Szanyi listázik

Nevezzük közhelynek, de igazából valami súlyosabb kifejezést illene találni arra, ami az elmúlt években az úgynevezett hazai baloldallal történik. Lehet, hogy a 2010-es vereség „túl jól sikerült”, vagy csupán a vörös csillagok szerencsétlen együttállása teszi, de immár bizonyos: az egykor a Hősök terén piros lufikat eregető, vidáman ünneplő kommunista utódpárt nem találja a hangot. Politológusi lózunggal élve: nem sikerül kapcsolatot teremteniük a potenciális szavazóikkal. Jöhet netadó, útdíj vagy éppen migrációs krízis, a szocialisták válaszai előbb-utóbb elhalnak a közélet viharaiban, a közvélemény-kutatások szerint nincs olyan ötletük vagy akár csak megnyilvánulásuk, amellyel voksokat tudnának szerezni. Hovatovább van nekik egy-két, mondjuk úgy, hálátlan, alkalmi szövetségesük is, így a bukott kormányfő által gründolt Demokratikus Koalíció vagy éppen a talányos elnevezésű Együtt – A Korszakváltók Pártja. Ezek az „erők” pedig nem feltétlenül az MSZP szekerét tolják, sokkal inkább oldalról lökdösik – hogy aztán, ha jön egy választás, mégiscsak közösen álljanak a startvonalhoz.

De most már ennek vége! Elérkezett ugyanis az idő, hogy a hajdan szebb napokat megélt szocialista párt, egészen pontosan annak hírhedt személyisége, a már régóta csak kapitányként emlegetett Szanyi Tibor a tettek mezejére lépjen. Igaz, egyelőre annyi a fejlemény, hogy megszületett az általa vezetendő kormány névsora, de ez mégiscsak egy olyan manőver, amely a felelősségvállalás irányába terelheti a csapatot. Bizony, félre a belső vitákkal, a parttalan ideoló­giai konfliktusokkal és a népszerű kormányzati lépések önsorsrontó támadásával, kerüljenek nevek a logó mellé! Habár a sokat emlegetett programalkotás egyelőre még hiánytermék a szocik háza táján, de a valódi munka, ezt nem tagadhatja senki, ezzel a húzással elkezdődött.

Ha a leltár nem is, a lista kész, akár már holnap felállhatna a kabinet, amely, apróság ugyan, de a jelenlegi nyolc helyett tizennégy minisztériummal számol. Minden tárcának akadna persze felelős és szakértő vezetője. Nem holmi pártpolitikusokról beszélünk: a külügyminiszter például Kiss Tibor lenne – azt azonban a kapitánynak is el kell ismernie, hogy a civilben a Quimby zenekar frontembereként ténykedő miniszterjelölt nem feltétlenül lépne szívesen Szijjártó Péter örökébe. Kétségtelen, közelebb áll a műfajhoz a pénzügyi kormányzást már a Kádár-rendszerben kipróbáló Medgyessy Péter, de a nagy visszatérést talán ő sem Szanyi miniszterelnöksége alatt képzeli el, ha egyáltalán. A teljesség igénye nélkül: az ötvenhatos forradalmárokat megsértő Havas Szófia lenne az egészségügyi, az egyik legifjabb szocialista, Harangozó Tamás pedig a belügyminiszter. Valóban kreatív összeállításról beszélhetünk.

Bár nem könnyű, mégis tegyük félre a tréfát, és próbáljunk leszűrni valamilyen következtetést ebből a fejleményből: a szocialisták, úgy tűnik, megint maguk alatt fűrészelik az ágat.