Szalámitaktika

Noha Francois Hollande ma már döglött oroszlánnak tekinthető, amelybe tudvalevőleg nem rúg bele senki, a francia államfő mégis mindent megtesz azért, hogy legalább a földtől elemelkedjenek a lábak. Legutóbb például a többsebességes Európa beindítását szorgalmazta, amikor a holnapi unió csúcs előtt találkozott Angela Merkel német kancellárral, Paolo Gentiloni olasz és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel. Tette mindezt Versailles-ban, ahol egyszer már rendesen, és kuplung nélkül is úgy hátramenetbe tették Magyarországot, hogy még ma is kapkodjuk miatta a levegőt.

Hollande tehát azt mondta, hogy „az egység nem jelent egyformaságot. Ezért szorgalmazom, hogy az együttműködéseknek legyenek új formái, új programokkal, amit differenciált együttműködéseknek nevezünk”. És a mi francia oroszlánunk, ez a megtestesült Wendriner úr, ezt a római szerződés aláírásának hatvanadik évfordulója előtt mondta, talán annak a tiszteletére, hogy hat évtizede jött létre az Európai Gazdasági Közösség, a mai Európai Unió alapja. Ennek szellemében a francia elnök úgy folytatta, hogy „néhány ország gyorsabban és messzebb haladhatna előre olyan területeken, mint a védelmi politika, a gazdasági és a monetáris unió elmélyítése az eurózónában, az adóügyi és szociális harmonizáció vagy a kultúra és az ifjúsági politika”. Hollande jelezte azt is, hogy nem a többiek kirekesztéséről lenne szó vagy arról, hogy a többi állam ne fejezhetné ki ellenvéleményét. De ez már csak a blabla része a dolognak, mert pontosan a többiek kirekesztéséről lenne szó.

A lényeg az, hogy az Európai Unió nyugati államainak vezetői semmit nem változtattak a véleményükön, azaz továbbra is másodrendű állampolgárnak tekintik a keleti régió országaiban élőket. Amit természetesen következetesen tagadnak, mert megszerzett piacaikat azért meg akarják tartani. És ez akkor is igaz, ha a mi fejünkhöz is rendszeresen hozzávágják a mi árulóink is, hogy mennyi, de mennyi támogatást kaptunk és kapunk még ma is az uniótól, hogy persze az EU pénze az azért jó nekünk, azt elfogadjuk, de bezzeg ha valami píszí baromságot nem támogatunk, akkor azonnal kígyót-békát kiáltanak ránk.

Ilyen esetekben viszont nem szólnak semmit, hallgat az összes balos és liberális hazai brüsszeli delegált, még Jávor Benedek sem bődül bele az éjszakába, és Niedermüller Péter kaparászása sem hallatszik. Pedig sokszor megmondtuk már, még nekik is, hogy nem vagyunk másodrendű állampolgárok. Ennek ellenére rendszeresen annak tekintenek és úgy is kezelnek bennünket. Emlékezzenek az uniós csatlakozásra, hogy örült neki mindenki, amíg ki nem derültek a részletek, mert például az agrártámogatások esetében nem ugyanannyi pénzt kaptak a hazai termelők, mint nyugati versenytársaik. Utóbbiak kaptak tíz év laufot, amit versenyelőnynek is nevezhetnénk nyugodtan, hogy megerősödhessenek, a hazaiak meg csak a megítélt agrártámogatások negyedét kapták az első évben. És ez az összeg csak évente emelkedett öt és tíz százalékkal, amíg el nem érte a százat. Ez volt tehát az egyenlőség agrárvonalon, pedig itthon sem volt olcsóbb a vetőmag, se a műtrágya, a gabona sem érett be hamarabb, és learatni is ugyanannyiba került, mint a régi tagországokban. És természetesen a piacokat sem mi uraltuk, csak szerettünk volna minél többre bejutni, ellentétben az óvott régi uniós gazdákkal és gyakran az általuk tulajdonolt cégekkel, amelyek valósággal berobbantak hozzánk, és taroltak, amit csak tudtak.

Aztán itt vannak most az élelmiszerek, amelyek nem bizonyulnak ugyanolyan minőségűnek Nyugaton és idehaza. És a szlovákoknál sem. És a lengyeleknél sem, és ez ellen fellép még Románia, Horvátország, Szlovénia, Bulgária és egyedüli régi tagállamként Görögország is. Ezért mondja helyesen Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, hogy mint minden európai fogyasztónak, „a magyar fogyasztóknak is joguk van ahhoz, hogy a reklámokkal összhangban, megbízható minőségű árut vásároljanak”. És igaza van abban is, hogy „a problémát nem elégséges fogyasztóvédelmi kérdésként kezelni, hiszen az élelmiszerek minősége bizalmi és erkölcsi kérdés, a vásárlók megtévesztése tisztességtelen piaci magatartás”. Mindez egy leigázott piacon történik, amit persze majd visszautasítanak a liberalizált piacgazdaságra és a szabad piacra hivatkozva. A bizalmat és az erkölcsöt tekintve, amelyek a világ legkeményebb valutái közé tartoznak, nem lesz azonban igazuk a hepciáskodóknak. Ezért helyes, hogy Magyarországnak az az álláspontja, hogy konkrét jogi keretrendszerre van szükség számonkérhetőséggel és elszámoltathatósággal. És ezért jó, hogy ragaszkodunk ahhoz, hogy az új jogszabályoknak biztosítaniuk kell, hogy a közösség területén egy gyártó ugyanazon termékét ugyanolyan minőségben vásárolhassák meg a tagországok fogyasztói. Mert mit szólnának vajon kint, ha mondjuk például a téliszalámit egy picivel más minőségben szállítanánk? Nem nyugodnának bele, ebben biztosak lehetünk. És igazuk lenne a bizalom és az erkölcs miatt.

És persze a régi mese miatt is a fogkrémgyártóról, amely csak egy milliméterrel növelte a tubus nyílásának átmérőjét, és egy gyárat tudott építeni azért, mert a nagyobb nyílás miatt hamarabb fogyott el egy tubus fogkrém. Ugyanez a helyzet, ha majdnem ugyanolyan minőségű élelmiszert kapunk, mint a nyugati országok. És ugyanezért nincs igaza senkinek, aki bármilyen szempont szerint a kétsebességes Európát támogatja, még akkor sem, ha esetleg Rejtő Jenői-i magasságokba emeljük.