Vélemény és vita
Sör és elefánt
Álláspont. Bár most vasárnap tartják a Bundestag-választást, a felmérések szerint ez nem különösebben érdekli a németeket
Az esős, hideg idő ellenére a tavalyinál nagyobb sikerrel kezdődött a hétvégén a müncheni Oktoberfest, amely az idén nem két hétig, hanem az október 3-i nemzeti ünnep – a német egység napja – tiszteletére két nappal tovább tart. A német sörkedvelők örömébe azért némi üröm is vegyül, mert minden korábbinál drágábban mérik a habzó italt: egy literes korsóért átlagosan tizenegy eurót is elkérnek. De a jómódú, jámbor német átlagpolgárt ez láthatóan éppúgy alig zavarja, mint a finisébe ért választási kampány. Bár most vasárnap tartják a Bundestag-választást, a felmérések szerint ez nem különösebben érdekli a németeket. Többségük elégedetlen a kampánnyal, s egy héttel a választás előtt a választópolgárok mintegy negyven százaléka még a bizonytalanok táborába tartozott.
Mintha a többség úgy érezné, hogy a választás már „lefutott”, nincs valódi tétje. Egyfelől azért, mert a pártok többsége között nincs lényeges tartalmi különbség, egyiküknek sincs érdemi mondanivalója a polgárokat foglalkoztató mindennapi problémákról. Ahogy a Cicero című német liberális-konzervatív folyóirat főszerkesztője, Christoph Schwennicke nyilatkozta tegnap a Mandinernek, „Van egy elefánt a szobában”, azaz mindenki látja a nyilvánvalót, hogy itt van köztünk, de senki nem beszél róla – a német választási kampányban ezt az elefántot a bevándorlók jelentik. Mindenkit, aki Angela Merkel menekültpolitikáját kritizálni meri, rögtön radikális jobboldalinak és idegenellenesnek bélyegeznek. Másfelől azért tűnik lefutottnak a vasárnapi voksolás, mert minden közvélemény-kutatás szerint a Merkel vezette CDU–CSU pártszövetség behozhatatlan előnnyel vezet a – még – második legnépszerűbb szociáldemokraták (SPD) előtt, tehát gyakorlatilag eldőlt, hogy nem Martin Schulz, hanem ismét Angela Merkel lesz négy évre Németország kancellárja – erre számít a megkérdezettek több mint négyötöde. A Cicero főszerkesztője szerint a németek (relatív) többsége azért nem unt rá tizenkét évi kormányzás után sem a CDU–CSU-ra, illetve Merkelre, mert Németországnak nagyon jól megy a sora. És Merkel azt üzeni a német választóknak, hogy „Nektek nem kell semmivel sem törődnötök, majd én megcsinálok mindent”.
Ez persze lehet, hogy csak a látszat, és az lenne a meglepetés, ha semmi meglepőt nem hozna a vasárnapi választás. Több józanul gondolkodó megfigyelővel egybehangzóan Schwennicke is úgy véli, hogy a „hétköznapi emberek” egyre inkább kiábrándulnak a két nagy pártból, amit az is mutat, hogy sokan vannak, akik – a német „fősodratú média” manipulációs technikáin és bornírt, hamis propagandaszólamain átlátva – a migrációs politikát illetően nem a Merkel–Schulz tandemmel, hanem Orbán Viktorral értenek egyet, és „titokban köszönetet mondanak neki”, ha még nyíltan nem is merik ezt tenni. Ám ez is megváltozhat, azért is, mert vasárnap a harmadik parlamenti erővé léphet előre a bevándorlásellenes AfD, amely valódi alternatívát hozhat a képmutató, bárgyú német politikai kultúrában és kommunikációban. S ha Merkel marad is a kancellár, aligha lesz más választása, mint bonyolult és bizonytalan jövőjű koalícióra lépni a CDU–CSU-tól markánsan különböző liberális FDP-vel és Zöldekkel – vagy ismét nagykoalíciót kötni az ön- és közveszélyes Schulz-féle SPD-vel.
Nekünk, magyaroknak is az első opció volna a kisebbik rossz, de az igazán jó az lenne, ha Németországban az európai, keresztény, német országot megőrizni és megvédeni akaró társadalmi és politikai erők kerülnének többségbe. Akkor még a drága német sörtől sem volna keserű a szánk íze.
Mintha a többség úgy érezné, hogy a választás már „lefutott”, nincs valódi tétje. Egyfelől azért, mert a pártok többsége között nincs lényeges tartalmi különbség, egyiküknek sincs érdemi mondanivalója a polgárokat foglalkoztató mindennapi problémákról. Ahogy a Cicero című német liberális-konzervatív folyóirat főszerkesztője, Christoph Schwennicke nyilatkozta tegnap a Mandinernek, „Van egy elefánt a szobában”, azaz mindenki látja a nyilvánvalót, hogy itt van köztünk, de senki nem beszél róla – a német választási kampányban ezt az elefántot a bevándorlók jelentik. Mindenkit, aki Angela Merkel menekültpolitikáját kritizálni meri, rögtön radikális jobboldalinak és idegenellenesnek bélyegeznek. Másfelől azért tűnik lefutottnak a vasárnapi voksolás, mert minden közvélemény-kutatás szerint a Merkel vezette CDU–CSU pártszövetség behozhatatlan előnnyel vezet a – még – második legnépszerűbb szociáldemokraták (SPD) előtt, tehát gyakorlatilag eldőlt, hogy nem Martin Schulz, hanem ismét Angela Merkel lesz négy évre Németország kancellárja – erre számít a megkérdezettek több mint négyötöde. A Cicero főszerkesztője szerint a németek (relatív) többsége azért nem unt rá tizenkét évi kormányzás után sem a CDU–CSU-ra, illetve Merkelre, mert Németországnak nagyon jól megy a sora. És Merkel azt üzeni a német választóknak, hogy „Nektek nem kell semmivel sem törődnötök, majd én megcsinálok mindent”.
Ez persze lehet, hogy csak a látszat, és az lenne a meglepetés, ha semmi meglepőt nem hozna a vasárnapi választás. Több józanul gondolkodó megfigyelővel egybehangzóan Schwennicke is úgy véli, hogy a „hétköznapi emberek” egyre inkább kiábrándulnak a két nagy pártból, amit az is mutat, hogy sokan vannak, akik – a német „fősodratú média” manipulációs technikáin és bornírt, hamis propagandaszólamain átlátva – a migrációs politikát illetően nem a Merkel–Schulz tandemmel, hanem Orbán Viktorral értenek egyet, és „titokban köszönetet mondanak neki”, ha még nyíltan nem is merik ezt tenni. Ám ez is megváltozhat, azért is, mert vasárnap a harmadik parlamenti erővé léphet előre a bevándorlásellenes AfD, amely valódi alternatívát hozhat a képmutató, bárgyú német politikai kultúrában és kommunikációban. S ha Merkel marad is a kancellár, aligha lesz más választása, mint bonyolult és bizonytalan jövőjű koalícióra lépni a CDU–CSU-tól markánsan különböző liberális FDP-vel és Zöldekkel – vagy ismét nagykoalíciót kötni az ön- és közveszélyes Schulz-féle SPD-vel.
Nekünk, magyaroknak is az első opció volna a kisebbik rossz, de az igazán jó az lenne, ha Németországban az európai, keresztény, német országot megőrizni és megvédeni akaró társadalmi és politikai erők kerülnének többségbe. Akkor még a drága német sörtől sem volna keserű a szánk íze.