensek piszkolták a nemes ívű alkotást – mint például: „Történelemhamisítás, szellemi kútmérgezés” –, nekem tetszett az emlékmű üzenete, de ez másodlagos. Végül is nem értem mi a baj, ha emlékeztetünk egy tragikus napra és következményeire? Látogatásom viszont egy furcsa találkozással bővült. Hosszú ideig nézett egy idősebb férfi, majd odajött hozzám. Bemutatkozott. „Cs. vagyok, sajtótörténész. Ön az a bizonyos?” – s a nevemet említette. „Igen, én vagyok” – válaszoltam. „Nos, én önt negyven éve tanítottam a MÚOSZ újságíró-iskolában sajtótörténetre.” Így sem emlékeztem rá. Majd folytatta. „Látja ott a sas felett a szöveget? Az van odaírva, hogy: »A német megszállás áldozatainak emlékműve«. Ön szerint volt megszállás? Nem volt! –válaszolt helyettem. – Minden gonoszságot a magyarok műveltek, apámat is behívták.” Próbáltam magyarázni, hogyha nem lett volna német megszállás, akkor nem indultak volna el a vagonok, nem vesztettük volna el önrendelkezési jogunkat, működött volna a nemzetgyűlés, nem kellett volna a befogadott lengyeleknek tovább menekülniük, sőt továbbra is a „béke szigete” lett volna a háború közepén Magyarország… De ő csak a saját igazát hajtogatta.

Akkor sok mindenre gondoltam. Például arra, hogy a magyar történészeknek a német megszállás történetét is tisztába kellett volna tenniük kutatási eredményekkel, dokumentumokkal. Igaz, Szakály Sándor megpróbálta, de a balliberális történészhad rátámadt, kirekesztette, s így magára maradt. Mégis magyar nemzeti érdek, hogy az igazság kiderüljön, de ehhez több elhivatott történész kellene.

Végül is eredmény, egymás meggyőzése nélkül váltam el Cs. úrtól. Le kellett nyelnem, hogy ez az emlékmű kinek engesztelés, öröm, kinek merénylet. Azért búcsúzásunk is érdekes volt. Cs. sajtótörténész így vált el tőlem: „Vigyázz magadra!” Körbe is néztem, csak nem kell félnem? El kell ismernem, hogy sok a sértett ember, rendszerek, korszakok soha el nem feledhető sérelmeket okoztak. Mindannyian sorolhatnánk fájdalmainkat. De ennek egyszer véget kell érni. Egy jó szándékkal létesített emlékmű, amely sűríti, összegzi történelmünket nem okozhat senkinek sem fájdalmat. Hacsak, ez a hisztéria nem külföldi pénzből vezérelt műhisztéria.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom