Soros kiskátéja

A kormányellenes kirohanások tapasztalatai bizonyítják, hogy a részt vevő „civil” szervezetek, a spontán bekapcsolódó csalódott vagy naiv emberek – ha sokszor nem is tudnak róla – szinte lépésről lépésre követik a radikális amerikai „közösségépítő”, Saul Alinsky néhány évtizeddel ezelőtt kidolgozott anarchista stratégiáját, amely mára a Soros-hálózat újraértelmezett „kiskátéja” lett. A huszonegyedik századi történések tanulsága az, hogy nem csupán bombákkal lehet megbuktatni egy szuverén állam demokratikusan megválasztott kormányát, hanem más, úgynevezett „soft power” eszközökkel is.

Alinsky több tanulmányt is írt élete során azokról az eszközökről, amelyek alkalmasak a radikális baloldali kisebbség számára arra, hogy ne választásokon keresztül buktasson meg egy olyan regnáló kormányt, amely nem a kommunista és az ahhoz csatolt részként kapcsolódó egyre szélsőségesebb egalitárius liberálisok szája íze és értékei (vagy sokkal inkább értéknélkülisége) szerint szervezi a társadalmat.
Nevezzük nevén a dolgot: ez az anarchizmus mai formája, amelyben testvériesen megférnek a radikális balosok a szélsőséges liberálisokkal. De nézzük a legelterjedtebb eszközöket, amelyeket Alinsky tizenkét pontban foglalt össze, s amelyeket jól láthatón ismét elővettek idehaza az utcán randalírozók mögött álló hivatalos szervezkedők.

Alinsky azt állítja, hogy nem csupán „olyan hatalom létezik, amivel valóban rendelkezel, hanem olyan is, amiről az »ellenség« azt hiszi, hogy rendelkezel”. A hatalomnak két fő forrása van: a pénz és az emberek. Ma úgy tűnik, hogy a magyarországi követőknek pénzük és néhány ezer olyan emberük is van, aki, ha teljes naivitással is, de hisz abban a hamis paradoxonban, hogy hazánkban megszűnt a jogállamiság, és e miatt az utcán mindent meg szabad tennie.

Alinsky azt tanácsolja a tudatos bomlasztóknak, hogy sose kerüljenek kívül a felhergelt lumpenek vagy a megtévesztett naiv emberek „tapasztalati körén”, mert az meghátráláshoz vezethet. Azaz Gulyás Mártonnak kell az első sorban dobálnia a rendőröket, illetve Juhász Péternek is mindent meg kell tennie azért, hogy valahol verekedésbe keveredjen és esetleg a „rendszer áldozatként” előállítsák.

Hisz egy másik ajánlás éppen az, hogy a rendszer áldozatává kell válnia a bomlasztó provokátornak. A tömeg ugyanis sokszor szimpatizál az áldozattal. Ezért dobálta festékesflakonnal a rendőröket Gulyás Márton, és ezért tojással a Gyorskocsi utcai épületet Juhász. De megjósolható, hogy a jövőben több olyan provokációt látunk majd a pár százas kemény magtól, amelynek tagjai mindent megtesznek azért, hogy a rendőrök tűrésküszöbét áttörve bevitessék magukat.

Alinsky azt is tanácsolja, hogy keresni kell annak a módját, hogy „miképp lehetséges növelni a bizonytalanságot”, így az idegességet is. Nos, ez a fajta folyamat, az emögött álló tudatosság jól látszódott az elmúlt időszakban. De a teljesség igénye nélkül az is fontos része az itthoni forgatókönyvnek, hogy nevetségessé kell tenni az „ellenséget”, illetve, hogy nem az intézményeket kell ilyetén módon támadni, hanem az embereket, mert azok sérülékenyebbek. Ez pedig manapság minden eddiginél nagyobb mértékben ömlik a balliberális médiából.

Döntő nyomásgyakorlási pontként is szolgálhat továbbá Alinsky szerint, hogy engedményekre kell kényszeríteni az ellenfelet. És az is, hogy olyan témákat, ügyeket kell találni, amelyeket élveznek a naiv módon csatlakozott tömegek, hisz akkor unszolás nélkül is el fogják végezni a feladatukat. Sőt, még jobbakat is fognak javasolni.

Az „Alinsky-modellben” szerepel még az a tanács, amely szerint „sose válj unalmassá!”, mert a radikális aktivisták is elunják magukat, így mindig új és új balhét kell kiötölni. Fontos, hogy mindeközben fenn kell tartani a nyomást a kormányzaton, így minél kevesebb időt hagyni a válaszra. Azaz napról napra kell egy tüntetés, kell egy „hiszticunami”.

És végül az Alinsky-forgató-könyvnek fontos filozófiai megállapítása az is, hogy „a fenyegetés gyakran rémisztőbb, mint maga a dolog. (Lásd: bezárják-e a CEU-t? Pedig nem.)

A sikeres támadás ára, azaz a konstruktív alternatíva még nem rajzolódott ugyan ki, pedig régi-régi bölcsesség az, hogyha a „nem vagy része a megoldásnak, akkor a probléma része maradsz”. Itt tartunk most. De lassan kiderül, hogy a háttérben az anarchista forgatókönyv szerint szervezőknek lesz-e alternatívájuk, vagy megmaradnak a probléma részeként.