Nagy Ottó

Vélemény és vita

Sípzsinór

Gallónénak megszavazunk egy úttörősípot. Azt is fújhatja.

Jó, hogy van fejtámla a kocsiban, mert a közlekedési balesetek során fellépő úgynevezett ostorcsapás-sérülést, amely a nyakra rendkívül veszélyes, valahogyan ki kell védeni. Persze pihentetheti is a fejét az ember egy kicsit, ha meglátja, hogy a frissiben átadott nagy közlekedési csomópont ellenére a Petőfi híd 24, az Erzsébet híd 25 perc változatlanul. Most azonban nem ezért volt jó a fejtámla, hanem mert tényleg ostorcsapásként ért a bemondó hangja, amely azt közölte, hogy Gallóné szerint a politikának helye van az iskolában. Indokaira később sem jöttem rá, mert megint mindent a demokrácia nagy és – úgy tűnik – egyre szennyesebb takarója alá söpört, viszont eszembe jutottak azok az idők, amikor a politika természetes módon az iskolai mindennapok része volt. Nem voltak persze daliás idők, de akkoriban a politikát nem sunyi módon, netán kockásban csempészték be az iskolákba. Akkor mindenkinek kötelező volt – és lehetett szeretni és utálni is. Én rögtön az elején elrontottam, mert nem sikerült a kisdobosesküm, még idejében rosszul lettem, és megengedték, hogy apám hazavigyen, még a bizonyítványt is úgy küldték utánunk a kék nyakkendővel együtt. Később pedig megismerkedtünk az úttörő pajtással is, akit mindenki csak Bandi bácsinak hívott, de Csucsuként emlegetett. Technikatanár volt, jóindulatú, de kissé szeszélyes, és Cseke Pistit egyszer úgy hozzávágta a rajzszekrényhez, hogy annak kifordult az ajtaja. De mit tehet az ember, ha ötven felett is rövidnadrágban, sípzsinórosan, vörös nyakkendősen rendszeresen kiröhögteti magát egy egész iskola előtt. Előre! De nem rendületlenül, mert Gallóné mellett vannak olyan tanárok, nem is rossz iskolákban, akik írnak olyan körleveleket, amelyekben minden lehetőséget vázolnak a szülőknek, kivonva a politikát az iskola falai közül, megjegyezve azt is, hogy nem mintha nem lennének gondok, de nem biztos, hogy a sztrájk a megfelelő módszer az érdekérvényesítésre. Főleg nem úgy, hogy a sztrájkolók tárgyalni sem hajlandók, de öt percre szívesen lebénították volna az országot. Nem sikerült, mert nagy a különbség az egyötöd és a kétharmad között. Ezért Gallónénak megszavazunk egy úttörősípot. Azt is fújhatja.