Széttört álmok

Ahogy a magyarországi tévénézők izgalommal vegyes örömmel, szinte euforikus hangulatban követték élőben 1989 decemberében a romániai forradalom eseményeit, midőn románok és magyarok egymással összefogva harcoltak a diktatúra fegyveres erői ellen, éppoly izgalommal, de döbbenten, elkeseredve és tehetetlenül nézték március közepén a székely „fővárosban” napokig tartó magyarellenes pogromot. A napok óta a demokratikus jogaikért demonstráló magyarokra a szélsőjobboldali Vatra Romaneasca aljas módon ráuszította a környékbeli román falvak felizgatott és leitatott primitív lakóit, akik fejszékkel, vasvillákkal, dorongokkal támadtak a békés vásárhelyi magyarokra. A több napig tartó zavargásoknak öt (három magyar és két román) halálos áldozata és majdnem háromszáz sebesültje volt, és akkor verte ki a megvadult csőcselék Sütő András fél szemét is. Végül, miután a helyi magyarok a környékbeli cigányok és a Nyárád menti székelyek segítségével, nagy csatában kiverték a főtérről a román csürhét, a román hadsereg – amely addig tétlenül nézte az őrjöngő pogromot – végül helyreállította a rendet a polgárháború szélére sodródott Marosvásárhelyen. A rend helyreállt, de a béke nem. A három hónappal azelőtt szőtt álmok a magyar–román megbékélésről és a normális egymás mellett élésről egy pillanat alatt szertefoszlottak, éppúgy, mint 1849 tavaszán. Erdély, amely évszázadokon át több nép és felekezet Európának mintát adó békés együttélésének volt a mintája, a kommunista diktatúra bukásával újra esélyt kapott, hogy a többség és a kisebbségek rendezzék végre közös dolgaikat a kölcsönös megértés, jószándék és előnyök jegyében, nem utolsósorban az európai normák szellemében. Ami azonban a szélsőséges nacionalizmus és sovinizmus útjára lépő Romániában nem sikerült sem Trianon, sem 1945 után, az huszonöt évvel ezelőtt is kudarcba fulladt. Bár ne legyen igazunk, megeshet, hogy az álmok álmodóinak még több negyedszázadot kell várniuk.