Sarkosan fogalmazva

A 18. században, főleg Franciaországban és Angliában sok filozófus tűnődött ezen, az úgynevezett Legfőbb mozgatóról, de ők csak felelevenítettek egy nagy vitát az ókorból, a problémával kapcsolatban. Lényegében különböző politikai, gazdasági és kulturális érdekcsoportok folyamatos önszerveződéséről van szó, és a háttérben igyekeztek mindig valami kibúvót keresni, valami köztes megoldást, mely kizárja a szélsőségeket. A technikai fejlődés, valamint az ember által birtokolt javak fontossága sok esetben felülírja annak elfogadását, hogy létezik egy felsőbb erő, melyre nincs ráhatásunk. Hasonlóan ahhoz, mint mikor gyermekek játszanak a homokozóban és azt képzelik el, hogy ők az adott pillanatban éppen valamelyik város vezetői, vagy más felelős beosztás várományosai. Még a homokozóban sem értenek egyet, de mivel gyermekek, szabadon engedik a fantáziájukat, és eljátszanak a gondolattal, hogy mit is tennének, ha ők lennének a főpolgármesterek. Mindegyikük próbálja felüllicitálni a másikat: Én javítanék a közbiztonságon! Én egy csapásra megoldanám a hajléktalankérdést! Én mindenkinek megadnám, amire vágyik! – hangzanak el a rögtönzött „programok”, nem ismerve (vagy feledve) minden objektív tényt és számadatot, de tehetik, mert gyerekek, valós döntési jogkör és felelősség nélkül, néha pajkosan kikacsintva a szülőkre: Ugye most jót mondtam?  A felnőttek pedig mosolyogva állnak a homokozó szélén, bízva abban, hogy politika és erkölcs létezhet együtt, ugyanúgy, ahogy kellenek a célok és a cél felé törekvés is.