Vélemény és vita
Szippantások
Hogy valaki egy sörözőben télvíz idején cigarettázzon, ahhoz alapos előkészület kell
Sál, kabát, esetleg sapka felvétele, hogy a törzshely előtti járdán nagyokat szippantson. A cigaretta többnyire rossz, pipa vagy szivar ritkaságszámba megy. Az élvezet talán nem is a rágyújtás, a szippantás a gomolygó füstből és a kifújással járó megkönnyebbülés, hanem hogy a benti társaságot otthagyva, a járdán a vendég egy új klánba csöppenjen, amely jogos megvetéssel néz a bent maradtakra. A bentiek ugyanis kényszerpihenőn vannak, nem vagy csak ritkán vállalják a didergést, ajkukra a megváltást idéző cigaretta helyett csupán sörhab tapad. Van, aki kész cigaretta helyett sodor: a sodorgatás egyben utalás arra, hogy vannak még gondos és szakszerűen viselkedni tudó emberek, akik a cigigyártást még a néphadseregben tanulták meg. Időnként a fiatalok is sodornak, hiszen az elvégzendő műveletek igazán szórakoztatóak, főképp, ha töltőgép is akad. Kevés a cigarettatárca, ami pedig a régi időkben tulajdonosa egyéniségére is utalt, néha még egy kitalált családi címer is volt rajta.
Az igazi élvezet, mint mondtam, a járdán kezdődik. A járdahíradó élni kezd. A cigaretta bűzlik, a füst gyorsan elszáll, mint az első szeretkezés illata. Néha egy csomagokkal megrakott ifjú nő töri magát át a társaságon, rúzsának színe és feneke mozgása vegyelemzésre sarkallja az érző szívű dohányosokat. A csapolást otthagyva, néha kilibben a személyzet, a szippantás nőiesedik.A járdán való lét szent, a megkezdett veszekedések abbamaradnak. Mindenki egyetért azzal, hogy a magyar labdarúgás és az erkölcsök egyaránt hanyatlanak. Megy a fogadás a BL-meccsekre, de a társaság önmagában önmagának érdekes: a gólokat csak a komorabb lelkületű, kissé magányos vendég követi figyelemmel két tévé két képernyőjén. Aki félig elszívott cigarettát eldob, közmegvetésnek teszi ki magát. A cigaretta kétségbeejtően drága, ám a kis söröző, amely rendszerváltás küszöbén nyílt meg, tulajdonosától az Illúzió nevet kapta. A törzsvendégek hangulata mára alaposan megváltozott: kevesebb lett az illúzió. Van, aki még olvas újságot, de a fiatal korosztályból már szinte senki. Könyvet sem szokás venni. A politika időtöltés, de csak a dohányfüst hagy mély nyomokat hagy a lelkekben. Utoljára Csurka István írt érdekes dolgokat.
Nagylángú öngyújtóval rágyújtani külön élvezet. Sok a szenvedélyes dohányos, van, aki napi két doboznál tart. Évszak, időjárás, egészségi állapot, nők és kutyák, az Adria és a Balaton; minden fontos dologról szó esik. Az öregebbek közül van olyan, aki, ha meghúzná mostani élete tengelyét, az egy egyenes vonal lenne a Fény utcai piac kis italmérései és a Rudas-fürdő nagymedencéje közt. Több nem is kell. Az ilyen, félaszkéta, gandhi egyszerűségre hajló vendég sóhajtva fizet, mindenkivel kezet fog, és néhány stampedli és sör után megnyugodva távozik. Egy embert másfél óra füstölgés boldoggá tett – gondolják a többiek. Én pedig, noha nem vagyok cigis, csatlakozom a járdán állókhoz, hogy előadjam verziómat – füstölgés nélkül – az erkölcsök hanyatlásáról.
Az igazi élvezet, mint mondtam, a járdán kezdődik. A járdahíradó élni kezd. A cigaretta bűzlik, a füst gyorsan elszáll, mint az első szeretkezés illata. Néha egy csomagokkal megrakott ifjú nő töri magát át a társaságon, rúzsának színe és feneke mozgása vegyelemzésre sarkallja az érző szívű dohányosokat. A csapolást otthagyva, néha kilibben a személyzet, a szippantás nőiesedik.A járdán való lét szent, a megkezdett veszekedések abbamaradnak. Mindenki egyetért azzal, hogy a magyar labdarúgás és az erkölcsök egyaránt hanyatlanak. Megy a fogadás a BL-meccsekre, de a társaság önmagában önmagának érdekes: a gólokat csak a komorabb lelkületű, kissé magányos vendég követi figyelemmel két tévé két képernyőjén. Aki félig elszívott cigarettát eldob, közmegvetésnek teszi ki magát. A cigaretta kétségbeejtően drága, ám a kis söröző, amely rendszerváltás küszöbén nyílt meg, tulajdonosától az Illúzió nevet kapta. A törzsvendégek hangulata mára alaposan megváltozott: kevesebb lett az illúzió. Van, aki még olvas újságot, de a fiatal korosztályból már szinte senki. Könyvet sem szokás venni. A politika időtöltés, de csak a dohányfüst hagy mély nyomokat hagy a lelkekben. Utoljára Csurka István írt érdekes dolgokat.
Nagylángú öngyújtóval rágyújtani külön élvezet. Sok a szenvedélyes dohányos, van, aki napi két doboznál tart. Évszak, időjárás, egészségi állapot, nők és kutyák, az Adria és a Balaton; minden fontos dologról szó esik. Az öregebbek közül van olyan, aki, ha meghúzná mostani élete tengelyét, az egy egyenes vonal lenne a Fény utcai piac kis italmérései és a Rudas-fürdő nagymedencéje közt. Több nem is kell. Az ilyen, félaszkéta, gandhi egyszerűségre hajló vendég sóhajtva fizet, mindenkivel kezet fog, és néhány stampedli és sör után megnyugodva távozik. Egy embert másfél óra füstölgés boldoggá tett – gondolják a többiek. Én pedig, noha nem vagyok cigis, csatlakozom a járdán állókhoz, hogy előadjam verziómat – füstölgés nélkül – az erkölcsök hanyatlásáról.