Jó alkalom ez, a klasszikus piros lufis vonulás helyett arra, hogy egy pofa sör és egy pár virsli mellett megmutassa magát a baloldali ellenzék színe-java. Most már mondhatjuk, hogy hagyományosan külön-külön, egymást túllicitálva és egymásnak is üzengetve halmoznak el minket minden széppel és jóval.
Az ógörögből származó demagógia szó eredeti jelentése „a nép vezetése” olyan retorikai eszközökkel, amelyek leginkább az érzelmekre hatnak. Ma jobbára egy közösség, a politika dimenziójában a szavazópolgárok hamis ígéretekkel való félrevezetését értjük rajta. A demagógia „szocialista alváltozata” a szegények és gazdagok, a munkaadók és a munkavállalók, marxista kontextusban a proletárok és a tőkések közti mindig is létező társadalmi feszültséget igyekszik meglovagolni, az előbbiek javára elhazudott ígéretekkel.
Ennek iskolapéldáit hallhattuk az idei május elsején is. Egy dolog hibádzott csupán minden egyes rendezvényen. Először is, hogy nem mindegy, hogy ki az, aki ígér. Mert hinni lehet az igazságban úgy általában, de hogy ki teremti azt meg – már más kérdés. Annak a személynek a megítélése, aki a szociális demagógia eszközével él, el is dönti azt, hogy mennyien és milyen mértékében fognak hinni az ígéretekben.
A szocialisták egyenesen „kormányváltó” május elsejét hirdettek a szokásos helyszínre, a Városligetbe. Botka László, a párt miniszterelnök-jelöltje pedig méltóvá vált a még meg nem erősített kihívói pozíciójára, ha csak demagógiai mértékét nézzük. Szerinte a Fidesz régóta feszegeti „a pofonos ládát”, ami most a tüntetésekkel „végre kinyílt”. A fideszesek kapzsik és gazdagok, a pártja pedig a jövőre esedékes „győztes választás” után megszünteti a „nemzeti nyomor rendszerét”. És persze addig is: fizessenek a gazdagok!
Milliók értenének egyet az utóbbival, ha egy hiteles párt, hiteles vezetője mondaná.
Gyurcsány Ferenc, amellett, hogy ismét a baloldal összefogásáról vizionált, kinyilatkoztatta, hogy „aki tisztességgel dolgozik egész héten, annak tisztességesen meg kell élnie!”. Azután hozzátette, hogy „ma a legnagyobb dráma a dolgozói szegénység”, ezért szerinte „muszáj a legalapvetőbb szociális jogokat alkotmányba foglalni (…), hogy lehessen főzni egy tál levest, hogy legyen villany, hogy ne állatként kelljen élni a legszegényebbeknek”.
E szociális demagógia csimborasszójában még milliók hihetnének is, ha nem Gyurcsány Ferenc ígérné. Ismét csak az a fránya „ha” szócska nehezíti meg a hitet!
És persze felzárkózott a PM és az Együtt is a demagógiaversenyben a nagyok mögé. Juhász Péter ugyan még nem érti a műfaj lényegét, azt, hogy május elsején sajtótájékoztatón ígérgetni nem elég, hogy sör, virsli, kézművessátor és ringlispíl dukál a nagy célok mellé, de azért előhozakodott egy kissé homályos ötlettel. Ha leváltják a Fidesz-kormányt – ígérte –, akkor négyéves átfogó béremelési és adómegállapodást fog kötni az Együtt szakszervezetek bevonásával a munkaadókkal. Továbbá biztosítani fogják a női-férfi béregyenlőséget, és véget vetnek a „mai kizsákmányoló munkaerő-kölcsönzési rendszernek”.
„Ha” leváltják a kormányt. „Ha” elhisszük egy hivatásos provokátornak, hogy a munkaadók és a munkavállalói érdekképviseletek vezetői majd komolyan veszik őt.
A Párbeszédet pedig lassan hagyhatjuk ott, ahol a közvélemény-kutatások szerint van, azaz a nulla, illetve a politikai végek határán. Habár ígérgetésekben ők sem maradtak adósok, hisz Majtényi Lászlót még sikerült Karácsony Gergely mellé ültetni, és előállni azzal, hogy ők majd megszüntetik a rendszerszintű korrupciót, de sajnos erre már a többi majálison virsli nélkül maradt kutya sem volt kíváncsi.
Május elseje a szokásos szociális demagógiától volt hangos. A Városligetben több hamis ígéret hangzott el, mint ahány virsli fogyott. Ám mivel a demagógia lényege nem a cél megvalósulása, hanem a célba vetett hit megteremtése lenne, így azért annyi értelme csak volt mindennek, hogy legalább a baloldali pártok megtapsolhatták önmagukat, mielőtt hazamentek.