Sarkosan fogalmazva

A főszerkesztő elmosolyodott, és azt mondta: „Hagyjuk békén az orvosokat! Egyszer mi is a kezükbe kerülünk!” Ez olyan mély bölcsesség volt, hogy azóta kerülöm ezt a valóban kényes témát, nem pusztán gyávaságból vagy megalkuvásból, hanem mivel ez is társadalmunk megoldhatatlannak tűnő politikai, gazdasági, pénzügyi, jogi problémáinak egyike. Ráadásul a hálapénz nem „egyenletesen” oszlik el, és kezdettől fogva bérkiegészítésként (is) működik, az etikai hátteret ne bolygassuk. A megoldási javaslatok között szerepel az egészségügyi dolgozók átlagbérének felemelése a nyugati színvonalra, ami egyrészt pillanatnyilag nem időszerű, továbbá (ahogyan régen mondták) bérfeszültséget okozna, széles tömegek zúdulnának fel, hogy akkor ők miért nem kaphatnak magasabb bért. Azt is rebesgetik, hogy az elvándorlás megakadályozása céljából több orvost kellene képezni, így közülük talán többen maradnának itthon. A „röghöz kötés” különböző formáit a szabadságjogok őrei mindig hevesen támadták, és az Európai Unió jelenlegi feltételei szerint legfeljebb a fogadó ország hozhatna (és néhol hoz is) korlátozó intézkedéseket. Mivel az egészségnél nincs drágább és fontosabb, minden állam igyekszik a lehető legtöbbet áldozni saját egészségügyi színvonalának emelése érdekében, de a lassan körkörössé váló globális szakembervándorlással nehéz mit kezdeni. A gazdasági migrációnak mindenütt súlyos következményei vannak, s előbb-utóbb az Európai Uniónak is be kell látnia, hogy az agyelszívás olyan nagy kockázatokkal és mellékhatásokkal jár, hogy minden tagállamot destabilizálhat. Vagyis legfőbb ideje lenne tüzetesen megvizsgálni, milyen emberek, eszmék és milyen tőke szabad áramlása segíti elő a valódi fejlődést. A versenyképesség növelése ebből a szempontból illuzórikus, ha csak nem feltételezzük, hogy a jelenleg ötször vagy tízszer nagyobb fizetést garantáló államok növekedési üteme megáll, és egyszer a periféria országai is elérik ezt a színvonalat. Vagyis minden tiszteletem azoké, akik a megbolygatott hangyabolyba rábeszéléssel igyekeznek visszaterelni a hangyákat, de ehhez minden államnak meg kell találnia a maga eszközeit, és meg kell alkotnia saját törvényeit, vagy pedig az Európai Uniónak kellene ezen a téren is értelmesebben működnie. Csak egy biztos: a hálapénz egyelőre marad, különösen, ha már azért is hálásaknak kell lennünk, hogy az orvosok és nővérek itthon dolgoznak. Igaza volt az egykori főszerkesztőnek: hagyjuk békén az orvosokat!