Vélemény és vita
Svájci bicska
Álláspont. Miután a globális ranglistán Svájc a világ legversenyképesebb gazdasága, aligha törik bele a bicskája a Svájci Nemzeti Bank lépésébe
Miután a globális ranglistán Svájc a világ legversenyképesebb gazdasága, aligha törik bele a bicskája a Svájci Nemzeti Bank lépésébe, amely eltörölte az 1,20-as minimális euró-frank átváltási küszöböt. Bár a Helvéciában gyártott, amúgy sem olcsó termékeknek nem kedvez az automatikus drágulás, a Made in Switzerland vagy Swiss Made logó alatt futó portékákat elsősorban minőségükért kedveljük.
Hanem a svájci központi bank által okozott pénzpiaci turbulencia, amely, szokásához híven, begyűrűzik majd a reálgazdasági folyamatokba is, számunkra is sok tanulsággal szolgált. Egyfelől továbbra is a feltörekvő piacokat, a magas külpiaci kitettségű devizákat veszik ilyenkor célba a spekulánsok. Másrészt a befektetők is gyorsan eltűnnek a kockázatos helyekről. Nem meglepetés a forint két napja tartó sokkja: a hazai fizetőeszköz az év eleje óta gyengül, elsősorban a világgazdasági rizikók miatt. Ebben a helyzetben éppen ezért álságos az ellenzék részéről a bedőlt forintot a kormányra „tolni”. Lehet azt firtatni ugyan, hogy a hatalmon lévő pártok mindent megtesznek-e az erősebb forintért, de a pénzügyi instabilitás előidézésével nem illik vádolni a kabinetet. Sőt a kormány és a Magyar Nemzeti Bank a legjobb pillanatban forintosította a devizahiteleket. Ebből a megközelítésből pedig érdemes átgondolniuk a megmentetteknek, hogy mi lett volna, ha átváltási konstrukció nélkül élik át a svájci jegybank által okozott óriási devizafelfordulást?!
Akkor, amikor az Országgyűlés elfogadta a bankok elszámoltatása kapcsán a forintosítást, vele együtt a törlesztőrészletek és a kamatok csökkentését, szakértői számítások 25-30 százalékra tették a fizetési terhek lehetséges mérséklését. Számos „jogvédő”, Móricka-szervezet azóta is firtatja a mentőcsomag szükségességét. Pedig csak elég rápillantani a friss árfolyamokra! Hol tartana egy átlagos lakáshiteles törlesztőrészlet 310-es svájci frank mellett? Szó se róla, a devizaalapú autóhitelesek, személyi kölcsönnel rendelkezők most tényleg ráfaragtak, de a probléma már nem rendszerszintű.
Amennyiben ugyanis a kormány és a Magyar Nemzeti Bank nem hozza meg tavaly ősszel a forintosítási verdiktjét, és tovább görgeti a problémát, jelenleg a jegybanknak valószínűleg azzal kellene törődnie, hogyan állítja helyre Magyarország pénzügyi stabilitását. Tudniillik forintban számolva a négyezermilliárd forintos állomány húsz százalékos megugrása már súlyos kockázati tényező lenne hazánkban. Most pedig „pusztán” az a gond – persze ez sem lebecsülendő –, hogy az autóhitelesek esetében hatvanmilliárd forinttal nőtt meg a kölcsönök állománya.
Mi sem jellemzi jobban a kialakult helyzetet, mint egy piaci megfigyelő Reutersnek adott nyilatkozata:
„Isten velünk van.” A szakértő röviden így tömörítette a magyar jelzáloghitelesek szituációját, akiknek a tavaly novemberben elindított forintosításnak köszönhetően ugyanis már nem kell, hogy fájjon a fejük a mostani frankerősödés miatt. Más országok frankhitelesei nem ilyen szerencsések: Lengyelországban megnőtt egy devizahiteles csomag bevezetésének esélye.
Amennyiben pedig visszaemlékszünk a még korábbi állapotra, amikor is forintban számolva több mint hatezermilliárdra rúgott a devizahitelek állománya, aligha vitathatja bárki is, hogy mekkora érdeksérelmekkel járna a mostani devizapiaci káosz. Lábjegyzetként: Magyarország az „élen” jár a frankhitelek teljes kölcsönállományhoz viszonyított arányát illetően, utánunk pedig Lengyelország és Ausztria következik. Ennek oka, egészen 2010-ig elszabadult a devizahitelezés hazánkban.
Amit tehát most, a devizapiaci vérengzés idején nyugodtan elkönyvelhetünk az az, hogy nagyjából sikerült kikerülni annak hatálya alól. Nota bene: pont ezek a friss fejlemények mutatják azt, mennyire sérülékenyek is vagyunk.
A feladat adott: kiszámítható gazdaságpolitikával, komoly parlamenti döntésekkel erősíteni az árfolyamot, lendületet adni a gazdasági növekedésnek, valamint kijönni a befektetésre nem ajánlott besorolásból.
Túlélni csak így lehet a következő, bicskás támadást.