Selejtleltár

A sorban első Dudás István – esetleg – ismert lehet, lévén, hogy róla sokat írtak és beszéltek egy ideig. Ő volt az a katonatiszt, aki 1956-ban a mosonmagyaróvári határőrlaktanya parancsnokaként a fegyvertelen tüntető tömeggel szemben oly módon szervezte meg a kaszárnya biztosítását, hogy az végül több mint ötven halálos áldozatot követelő sortűzhöz vezetett. A bíróság döntése szerint a tűzparancsot – talán – nem személyesen Dudás adta ki, de ennek ellenére megérdemelten kerül oda, ahová való: a magyar történelem szemétdombjára. A többi, az ország különböző városaiban a békés tüntetőkre lövető rémalak szintúgy a totális emberi selejt kategóriájába illik – akárcsak azok, akiknek a nevét (közel félezret) a minap hozta nyilvánosságra a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB).

Most, hogy végre szemtől szemben állunk a kommunista hatalombirtokosok egy csoportjával, érdemes elgondolkodni ezen. Megkerülhetetlen ugyanis, hogy ha nem a Rákosi- és Kádár-rendszerek elvtelen és véres kezű kiszolgálói lettek volna, hanem szó szerint szimpla táborőrök a treblinkai táborban, vajon ma mi lenne a sorsuk. Vélhetően a legenyhébb esetben is úgy járnának, mint a háborús bűnösnek kikiáltott Csatáry László. Tudják, ő volt az a csaknem százesztendős férfi, akinek a lakása elé „tisztességes és valódi igazságszolgáltatást” követelve szerveztek tüntetéseket a baloldali és liberális szervezetek szimpatizánsai.
A NEB félezres listájáról ma még sokan élnek. Sőt, olyan is akad, akinek a címe a telefonkönyvből kibogarászható. Az MSZP-től természetesen nem várható, hogy cimboráik ellen demonstráljanak, de a liberálisok és a rózsadombi jogvédők – elvileg – már tehetnének effélét. De csak elvileg. Azért csak elvileg, mert éppoly hazug, szemforgatóan álságos tőről fakadnak, mint a baloldal. Élesebben fogalmazva: a Rákosi- és Kádár-rezsim elvtelen kiszolgálói valójában az ő szellemi elődeik.

Immár név szerint is tudható, hogy a kedvesen mosolygó nagypapa az emeletről egy valós horrortörténet hús-vér szörnye, aki néhány évtizeddel korábban emberek könnyein és vérén át jutott feljebb, s az sem okozott neki álmatlan éjszakát, ha békés asszonyokra kellett tüzet vezényelnie.

Tengernyi vér tapad a kezükhöz. S az a minimum, hogy nyíltan, hangosan kimondjuk a nevüket.