Skótnak lenni

Mint egy öreg szivar, egy vén bakkecske, aki százkét évesen kitalálja, hogy fiatalabbra cseréli a nyolcvan éve vele öregedő asszonyt, a skótok is egyszerre kitalálták – na jó, nem egyszerre, mert ez bizony egy ideje már érlelődött –, elegük van abból, hogy az angolok, az írek és a walesiek vámmentesen vedelik a whiskyjüket, és háromszázhét esztendei keserédes együttlét után kezdeményezik a házasság felbontását.

Igen, Skócia ma voksol, népszavazást tart arról, hogy kiváljon-e Nagy-Britanniából. Nem elegendőek nekünk a provinciális, pitiáner gondjaink – beoltják-e Falus Ferencet főpolgármesterséggel, ki fúrja meg Navracsics Tibort várható uniós biztosi posztjáról, milyen tanácsokat ad majd Zoltai Gusztáv Lázár Jánosnak, sikerül-e végre megtalálni Gyurcsány Ferenc elkóborolt szakdolgozatát? –, még a skótok döntése is a mi vállunkat nyomja. Akár még a devizahitelesek dolgába is beleszólhat, mert Isten ege alatt annyira összement a világ.

S miközben a nagy nemzetköziség jegyében összeborul a világ proletariátusa és burzsoáziája, azt látjuk, hogy Dél-Tirol Ausztria felé kacsingat, fél Ukrajna Oroszországgal flörtöl, sőt Krím már túl is lépett az ártatlan liezonon, az Athletic Bilbao és a Barcelona pedig már nem akar a Reallal egy bajnokságban futballozni. Örök széthúzás és egyesülés. Ez az élet. Az arab világban jó ideje nem tudni, ki kivel van, ki ellen harcol, és az sem világos, hogy fennmaradhat-e egy olyan, körzővel, vonalzóval megszerkesztett államalakulat, mint Irak. És persze a Szovjetunió szétzüllésével Európa is, miközben egyesül, egyben kezd atomizálódni. Elváltak a szlovákok a csehektől, Tito Jugoszláviája pedig osztódással egyenesen hét államra szaporodott. Utoljára az azóta is vitatott jogállású Koszovó albán lakossága érezte úgy, hogy jobb, ha önmagában él, mások persze ezt nem föltétlenül így gondolják. Mindenesetre Koszovó precedenst teremtett, sokan benne látják az önrendelkezés érvényre jutásának felemelő példáját. Érdekes, hogy Moszkvának Krím annektálásánál ez jól jöhetne, ám a nagy szerbbarátság ezt nem engedi meg. Sőt, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egyenesen odanyilatkozott, hogy Koszovó függetlensége Európa végének kezdete.

És most a skótok. A skótok, akik alapjában véve öntudatos, mondhatni, nyakas, makacs emberek. Persze ezt így kimondani egy népről elhamarkodott ítélet, már-már ködös néplélekre hivatkozás, és akár ki is merítheti a manapság oly veszélyes rasszizmus fogalmát. Hogy miért válnának, mitől sértődtek meg, talán még maguk sem tudják. Beszélnek olajról, beszélnek munkanélküliségről meg arról, hogy finom a whisky, páratlanul zamatos a lazac, gazdag az adóbevétel – hát mi kell még?

Óvatosan, a maga semleges módján győzködi őket a királynő, II. Erzsébet, hogy jól gondolják meg, sőt maga a futballkirály, David Beckham is megszólalt válásügyben. Azt mondta: „Maradjunk együtt! Ami összeköt bennünket, sokkal erősebb, mint ami elválaszt.”

Na ma minden kiderül. Akár az igenek, akár a nemek száma lesz magasabb, a szavazás akkor is túlmutat önmagán, több annál, mint amikor Zebrydowicén vagy Hódoscsépányon önkormányzati képviselőt választanak. Jóval több. Ez bizony hat Nagy-Britanniára, Euró­pára, sőt az egész világra. Precedenst teremt. Precedenst, amelyet aztán mindenki a saját szája íze szerint köríthet, rághat, magyarázhat, és magyaráz is majd. S ha kell, bármilyen határvitában elővehet. Fel lehet használni jóra, szépre, gonoszra és csúfra egyaránt.

Tisztára, mint egy Orwell-regényben a másságot. Majd tömegek mondják, a válás szép, a válás jó, mások meg átkiabálnak, hogy nem jó egyedül.

Pedig lehet, hogy a skótok csupán annyit akarnak mondani: skótnak lenni jó!