Vélemény és vita

Simor bűne

Az elmúlt évtized inflációs adatait nézegetve, illetve Simor András egykori jegybankelnök nyilatkozatait visszakeresve könnyen belátható, hogy valami hibádzott a régebbi monetáris politikával.

Közgazdász ugyan nem vagyok, de a szavakat értem, a mondatokat megértem; s általában a számokkal sincs komoly gondom. A jegybankok függetlenségének értelmében (leginkább hasznában) pedig egyre inkább kételkedem…

Simor András – aki még 2007-ben Gyurcsány Ferenc javaslatára lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke – a magas alapkamat tartása mellett állt ki hivatali ideje alatt, s igencsak sipítozott is, amikor 2010-től Matolcsy nemzetgazdasági miniszterként próbált nyomást gyakorolni rá, hogy „álljanak át” a csökkentésre. (Hiszen a jegybank függetlensége ugyebár szent és sérthetetlen…) Aztán 2012-ben az Orbán-kormány, különböző adminisztrációs technikákkal megtörte a tendenciát. (Akkor pedig az unió pénzügyi biztosa sipítozott a függetlenségen esett csorba miatt.) Történt ugyanis, hogy még a hivatalban lévő Simor Andrást a monetáris tanács külső tagjai leszavazták – így végül elindult a kamatvágás periódusa. 2013-ban pedig, amikor Matolcsy váltotta Simort, folyamatos tendenciává vált a csökkentés. (Két év alatt 7-ről 2,1 százalékra zsugorodott az alapkamat.) Nos, visszakeresve Simor András akkori nyilatkozatait, szembetűnő, hogy egy éven keresztül kürtölte tele a világot, hogy a kamatcsökkentés miatt, amit ő mindvégig ellenzett, az inflációs cél, ami három százalék volt, tarthatatlanná válik majd. De végül nem így lett. Sőt! Szembetűnő az is – hisz ma már össze tudjuk vetni a számokat –, hogy az infláció mértékének csökkenése voltaképp a kamatvágások időszakával indult el. S mielőtt még bárki rám kiáltana: tudom jól, a kettő között nincs egyértelmű összefüggés. Valóban más folyamatok is befolyásolják az inflációt. De mégis, nem én, hanem Simor András vélte határozottan úgy, hogy a kamatvágással elszabadul majd az infláció. Az pedig mára vitathatatlan tény, hogy orbitálisan nagyot tévedett.

Mivel a Magyar Nemzeti Bank egyik törvény által előírt feladata az, hogy az inflációt „kordában tartsa”, s mivel Simor irányítása alatt egyik évben sem sikerült az inflációs célt elérni; továbbá az utána következő periódusban éppen az általa ellenzett gyakorlat mellett az infláció közel nullára (a maginfláció pedig másfél százalékra) csökkent – így azt a következtetést kell levonnunk, hogy Simor nem végezte jól a munkáját.

A kérdés az, hogy vajon csupán tévedett-e Gyurcsány egykori jegybankelnöke; vagy más szándék, netán más érdekek is vezérelték munkája során. És mivel a magas alapkamat leginkább a hitelezésben érdekelt és Simor ideje alatt az igen sok hitelt kihelyező kereskedelmi bankok érdeke volt, így inkább az utóbbi állítás igazságára kell gyanakodnunk. Továbbszőve: ha igaz, hogy Simor készakarva végezte „rosszul” a munkáját, s nem az előírt kötelessége, az infláció „kordában tartása” szerint járt el, hanem más érdekek vezérelték, akkor felmerül a szándékos károkozás bűne. Érdemes lenne tehát a most már jól látszódó inflációs adatok tükrében az egykori jegybankelnök felelősségét megpiszkálni. Ha egyáltalán van erre jogi lehetőség, hisz jól tudjuk, az unióban sérthetetlen a jegybankok függetlensége. Bár az eddigi fejtegetések alapján felmerülhet az a kérdés is, hogy a jegybankok esetében létezik-e ugyanilyen függetlenség a kereskedelmi bankok érdekeitől is. Megjegyzem, máig nem találkoztam olyan politikafilozófiai elmélettel, amely bizonyította volna, hogy a jegybank kormányzattól való függetlensége hozzátartozna a demokrácia fundamentumához. De ha így is lenne, a függetlenség nem jogosít fel senkit a butaságra, esetleg a szándékos károkozásra.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom