Vélemény és vita
Színház
…mármint az egész világ. E réges-rég elcsépelt bölcsesség, némi megszorításokkal, igaz.
Most például az történt, hogy igazgatót kellett választani a franciák nemzeti színháza, a Comédie-Francaise élére.
Komoly dolog az ilyesmi, ezt nálunk jobban nem tudhatja senki sem. Ugyanis amikor nálunk színházigazgató-választás van, olyankor az egész „művelt”, „liberális”, „demokratikus”, „szabad” világ feszülten figyel. Feszülten figyel, mert ha nálunk van színházigazgató-választás, akkor a fent leírt módon jellemzett - vagyis idézőjelbe tett - világ tudja, nagyon kell vigyázni, mert veszély fenyegeti a demokráciát. Nálunk. Mert nálunk olyankor van színházigazgató-választás, amikor az előző igazgatónak lejárt a törvényben meghatározott mandátuma. Ez ugye eleve gyanús! Mi az, hogy egy „művelt”, „liberális”, „demokratikus”, „szabad” színigazgatónak egyszerűen lejár a mandátuma? Csak úgy. Ez méltánytalan. A fent leírt módon jellemezhető színházigazgatók mandátuma nem járhat le csak azért, mert holmi törvények így rendelkeznek. Ugyanis a fent leírt módon jellemzett - vagyis kretén - világ ugyan nagyon akkurátusan figyel a törvényekre, a törvényességre, a törvények betartására és betartatására, szívügye a jogállam, a jogállamiság és a jog uralma, de csak addig, ameddig ezt érdekei megkívánják. Minden más esetben életbe lép egy sokkal magasabb és magasztosabb szokásjog, amely szerint a felkent színházigazgatók a törvények ellenére örök időkre kapták hivatalukat. (Őszerintük vannak más ilyen stallumok is.) Ezért úgy képzelik el, hogyha mifelénk lejár egy „megfelelő” (ezalatt minden esetben a nekik megfelelőt kell érteni!) színházigazgató mandátuma, akkor ugyan a demokráciajáték kedvéért ki kell írni valamiféle pályázatot, de hát mindenki tudja, hogy ez puszta formaság, mivel a régi igazgatónak a helyén kell maradnia.
Ezért figyel olyan feszülten a fent leírt módon jellemzett - hazug, aljas, képmutató, velejéig rothadt - világ.
S ha nem az ő játékszabályaik szerint dőlnek el a dolgok, akkor felharsan a sakálkórus. New Yorktól Bécsig, a Burgtheater minden pályáztatás nélkül kinevezett, seggfej igazgatójáig egyszerre üvölt fel mind, hogy vége a demokráciának, meghalt a jogállam.
Ezért várjuk feszülten, hogy most majd mi fog történni. Ugyanis a franciák nemzeti színházának élére a következőképpen neveztek ki igazgatót:
„A francia média arról ír: Hollande elnök a miniszter kedveltje helyett a társulatból érkező pályázót választotta ki - feltételezések szerint azért, mert a leendő igazgató jó kapcsolatot ápol egy kollégájával, aki pedig az államfőt támogatta még az elnökválasztási kampányban.”
Te jóságos Atyaúristen! Hát már a franciák is!
És nézzük csak tovább a borzongató híreket! Képzeljék el tehát, hogy Hollande köztársasági elnök választása Éric Ruf színész-rendező-díszlettervezőre esett, aki történetesen annak a Denis Podalydes-nek a barátja és szerzőtársa, aki nyíltan támogatta az elnököt a kampány idején. Ó, borzasztó, borzasztó! S az a feltételezés is lábra kapott, hogy Ruf pályázata valójában Podalydes pályázata, csak bele van csomagolva Rufba.
Na most ennyi szörnyűség hallatán tényleg borsózik az ember háta, lúdbőrözik a nyakszirtje és elcsuklik a hangja. És csak a kérdések özöne tolul fel belőle. Mindjárt elsőként az, hogy egy szabad, demokratikus, liberális, mérvadó országban mi a fekete rosseb köze van a köztársasági elnöknek a nemzeti színház igazgatójához. Hát ez önmagában skandalum!
Így aztán most várunk. Lessük a fentebb leírt módon jellemzett - vagyis idióta, az élet és a valóság mellett járó, elviselhetetlen és pusztulásra ítélt - világ reakcióját. Várjuk a dörgedelmeket, Cohn-Bendit fröcsögését, a vezércikkeket, a demokrácia temetését, várjuk a Burgtheater – azóta már gazdasági okok miatt menesztett – seggfej igazgatójának intelmeit.
Ha mindez netán elmaradna, úgy nagyon fogunk csodálkozni, és eszünkbe fog jutni még az is, ami elképzelhetetlen: hogy a fentebb leírt módon jellemzett világ kettős mércével mér és hazudik.
De akkor tényleg nagyon meg lennénk lepve ám!