Stresszteszt

Gyakran felmerül értelmiségi körökben az a – szerintem „jogtalan” – felvetés, hogy kit érdekel az alacsony államháztartási hiány vagy éppen a csökkenő államadósság-ráta, a háromszázalékos gazdasági növekedés, miközben a szegénység „tombol” az országban, és még a fővárosban is csak a turkálókban nagy a forgalom.

Pedig a magyarázat felettébb egyszerű.

Magyarország külpiaci értelemben egy kicsi, „kitett” gazdaság, amelynek két fontos tényezőt kell maga elé állítania, hogy „elüzemeljen”, valamint felzárkózzon – nem pusztán a Lajtán túli világhoz, hanem régiós vetélytársaihoz is. Egyfelől jó adósnak kell lennünk! Magyarország e téren pedig éltanuló. Néhai Antall József első szabadon választott miniszterelnök volt olyan bölcs, hogy belátta: ha nem fizetjük vissza az adósságunkat, az a világ szemében – nem csak a hitelezőkre gondolunk – bűn, és nem lehet kérni a pénzügyi terhek átütemezését. Amennyiben ugyanis az Antall-kormány a magyar adósságállomány átütemezését igényelte volna, rögvest beütött volna az államcsőd, és máig nyögnénk annak negatív hatásait. Jobb esetben most tudnánk talpra állni. Fontos ezt tételszerűen ismételni, mert ez a minimális követelmény minden kormány számára. Jelenleg ott tartunk, hogy 2015-ben elkerülhetjük újabb devizakötvény kibocsátását, amennyiben forintalapon tudjuk megújítani, valamint finanszírozni a megörökölt adósságtengert.

Az alacsony államháztartási hiány pedig azért fontos, mert a költségvetési deficit és az adósság között szimbiózis van: ha ugyanis lyuk bukkan fel a büdzsében, azt állampapírból finanszírozzuk, az pedig hitelt jelent, és az újabb kölcsön adósságot termel. Jövőre rekordalacsony hiánnyal kalkulál a kormány: és a piac el is hiszi, hogy Magyarország betartja vállalását. A lényeg ugyanis abban rejlik, hogy az uniós kulcsszint alatt maradjunk. De ahhoz, hogy valaha is kikerüljünk az adósságcsapdából, minél kisebb államháztartási hiányra van szükségünk.

Eközben sokan emlegetnek leszakadást, a gazdaság megtorpanását, legalábbis lassulást mindenképpen. Jóllehet idén túl magasra tettük a lécet – nyolc éve nem volt olyan magas a bővülés mértéke, mint 2014-ben –, egy feltörekvő piaci országtól valójában nem sok a három százalék feletti gyarapodás. Sőt, arra kellene törekedni, hogy tartósan négy százalékkal „izmosodjunk” évről évre. Idén az említett „csúcsot” kétségtelenül néhány kimagasló, valószínűleg átmeneti jelenségnek is köszönhetjük, de nem mondhatunk le az európai uniós társfinanszírozás adta lehetőségekről, valamint arról sem, hogy a külföldi működő tőkét idecsalogassuk, és arra is törekednünk kell, hogy a magyar versenyszektor produkálja az új beruházások döntő részét.

Talán kitűnik, makrogazdasági vonalon egyáltalán nem állunk rosszul. Sőt, remény van arra, hogy a gazdasági növekedés „itt” maradjon, a reálbérek emelkedjenek és a háztartások többet költsenek. Ugyanakkor rizikófaktor lehet a devizahiteles sztori kifuttatása: bár a Magyar Nemzeti Bank összes felmérése azt vetíti előre, hogy semmi probléma nem merülhet fel, lehet, hogy mégiscsak hozzá kell majd nyúlni a devizatartalékhoz, miközben zajlik a bankkonszolidáció. Ráadásul a magyar gazdaságnak, egészen pontosan a vállalati szektornak „rengeteg”, alacsony kamatozású bankhitelre van szüksége ahhoz, hogy stabilizálja helyzetét, képes legyen új piacokat szerezni.

A jegybanki növekedési hitelprogram sikere azt jelzi, ha van olcsó pénzügyi forrás, akkor cégeink is beruháznak, fejlesztenek. Jó hír, hogy a kis- és közepes vállalkozások is egyre nagyobb számban lépnek be a hitelprojektbe.

Jövőre azonban a devizahitelek kivezetése miatt aligha összpontosítanak a bankok a hitelezés felfuttatására, erre még egy évet várnunk kell. Viszont ha megtisztul a magyar gazdaság és a hazai pénzügyi élet ezektől a termékektől, remény mutatkozhat arra, hogy a következő években nagyobb lesz a gazdasági svung Magyarországon. Jövőre eldől, hogy vizsgázunk ezen a stresszteszten.