Sírásók

Érdemes lehet végiggondolnunk, hogy ez az eszmeiség miként van jelen a mai valóságban.

A múlt és jelenkor gyarmatosító államai jelentik a kiindulási pontot. Ezek ma is erősnek és gazdagnak mutatkoznak. A felszín alatt jól látható a közöttük végbement, a második világháború utáni erőátrendeződés.

A világpolitikában és a globális gazdaságban ma már az Egyesült Államok vezető szerepe nehezen vitatható. A jövőben egyedül Kína jelenthet konkurenciát. Az európai „obsitos” nagyhatalmak már csak a másodhegedűs szerepet tölthetik be. Mindezt visszaigazolja a NATO szövetségi rendszere, amelyben egy pillanatig sem kétséges, hogy ki írja elő a táncrendet.

Az utóbbi hónapok történései bizonyítják Európa gyengeségét, védelmi képességének elégtelenségét.

Az Európába beszivárgó amerikai haderő és fegyverzet bizonyságul szolgál arra, hogy az unió országai rászorulnak a hadászati és katonai segítségre. Orbán Viktor intelemnek is tekinthető szavai mélyrehatóan rámutatnak az igazságra, mely szerint Európa gazdag, de gyenge lábakon áll. Ezen a tényen csak bölcsen és gyorsan átgondolt összeurópai politikai irányváltással segíthetünk.

A gazdagságot a sok évszázados keresztény múlttal rendelkező európai civilizáció hozta létre. Európa ötszázmilliós polgárságának így kötelező együttes feladata a kontinensen kialakult társadalmi és gazdasági rendszer megvédése.

Itt talán érdemes most Ferenc pápa szavait idézni: „Egy új, láthatatlan, olykor virtuális zsarnokság rendezkedik be.”

„A pénz kormányoz, és nem szolgál.”

A bankok és a multinacionális cégek mögött megbújó pénzoligarchák azonban gondoskodnak a látható pártpolitikai élcsapatukról is. Az Európai Parlamentben például érzékelhetjük azt a vakító visszatükröződést, hogy miként lehet a nemzeteken átívelő korrupcióval egy hódításra szánt gyakorlatot tatarozott eszmeiséggel felruházni.

Az elkoptatott liberalizmusról van szó, amely a korrupciós pénzek hatása alatt átvedlett neoliberalizmussá, és világgazdasági csődöt okozva, tetszés szerint működteti a becsületesen dolgozó polgárok vagyonának elszivattyúzását. Az ébredő szuverén nemzetek polgársága rádöbbent, hogy a keresztényi erkölcs és etika, passzivitásuk folytán, már-már szemétkosárba került. Ezt érezve a pénzéhes, háttérből irányító pénzoligarchák áttértek az egyre radikálisabb módszerek alkalmazására. „Baráti tűz” alá vették kontinensünket.

A kéretlen demokráciaexporttal szétforgácsolták a közel-keleti, ázsiai és afrikai társadalmak életterét, és elindították az újkori gazdasági népvándorlás áradatát Európa felé. Az unió vezetőinek alkalmatlansága folytán nemcsak a megelőző védelmi válaszlépések maradtak el, hanem teret nyerhetett és erőre kaphatott a liberálfasizmus, amely a véleménydiktatúra eszközrendszerével (megvásárolt médiumok, felbérelt hazát-kiárusítók, kettős mérce) semmibe veszi az uniós polgárok többségének már-már kétségbeesett jelzéseit. Az unióban elszabadult hajóágyúként működő ultraliberálisok és posztkommunisták a vesztüket érezve tizenkilencre lapot húztak. Felvállalták, hogy az önállóságukat megőrizni kívánó nemzetek sírásói lesznek.

Az a kérdés, hogy az általuk módszeresen ásott gödörbe kik esnek bele. Remélhetőleg ők maguk, és nem egy kontinensnyi, kultúráját, szabadságát és munkáját megőrizni kívánó polgár. Így hát adódik a kérdés, hogy mit kell tennünk álságos törekvéseik megakadályozására. Először is felül kell vizsgálni a lisszaboni szerződést. Nagy-Britannia megnyitotta ennek lehetőségét, Európa többi országának pedig nyilvánvalóvá kellene tennie, hogy ez nem lehet privilégium, az összes tagállam felvetéseit is egyidejűleg vizsgálni kell. A szükségesnek ítélt változtatások – a nemzetek egyenrangúságának elismerése mellett – újonnan kialakított, jól meghúzott határvonalakkal biztosítsák a nemzeti szuverenitás és önrendelkezés territóriumait.

Bővíteni kell az európai polgárok alapvető sorskérdéseihez fűződő, közvetlen beleszólási jogot. Az európai nagyhatalmak felhatalmazás nélkül és önállóan ne dönthessenek a huszonnyolc tagállam beleegyezése nélkül. Ezért a mindenkori közös képviseleti jogállást szabályozni kell.

Brüsszel felett felhők gyülekeznek. Ennek oka az egyes tagországok érdekeit szolgáló, kiterjesztőleg értelmezett migránspolitika, az Egyesült Államokkal megkötendő szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP), amelynek eredményeként a radikális jobb- és baloldal összefogása politikai cunamival fenyeget (Nemzeti Front, Sziriza és egyebek).

A politikailag korrektnek mondott beszédet ideje a kukába dobni. Lengyelország és Magyarország példázza, hogy ahol a nép szavára adnak a kormányok, ott a nyugodt, békés polgári többség a demokratikus rend szilárd alapja maradhat. Ezen kormányok magatartása lehetne a brüsszeli bürokratáknak és intézményi rendszernek a követendő példa, hiszen az európai polgárság egyre nagyobb aktivitással elutasítja a közömbösség globalizációját.