Az elmúlt hónapokban a magyarországi ellenzék hiú ábrándokat fűzött a kormány és Simicska Lajos dúsgazdag nagyvállalkozó változni látszó kapcsolatához, azonnal kihasználva a soha vissza nem térőnek tűnő lehetőséget.
Az ellenzék által eddig mindennek elmondott, korábbi véleménye szerint „sötétben kaszáló” üzletembert most hirtelen fordulattal a vállára emelte, és arra biztatja, hogy bármilyen eszközzel, de buktassa meg volt barátját, Orbán Viktort. Úgy tűnik, a két ember közösen vallott nézeteken alapuló, harmincéves barátsága egyik percről a másikra szemétdombra került.
A személyi ellentétek kialakulásának bizonyára hosszú története van, és ha az érintetteket kérdeznénk, feszültséggel teli és ellentéteket korbácsoló magyarázatokat kapnánk. Ha azonban külső szemmel, a realitások talajáról vizsgáljuk az okokat, találunk éppen eleget. A legvalószínűbb, hogy az ország leggazdagabb embereinek dobogóján álló nagytőkés jónak látta, ha az ellenzékkel is megköti a biztosítást. A Jobbik támogatásának megvétele elkerülhetővé tehet bizonyos, a jövőben várható hosszas elszámoltatási procedúrákat. A baloldal lecsendesítésének is kitűnő eszköze, ha a kormánykritikákat egy volt barát erősíti fel. Ez látszólag jó taktika, de csak az üzleti világban bizonyulhat eredményesnek. És itt a probléma!
A politika és az üzleti élet nem ugyanaz. A politikai események a társadalom figyelő szeme előtt zajlanak, a gazdasági folyamatok ellenben nagyrészt rejtekben. A politikai kartellezést sokkal nehezebb titokban tartani, mint a gazdaságit. Úgy is mondhatnánk, azonnal kilóg a lóláb.
A kormányzás és az üzletelés is kimagasló képességeket és profizmust igényel, de eltérő a feladat, és a két területnek nem azonosak a törvényszerűségei. Ezért nem lehet Orbán Viktor soha Simicska Lajos – és fordítva. Egyszerűsítve: a társadalom és az érintettek is akkor járnak jól, ha mindenki azon a területen marad, amihez ért.
Még ellenfelei is elismerik, hogy Orbán politikusi karrierjét karizmájának, tehetségének, már-már legendás munkabírásának és államférfiúi ambícióinak köszönheti. A hosszú távú nemzetstratégia megvalósítását tekinti céljának, erre kapott most már harmadik alkalommal felhatalmazást a választóktól, és pályája kezdete óta ennek rendeli alá személyes életét.
Ha Orbánt nem a kormányprogram megvalósítása motiválná, hanem a vagyonszerzés, soha nem jutna az eszébe, hogy elvállalja Strasbourgban és Brüsszelben a bokszzsák szerepét. Cselekedhetne szocialista-liberális elődeihez hasonlóan, kényelmesen, simulékonyan, a konfliktusokat és az ellentmondásos helyzeteket elkerülve, mellesleg csendben sütögetve a maga pecsenyéjét. Ő maga és a családja is sokkal jobban járna, ha nem rá irányulna állandóan a negatív rivaldafény. Árusíthatná a haza maradék ezüstjét, és szaporíthatná a nagyhatalmak körül csoportosuló lakájok sorát. Ne legyenek kétségeink, lett volna rá módja, hisz, kimondva, kimondatlanul, nyilván sokszor felkínáltak neki is néhány jónak látszó üzletet. Ha Orbánt a pénz motiválná, már régen lehetne Altus Zrt.-je, és nyerhetne vele ő is ötmillió eurót „nyílt” uniós pályázaton. Megtehetné – de nem teszi!
Inkább kimegy Strasbourgba, ott mondja el különvéleményét a bevándorlásról meg az értékvitákról, és a kezdeti felhördülés után Európa-szerte egyetértő fejbólintásokra talál.
A gazdaságban működő vállalkozóknak egészen más a motivációjuk. Ők üzleti sikerre törekszenek. Ez a munkájuk, ez határozza meg a gondolkodásmódjukat. Kapcsolódnak a politikához is, de mindig az üzleti cél az elsődleges. Lobbiznak a mindenkori kormányoknál, hogy egyenlők között az elsők lehessenek. Amíg a tisztesség határain belül marad, ez természetes folyamat. Mint ahogy a kormányok is jó néven veszik, ha a sikeres vállalkozók egyben a kormányprogram támogatói is, a kultúrában, a művészetben, a sportban vagy éppen a szociális gondoskodásban, sőt a médiában is.
Nyilvánvaló, hogy a politika, az üzleti élet és a gazdaság szimbiózisban él. Nem véletlen, hogy a lobbizók Brüsszelben az Európai Unió épületei közelében már egy városrésznyi területet foglalnak. De ez nem jelenti azt, hogy a vállalkozó és a politikus tevékenységének tartalma is fedi egymást.
A Simicska–Orbán-kapcsolatra visszatérve: a törvények és az erkölcsi szabályok keretei sem adhatnak felmentést bizonyos határok átlépésére. Ha a vállalkozó tágítani akarja birodalmát, tegye saját erejéből, hiszen bőven van már miből. Lépje át az országhatárt, induljon külföldi tendereken, tőkéjét helyezze ki más országokba, oda, ahol megítélése szerint gazdaságos.
De bármilyen sikeres és gazdag egy vállalkozó, üzleti célok érdekében nem avatkozhat bele a kormány munkájába. Helytelen az az út, ha nyomásgyakorlással próbálja rákényszeríteni a kormányt olyan kedvezmények nyújtására, amelyek nem legálisak, vagy nem férnek bele a választók által jóváhagyott nemzetstratégiába.
A magyarországi viszonyokat látva, az erkölcsi vonatkozásokon kívül gazdaságiértelemben is meggondolatlan lépés a Simicska-médiabirodalom ideológiai fordulata. Nem kell társadalompszichológusnak lenni ahhoz, hogy belássuk: a polgárok, az újságolvasók, a rádióhallgatók és a tévénézők identitását nem változtathatja meg egy-egy médium arculatváltása. Átmenetileg, a felszínen talán lehet zavart kelteni a fejekben bizonyos csúsztatásokkal vagy az információk
félremagyarázásával. De az emberek világnézete nem változik meg, sőt megfigyelhető, hogy egyre rosszabbul reagálunk az agymosási kísérletekre.
A sikeres üzletember is beláthatja, hogy ezúttal rosszat lépett. Sok évtizedes pályafutásában nyilván nem ez az első hibás döntése. De korábban ilyen esetekben talán levonta a tanulságokat, és rugalmasan változtatott. Ha így volt, sikerének valószínűleg ez az egyik titka. Ne feledjük, a politika más, mint az üzleti élet. Itt a szerva joga mindig az állampolgároké.