Vélemény és vita
Szekeres, a nagy nevettető
Álláspont. Amikor úgy tűnik, az ember végleg elveszíti a fonalat, s szinte már beleszédül az újabb és újabb fordulatokba, nem várt helyről érkezik „segítség”
A V18 kódnév alatt a hatalomból hajdan kiszorult kéretlen exminiszter- és exállamtitkár-csapat ugyanis ismét meglökte az amúgy is összevissza ellenzéki sakktáblát, tovább bonyolítva a paktumokban edzett „demokratikus” oldal viszonyait. Csak kapkodjuk a fejünket: Botka jön, Gyurcsány támad, Botka el, Gyurcsány vissza, Karácsony be, Gyurcsány morog, eközben üvöltözés az Együtt nevű mikropárt háza tájáról, keménykedés a Jobbikkal kacérkodó LMP-től és menekülő vezetők a Momentumnál. És persze Vona a Spinozában meg a Die Pressében, most pedig Balázs Péter, Lévai Katalin és Bod Péter Ákos kéz a kézben, Orbán ellen, senki mellett. Felhívások, acsarkodások, sértődések. Totális káosz.
De ne csüggedjünk, itt van nekünk Szekeres Imre! Az elfelejtett szocialista nagyágyú, aki volt már nagyhatalmú KISZ-titkár Veszprémben, röptetett Gripeneket miniszterként, egyengette a hosszan vedlő kommunista utódpárt menetelését, most – kvázi igazolva a „nagy öregekben” rejlő kimeríthetetlen szellemi potenciált, a hátország erejét – egyfajta magyarázatot próbál adni a Népszavában a dolgok állásáról a kormányváltásról ábrándozó, ám kissé megszédült honpolgárok számára. Nyilván elsősorban szocialista olvasatban.
„Az MSZP történelmi feladata volt a rendszerváltás menedzselése, de az nem tekinthető baloldali ethosznak, még akkor sem, ha menet közben tompítani igyekeztünk a szociális feszültségeket” – írja, kvázi önleleplező kijelentéssel ütve fel kéretlen mondandóját. Értsük: miután a negyvenévnyi elnyomás, százezrek meghurcolása és a szovjetek kiszolgálása volt az állampárt elsődleges „történelmi feladata”, Szekeres elismeri, hogy az MSZP valódi örökösként mentette át hatalmát az 1990-es évekre. Rég várt vallomás ez, még ha mindig is tudtuk, hiszen láttuk, mi történt itt annak idején!
Az útmutató azonban itt nagyot ugrik, egész pontosan huszonhét évet, és rögvest a mában vagyunk: „Az MSZP és a Párbeszéd közös választási felhívása lehet a lehetőség arra, hogy az új narratívánk alapjait lerakjuk. Komoly lehetőség ez arra, hogy érdemben átalakítsuk az MSZP-t: most már ne a rendszerváltás menedzsere, hanem a kialakult rendszer kritikusa legyen, és alternatívát kínáljon.” E sorok persze nyilvánvalóan egy, a valóságtól teljes mértékben elszakadt expolitikus kétségbeesett gondolatait tükrözik, hiszen a szocialisták kapcsán az elemzők már a parlamentből való kiesés lehetőségét emlegetik, míg a Párbeszéd alig több mint az új csodafegyverként emlegetett Karácsony Gergely, aki egyébként folyamatosan ostorozza potenciális és jelenlegi partnereit. Ja, és az LMP-szakadár formáció legfeljebb álmodozhat az Országgyűlésbe való önálló bejutásról.
Szekeres innentől kezdve már nem is minket akar támogatni a folyamatok megértésében, sokkal inkább sajátjainak adna bátor tanácsot. Meg is van a csodarecept: az MSZP narratívájának magyar identitást kell adni, és Magyarországot kell a középpontba állítani. Ezek szerint ez eddig elmaradt. Akkor mi volt a középpontban? – tehetjük fel a költői kérdést.
Az egykori tárcavezetőtől mindenesetre kaptunk némi szellemi muníciót, s most figyelhetjük, mire jutnak a marakodásban barátai és üzletfelei. Ha úgy tetszik, még ha nem is értjük, szórakozzunk a fejleményeken, mert a nagy nevettetők nem pihennek, elég csak a már említett Balázs Péterre gondolni, aki kormányváltást sürget, majd váratlanul közli: az esélytelen.
Szóval bravó, csak így tovább!