Sorosjugend

A szervezők szerint hetven-nyolcvanezer ember tüntetett vasárnap Budapest utcáin a Közép-európai Egyetemért – ha ilyen történik, nem lehet félrenézni, bármilyen irritáló elégedettséggel is tölt el ez a „fegyvertény” olyanokat, akik maguktól nem tudnának ennyi embert utcára vinni. Lendvai Ildikó megkapóan bevallotta a Mandiner angol nyelvű riportjában, hogy hát ők, a baloldali pártok azért vannak ott, mert Soros oldalán vannak. Juhász Péterrel már nehezebb dolga volt a riporternek, mert amikor lett tolmácsa, akkor is nehezére esett koncentrálni a feladatra, hogy „hahó!”, kérdés van meg kamera. Meg kell hagyni, Lendvai derekasan állta a sarat. Az már más kérdés, hogy mennyire tünteti fel szimpatikus fényben a civil tüntetéseket, amikor lecsapnak rá az ellenzéki politikusok, hátha jut nekik valami.

A CEU apropóján szervezett tüntetés azonban nem róluk szólt, hanem, hasonlatosan a 2015. végi netadós tüntetésekhez, azoknak a széles spektrumáról, akik valamilyen oknál fogva elégedetlenek a kormánnyal. Manapság a kormányokkal való elégedetlenség és elégedettség csak részben múlik azon, hogy hogyan érinti annak tevékenysége közvetlenül az egyén életét, a döntő az, a kommunikációs háború melyik harcoló fele kapja el őt hatékonyabban.

Ennek a kommunikációs háborúnak az új fejezete a CEU-ügy, a törvény ellenzői ugyanis első pillanattól fogva emblematikus döntésnek kiáltották ki az új szabályozást, függetlenül annak valós tartalmától.
A törvénnyel magával nehéz kötekedni, ezért nem is teszik, a lényeg úgyis az, hogy az egy intézmény érdekeit sérti. Magyarországon nem zárnak be egyetlen egyetemet sem, hogy Orbán Viktort idézzem, ez tényszerűen még akkor is így van, ha erre rávágják, hogy persze, hát papíron oké, de a mögöttes tartalom…! Ez hasonló érvelés, mint amit Brüsszelben és Strasbourgban szoktak alkalmazni a hazánk iránt élénken érdeklődő liberálisok: tulajdonképpen nem tudunk belekötni semmibe tényszerűen, de az összkép, meg az üzenet, meg a tendencia.

Hetven-nyolcvanezer tüntető az utcán semmilyen kormánynak sem esik jól, egyet azonban jól tud minden politikai párt: a kormánnyal szembeni elégedetlenség mércéi alapvetően a választások. A netadó ügye érthető módon mozgatta meg az embereket, tartósan azonban nem tudták megtartani erejüket azok, akik megpróbáltak politikai tőkét kovácsolni belőle. Amikor pedig magát az ügyet is erősen kell tupírozni, hogy megfogja az embereket, akkor ez még nehézkesebb.

A CEU-ügyet ugyanis nem lehet annyira torzítani, hogy ürügynél több legyen, hiszen mégiscsak arról folyik a vita, hogy adhat-e ki amerikai diplomát egy Budapesten működő egyetem, ha az Egyesült Államokban nincs anyaintézménye. Ez önmagában nagyon unalmasan hangzik, és kapásból azt vágná rá az emberek többsége, hogy „nem, nem adhat ki, miért, eddig lehetett?” Elég agresszív kommunikációval persze máris a liberalizmus, elnézést, akarom mondani a nagybetűs SZABADSÁG ellen folyik diktatórikus hadjárat. Ez viszont még így is erősen rétegtéma, lássuk be, a választók többségét azért kevésbé zaklatja fel, mint mondjuk a vizitdíj.

A változatos okok miatt elégedetlenek, tüntetésturisták és random punkok csapatának élére – nem is beszélve a külföldiekről – nem tud egyelőre egy politikai párt vagy személyiség állni, de ez nem mindenkit zavar. A régió más országaiból jól ismert, profin megkoreografált és szervezett tüntetések ugyanis ritkán szólnak egy pártról. Albániában – a CEU-ügyben értelemszerűen érdekelt Sorosnak – sikerült kellően megbízható kádert találnia Edi Rama személyében, akit még Washingtonból és Brüsszelből is megtámogattak a kérésére. Macedóniában évtizedeket feccölt a szociáldemokratákkal személyi szinten is összefonódó civil szférába, de vagy a macedónok nagyon makacsok, vagy Zoran Zaevék pancserek, mert nyerni nem igazán sikerül nekik a Fidesz ottani szövetségesével szemben. Ott szép példáját találjuk annak, milyen fokozatai vannak a hatalomra segítésnek, és megsúgom, már rég túl vannak a legalitás keretein, sőt némi vérzivatarral fenyegető etnikai feszültségkeltés is belefér.

Budapesten nincs színes forradalom, de annak játékszabályait sokan ismerik itt is. Jól tudják ezt azok az aktivisták is, akik a CEU-tüntetésen a határra hívták tüntetni a résztvevőket azokért, akik „menedéket keresnek Magyarországon” – és teszem hozzá, valószínűleg a hazánktól remélt menedék reményében akarnak annyira Ausztriába menni, de az most nem illik a migránsbarát narratívába.

Fel kell ismerni, hogy a kommunikációs háború is háború, és a saját eszközeivel az egyes budapesti katedráktól New York-i szerkesztőségekig nyúló hálózat kőkeményen harcol a magyar kormány „nyílt társadalmat” sértő intézkedései ellen.

Persze papíron az is oké.