Százesztendős tanulság

A szerb főváros meghódítása egyébiránt csak harmadszorra sikerült.

Egy hónappal a szarajevói merénylet után, 1914. július 28-án üzent hadat a Monarchia Szerbiának, a döntést kalapdobáló tömegek ünnepelték Budapesten. A közös hadsereg békelétszáma félmillió fő volt, a mozgósítással további kétmillióval nőtt a hadra fogható állomány – beleértve egy bizonyos Josef Svejk nevű, 91-es tartalékos budweisi gyalogost is, akit kerekes kocsiban tolt sorozásra a takarítónője. A világszerte ismert cseh történet parabola, a valóságban másként formálódott a dráma. A hadvezetés a 2. magyar hadsereget vetette be a balkáni hadjáratban, a csapatok szállítása már a mozgósítás előtt megkezdődött délre, a Dunán és a folyó menti vasutakon.

Szerbia hadereje eltörpült a támadóé mellett: a kétszázezer főnyi mozgósított mellett további ötvenezer velük szövetséges montenegrói katona alkotta. A magyar tábori tüzérség napok alatt rommá lőtte a Kalemegdánt – Belgrád folyón túli erődítményét –, a kibontakozott közelharcban azonban komoly veszteségeket szenvedett. A mivelünk potenciális szövetséges törökök irányába folytatott támadó hadjárat augusztus 12-én elakadt a Drinánál, csapatainkat az ütközetben súlyos veszteségek érték.

Időközben megkezdődött a Monarchia hadseregének felvonulása a háborúba belépett Oroszország felé is a németek jobb oldalán. Augusztus 23-tól négy magyar hadsereg több mint egymillió katonája nyomult előre a Kárpátokon túli – galíciai – területeken át az orosz határig. Ott azonban véget is ért a hadjárat, az oroszok ellenlökése szeptember közepére a Kárpátok előteréig visszavetette a mieinket. Az óriási emberveszteséggel – háromszázezer magyar halottal – járó kudarcról a hivatalos, szigorúan cenzúrázott sajtó mélyen hallgatott, az emberek fel sem fogták a tragédiát; szeptember 26-án a pesti Király Színházban Vágó Géza Nagy dolog a háború című vígjátékát (!) játszották. A német keleti hadsereg sorra nyerte ütközeteit, emellett még a Limanova körzetében védelembe szorult magyaroknak is képes volt segítséget nyújtani.

A berlini hadvezetés a k. u. k. -kollégákat okolta a galíciai kudarcért, mondván, hogy a 2. magyar hadsereget túl sokáig lekötötte Szerbiában, ezért nem volt erőegyensúly a keleti fronton. Valóban: szeptemberben megint megpróbálkozott a 2. hadsereg utat nyitni a török határ irányában, az eredmény újabb kudarc és emberveszteség lett. Ennek dacára harmadik támadást is parancsolt a közös bécsi vezérkar.

November 5-én elindultak a Száva és a Dráva menti hídfőállásaikból a magyar és osztrák – köztük horvát, szlovén és cseh nemzetiségű – katonák. A visszavonuló szerb csapatok nyomában járva tíz nappal később foglalták el Valjevót, majd november 29-től, háromnapi tipródás után, a hozzá közeli fővárost is. Az idézett kronológia azt azonban már nem írja meg, hogy december másodika után egy nappal a magukat összeszedő szerbek revánsot vettek, és hatnapi harc után, december 8-án visszafoglalták Belgrádot. A mi seregünk erre válaszul még a korábbi hídfőállásokat is feladva – Potiorek generális parancsára – kiürítette a déli hadszínteret, ami által végleg meghiúsult a – november 15-én hadba lépett – Törökországgal tervezett közvetlen kapcsolat.

A Monarchia vesztesége délkeleten százötvenezer fő volt halottakban és sebesültekben, további hetvennégy katona eltűnt.

Ismerjük a jó öreg versikét: „Egy szög miatt a patkó elveszett. A patkó miatt a ló elveszett. A ló miatt a lovas elveszett. A lovas miatt a csata elveszett. A csata miatt az ország elveszett. Máskor verd be jól a patkószeget!” (Angol népköltés, Károlyi Amy fordítása.) Meglehet, hogy erőltetett a hasonlat, de a lényeget illetően ez történt Magyarországgal is 1914 és 1918 között. A vakon militáns Ferenc Ferdinánd provokatív látogatása az okkupált Boszniában merényletet provokált, a trónörökös halála elégtételt követelt, az emiatti ultimátum háborúhoz vezetett, a harcra felkészületlen, fafejű és húgyagyú császári tábornokok százezerszámra küldték halálba a válogatottan életerős magyar – és szláv, sváb stb. – férfiakat, a háborút elvesztettük, Magyarország tönkrement. A folytatást tudjuk, magunk is ismerjük. Máig sem ért véget…

Holnap december másodika lesz; azon kívül, hogy száz éve épp ezen a napon foglaltuk el harmadszor Belgrádot, semmi érdekes, fontos dolog nem kötődik a dátumhoz. Az akkori keleti hadszíntér jókora része ma Ukrajnához tartozik, területén találhatók a Monarchia Galícia tartományának híres városai: Premysl, Lemberg, Csernovic, Tarnopol, Brody, Strij; a régi magyar Ungvár, Munkács és Beregszász. Az ország 1991-ben szakadt ki a szovjet-orosz birodalomból, lett független állammá. Miután a szegénységen kívül tekintélyes fegyveres erőt és atomkészletet örökölt a bátyuskától, 1994-ben Oroszország, az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Ukrajna egyezményt írt alá az ország területi integritásának védelméről.

Alig telt el húsz év a budapesti szerződés aláírása óta, és vészes konfliktus színtere lett Ukrajna: Kijev az orosz etnikum egyesülési törekvése és a Nyugat gazdasági étvágya közé szorult. Megtörtént az egyoldalú területmódosítás, az ország külföldi érdekcsoportok túsza, titkos „tanácsadók” irányítják. Megtörtént „a merénylet” is: közel háromszáz utas halt meg egy repülőgép lelövésekor, a lehetséges tettesek, vagyis a szembenálló felek egymásra mutogatnak. Az Európai Unió felől nézve mi, magyarok vagyunk a legközelebbi nyugati szomszédai Ukrajnának. Aki tud imádkozni, advent idején imádkozzon a békéért!